Vannak olyan eszközök és teljesítmények, amiknek kevesebb kreditet adunk, mint amennyit megérdemelnének.

Hajlamosak vagyunk mindent nehézségi skálák szerint osztályozni – mintha mindig versenyben lennénk. Komolyzenei koncerten sokszor ámuldozunk azon, hogy mennyire nehéz elsajátítani egy hangszer magabiztos ismeretét. Csodáljuk a németalföldi festmények mókusszőr-ecsettel festett, finom részleteit, az általunk látott végeredmény mögött „lapuló” színtani és pigment-keverési ismereteket, és őszintén lenyűgöznek minket Emmanuel Lubezki látszólag „fésületlenre hagyott”, valójában azonban maximálisan kitalált operatőri megoldásai.

Ilyen értékrend mellett hogyan mérettetik meg egy hétköznap is használatos, egyszerűnek tűnő médium? A Deák Erika Galériában március 30-án nyílt Instax című, csoportos kortárs képzőművészeti tárlat ehhez kapcsolódva teszi fel a saját kérdését: mit tud ma az Instax? Többre képes-e ez az egyszerű kamera, mint amire hivatott? Hogy ez kiderüljön Sárvári Zita kurátor hét kortárs fotográfust (Déri Miklós, Dobokay Máté, Ember Sári, Gáldi Vinkó Andrea, Puklus Péter, Rákosi Péter, Sziládi Mónika) kért fel arra, hogy egy Fuji Instax Wide 300-as kamerával készítsenek új munkákat. Bár feltételezhetően mindegyikőjük találkozott már az Instax-szal, egyikük alkotói eszköztárának sem része ez a médium. Akkor mégis minek tekinthető a kiállításon látható végeredmény?

Az első Edwin H. Land által gyártott instant kamera 1947-ben született, ez szolgált később prototípusként az 1956-ban forgalmazni kezdett Polaroidok számára. Az instant kamerák tehát közel hatvan éve részei a fotótörténetnek, az azonnal előhívódó, direktpozitív képek összetéveszthetetlen látványa is ez idő óta képezi részét mind a hétköznapi, mind a művészeti közeg vizuális nyelvének. Andy Warhol például rajongott az instant kamerákért, Chuck Close vagy David Levinthal gyakran dolgoztak instantfilmes gépekkel, aztán miután a Polaroid nyersanyaga egyre drágábbá vált, a beszerzése pedig nehézkes lett, a kilencvenes évek végén megszületett az Instax. Mégis, mivel az ilyen kamerák használata a hétköznapokban egyszerűnek tűnik, hajlamosak vagyunk kevésbé komolyan venni.

A most huszonéves generáció újra fellángoló analóg-mániája – bakelitek, film-előhívás, a csináld-magad, a sufnituning iránti szenvedély – tökéletes terepet biztosít egy Instax-szal foglalkozó kiállítás megrendezésének. Kérdés azonban, hogy valójában izgalmas végeredményt nyújt-e az, hogyha az említett fotósok megküzdenek az egyszerűnek tűnő, mégis az utómunka lehetőségét kizáró és szinte tökéletes komponálási képességet igénylő médiummal? A kiállításon debütáló munkák a médium egyszerűsége ellenére is elég összetetten nyilatkoznak a felkért művészek fotográfiával ápolt kapcsolatáról.

Dobokay Máté a fotótechnikával kísérletező gyakorlatát folytatva egy az irattárak esztétikáját megidéző installációt hozott létre. Az archívumi/múzeumi helyzetekben jól ismert vitrinekre emlékeztető installáció részeként olyan instant papírokat mutat be, amelyeket laborkörnyezetben vintage-szűrős nagyítógép alá tett, majd visszahelyezte őket az Instax kamerába. Nincs zsákbamacska vagy misztikum, tisztán látjuk, hogy Dobokay hol milyen szűrőt használt, ahogyan az is egyértelművé válik, hogy ugyanazoknak az elemeknek  a felhasználása milyen eltérő tónusokat eredményezett. Az instant filmre jellemző véletlenekkel való játék így „cseng össze” Dobokay kísérletező, fotótechnika iránt érdeklődő, konceptualista hozzáállásával.

Dobokay Máté, Field of colour Ed. 1_1, 2017, instant fotó, szűrősor, 69x100 és 47x80 cm   fotó: Rákossy Péter

A Dobokay-munkával párbeszédbe állított Déri Miklós-képek is az instantfilmes kamera technikai adottságait vizsgálják: a gép fénykiegyenlítő funkciójának használatával egy-egy fekete, szürke és fehér kartonról készített felvétel három szürke képet eredményezett. Felidéződik a kiállítás szövegében olvasható mondat: „Az instant fotó nem tudja, de nem is akarja a valóságot jobb színben feltüntetni, azt a maga esetlen szépségében ábrázolja.” A valóság Déri Miklós munkái esetében sem tűnik jobbnak, sőt: a fotók inkább a gép használatából eredő lehetséges információvesztés esetét illusztrálják.

Instax enteriőr a Deák Erika Galériában, Déri Miklós, Sziládi Mónika és Gáldi Vinkó Andrea munkáival   fotó: Rákossy Péter

A galéria második termében kiállított Puklus Péter-munka leginkább előkészületként vagy vázlatként értelmezhető. Az instant kamera skicc-szerű gyorsaságát kihasználó alkotó ismét korábbi munkái – Handbook to the Stars, Egy harcos epikus szerelmi története – szimbólumkészletét használta, sőt tovább is fejlesztette. Puklus a tervezés és az előkészületek stádiumában gyakran készít instant képeket, ezeket azonban az esetek nagy részében nem látjuk viszont kiállítóterekben. Az itt kiállított anyag az instant kamerák használatára vonatkozó különösebb koncepció nélkül mindössze abba enged betekintést, hogy Puklus munkájában milyen szerepet tölt be az említett eszköz.

Sziládi Mónika instant fotója Puklus Péter munkájához hasonlóan saját művészi praxisára utal vissza. Az általában több fényképből összeállított digitális montázsokat készítő Sziládi jellemző alkotói eljárása a remixelés és az ezzel szoros kapcsolatban álló újrahasznosítás. A Deák Erika Galériában kiállított alkotás esetében a kiállítóterekben tőle megszokott képektől eltérő munkát láthatunk. Az épített környezetekbe gondosan belemontírozott, szürreálisnak tűnő cselekvéseket végző alakok és alakcsoportok helyett egy szinte zavaróan közeli női arc van előttünk. Talán az eszköznek köszönhető, hogy Sziládi visszalép egyet az alkotófolyamatban, és egy digitális szerkesztést nélkülöző, analóg géppel készített képet mutat be – egy olyan fotót, amely bármelyik montázsának alkotóeleme lehetne.

Sziládi Mónika, Untitled (Instax), Ed. 1_1, 2017, instant fotó, 31x28 cm   fotó: Rákossy Péter

Rákosi Péter andalúziai utazásának dokumentációja egy mailart-hagyományokat felidéző sorozat. A külföldről képeslapként feladott instant fotók néhány hét alatt érkeztek haza – a galériában történő bemutatásukat megelőzően tehát postai alkalmazottak szeme előtt debütáltak. Ezzel az időszakos „közönségcserével” az Instax kettős – hétköznapi és művészi – felhasználása hangsúlyozódik ki. Érdekes összefüggés, hogy a mail art kezdeteként emlegetett, az 1950-es évek közepén született és a művészet üzletiesítésével szembeforduló Ray Johnson-üzenetek után pár évvel dobták piacra az első Polaroid kamerát.

Instax enteriőr a Deák Erika Galériában Puklus Péter és Rákosi Péter munkáival   fotó: Rákossy Péter 

Rákosi Péter egy fotója és annak hátulja

Gáldi Vinkó Andrea is a múltidézést választotta – a 80-as évek Polaroid generációjához tartozó Jean-Michel Basquiat napló-másolatait illusztrálta instantfilmes kamerával készített képekkel. Az instant filmben rejlő nosztalgikus energiákat mozgósító munka előtt állva könnyedén kérdésessé válhat, hogy mik születtek hamarabb: a rajzok vagy a fotók? Az időcsavarral játszó sorozat esetében az egyetlen értelmezést segítő kapaszkodónk Basquiat személye, az instant fotók pedig töredékszerűen, csak kis darabkákat villantanak fel az egész naplóból. Egy igazi összekötős játék tárul fel előttünk, a kérdés csupán az, van-e hozzá elég előismeretünk és türelmünk?

Gáldi Vinkó Andrea, Notes I, Ed. 1_1, 2017, instant fotó, papír, 37x47 cm   fotó: Rákossy Péter

Ember Sári az otthon és műterem kapcsolatát középpontba helyezve a két helyszín között kallódó vagy folyamatosan utaztatott tárgyakról készített csendéleteket Instax kamerájával. A fotók sejtelmes, ködös képi világa az instant film alapvető adottságaira játszik rá. Sőt, az otthon és a munkahelyi környezetnek tekinthető műterem kettőse párhuzamba állítható az Instax már említett kettős funkciójával.

Ember Sári, No title I-X, Ed (1). 1_1, 2017, instant fotó, 8,7x10,6 cm   fotó: Rákossy Péter

Arra a kérdésre tehát, hogy mit tudnak ma kezdeni az Instax kamerával a kortárs fotográfusok talán az a válasz, hogy egyszerűen ugyanazt teszik, amit praxisukban amúgy is képviselnek. Vizsgálják és kísérleteznek a technikával, idéznek valakit, meghekkelik a médiumot vagy épp kidomborítják annak bizonyos sajátosságait. Felelevenítődnek hozzáállások, motívumok és tendenciák, új elemeket azonban nem igazán ismerünk meg.