BASSZUS, MÁR BEZÁRT? – Bohus Réka: Ami maradt
Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.
Bohus Réka képei leginkább a csendélet műfajába sorolhatók E képtípus kiemelt szerepet játszott a fotóművészetben is. Az egyik első fényképészeti technikával létrehozott kép csendélet volt, másrészt ez a műfaj alapot adott a fényképezés rá- és megmutató, valamint a valóságtól eltávolító jellegével kapcsolatos, a médium értékét feltáró XX. századi vitáknak.
Az Ami maradt című sorozatának kiindulópontja elsősorban magánéleti gyökerű, a képeket létrehozó alkotói folyamat terápia jellegű. Manapság vitatott a szerzői intenciót a művek értelmezésének a középpontjába állítani, mégis említést kell tenni a gyógyulási folyamatként megélt alkotás magánéleti vonatkozásairól. Többek között azért, mert a fotográfiai csendélet műfajában a szerző mindig is hangsúlyosan jelen volt, hiszen ő rendezte el a képen szereplő tárgyakat, választotta ki a hátteret és világítást. A kortárs csendélet-fotográfiában – ha leegyszerűsítve szólunk e sokrétű műfajról – leginkább a hétköznapi, jelentéktelen dolgok jelentőssé tétele látható. Ez jellemzi Bohus Réka Konstruktum sorozatában is. Azonban az Ami maradt című széria a szerző számára fontos, jelentéssel bíró, valamilyen módon hozzá kötődő tárgyakból alkotott képi metaforákból áll, itt az olvashatóság már szövegszerűen, a „háttérként” választott újságoldalakon is megjelenik.
Mit jelképeznek ezek az oldalak? Ha figyelmesen végignézzük a képeket, feltűnhet, hogy mindegyik lap 1992. május 16-án jelent meg. Ez a dátum Bohus Réka születésnapja, és a háttérül szolgáló újságoldalak a bátyja gyűjtéséből származnak, aki félretette az akkor megjelent napilapokat, és megajándékozta velük a húgát tizennyolcadik születésnapján. A világrajövetelt szimbolizáló oldalakon szereplő tárgyak, anyagok, fényképtöredékek saját gyermekkori emlékeire vagy a neves művészszülők munkásságára utaló tárgyi rekvizitumok. Bohus Réka szülei elvesztéséből fakadó gyászát dolgozta fel ezekben a kompozíciókban, amelyek az élet és halál allegóriáinak tekinthetők. Ugyanakkor e kigondolt és tudatosan szerkesztett képek túlmutatnak a művész magánszféráján, mert a jelentéktelen dolgok, ábrák, színek és a szöveges tartalom együttese elgondolkodtatja a nézőt. Drámai erejűvé válik egy megsárgult újságoldal és a szöveghelyekre elrendezett gyógyszerek képe, noha a néző aligha tudja, hogy az egyik szülő halálát az a betegség okozta, amelyről a cikk szól, és a gyógyszerek a megmaradt orvosságadagok. Kiemelendő Bohus Réka egyéni anyagválasztása, valamint az, ahogy a rétegeket alkotó tárgyak, matériák sokrétű kapcsolatba lépnek az alapul szolgáló újságoldalakkal.
/Tóth Balázs Zoltán/
Mikor: 2020. október 14 – november 28.
Hol: TOBE Galéria
Fotók: TOBE Galéria