KissPál Szabolcs műve az Efemer emlékezet című kiállításon

Egy elsötétített teremben videó fut. A képeken fehér cérnakesztyűs kezek fotókat tartanak, majd széttépik őket. A fényképeken látható jelenetek közvetve vagy közvetlenül összefüggnek a videó alatt futó interjúk szövegével: hat ember beszél egymás után a zsidóságról, az identitásáról, személyes emlékekről, családról, saját múltról. A fényképek zömét a mesterséges intelligencia algoritmusa hozta létre betáplált mondatok alapján, néhány fotó viszont egy zsidó képarchívumból származik. Az összkép a nézőben a csupán hallott személyes történetekből, a hozzájuk rendelt fotókból, valamint a kézbentartás és a tépés gesztusából áll össze. Különleges jelentőségre (és jelentésre) tesz szert néhány fénykép, amely nem semmisül meg – ezek az archívumi fotók.

KissPál Szabolcs 30 perces videóinstallációja a 2B Galériában látható a Martincsák Kata és Menyhért Juci által rendezett Efemer emlékezet című kiállításon, amelynek középpontjában a JPhotoarchive 20. századi zsidó fotóarchívum, illetve vele szemben a mesterséges intelligencia révén termelődő emlékkép-tömeg áll. KissPál művének címében az engramma szó szerepel, azaz az emlékezetbe vésődő ismeret, amely döntő szerepet játszhat az identitás felismerésében, megszilárdulásában. Az interjúalanyok a zsidóság és az emlékezet kontextusában bevésődött emlékképekről beszélnek, életük meghatározó, mondatokban kimerevített pillanatairól, családról, ünnepekről és legerősebben a traumatikus találkozásokról az antiszemitizmussal. A bevésődésnek itt negatív csengése is lehet ugyanúgy, mint ahogy adott esetben már a kép élessége is fenyegetően hangzik. Az engramma ebben az értelemben az emlék mint heg metaforájával cseng egybe.

Hat interjúalany beszél, ketten név nélkül, egy csak keresztnévvel, hárman pedig – Váli Dezső, Faludy Judit, Flohr Zsuzsa (akik valamennyien a művészet világához is kötődnek) – nevüket vállalva. Elmesélt bevésődött képeik nemcsak belső sebhelyekről tanúskodnak, hanem átvitt értelemben azokról a hegekről is, amelyek hol láthatóan, hol láthatatlanul, de mindig érezhetően ott húzódnak a magyar társadalom különböző rétegeinek kollektív emlékezetében. A zsidó identitást keretező hegekről szólnak a történetek, ezeket illusztrálják a zsidóság mindennapi életével foglalkozó archívumi képek, illetve ezekből épülnek fel a mesterséges intelligencia által létrehozott fotók is. KissPál a szöveget és a képet (a tanúságot tevő elbeszélést és a valóságot helyettesítő fotót), illetve a megőrzött és a generált fényképet állítja egymással szembe, s ezzel elsősorban nem azt a kérdést teszi fel, hogy melyik is lenne a valóság. Sokkal inkább arra fókuszál, hogy az egyéni és a kollektív emlékezetben milyen módon konstruálódnak a valóságaink, s az egymáshoz kapcsolódó vagy egymásra épülő reprezentációs rétegekből hogyan szilárdulhatnak meg identitások.

A videóban kiemelt szerepet kap még egy aspektus, amely mindezzel összefügg: a fehér kesztyűs kezek egyszerre az archívumi megőrzés reprezentánsai, s ugyanakkor a megsemmisítés végrehajtói is. A tépés gesztusa szólhat a jól hallhatóan igazságra törő szöveget kísérő mesterséges képek hamisságának, illetve hangsúlyozhatja a történet elbeszéltségének elsődlegességét is. KissPál interjúi gyakran az elbeszélhetőség határait súrolják, s ezt a szóbeli feszültséget sem az archívumi képek igazsága, sem a gép által gyártott fotók hatásvadász jellege nem képes egyenlő erővel megjeleníteni.

A mesterséges intelligencia segítségével készült fotók esetében KissPál műve számos kérdést vet fel. Kinek az emlékezetét tükrözik a generált képek? Át kell-e értékelnünk miattuk az egyéni és a kollektív emlékezet fogalmait? Hogyan őrizzük majd innentől fogva magunkban, illetve archívumainkban személyes és kollektív képeinket? Hogyan vagyunk képesek elfelejteni a gép által emlékezetünkbe vésett képeket? A mesterséges intelligencia és a fotómanipuláció korában képes-e mintákat adni az ép emlékezetünk megőrzésére a zsidó hagyományozás? KissPál Szabolcs művével folytatja a valóság és a fikció keveredéseinek vizsgálatát, amely az elmúlt egy évtizedben munkásságának egyik központi problémája volt. A szöveg és a kép, illetve a kép és a kép viszonyának mostani elemzése azonban már nemcsak a múlt átértékelését kényszeríti ki, mivel sokkal inkább a már beköszöntött jövőről szól.

Efemer emlékezet
2B Galéria, Budapest
2023. november 15. – december 15.