Az őszi évadnyitó kiállítássorozat zászlóshajója ezúttal is a Berlin Station termeiben megrendezett ABC – Art Contemporary Berlin vásár volt. Az immár nyolc éve jelenlévő fair ma már vitathatatlanul megtalálta a helyét a nemzetközi piacon mint a szép emlékű Artforum hagyományainak méltó folytatója, amely mára a legfontosabb kommersz seregszemlévé nőtte ki magát Berlinben. Emellett a kereskedelmi galériák számos önálló tárlatot is tartogatnak az eseménysorozat idejére, amelyek közül igyekszünk a fénypontokat kiemelni.

Erwin Wurm munkája

Általánosságban elmondható, hogy a tavalyi trend, azaz a papíralapú munkák (akvarell, rajz) előrenyomulása megtörni látszik – idén sokkal kevesebb ilyen típusú mű volt látható, míg az installációk, fotók videok és a festészet mintha visszaszerezné a pozícióit. Azt lehet mondani, hogy a mezőny a megjelenő médiumok tekintetében kiegyenlített.

Az ABC két legsikeresebb idei ikonja közül az egyik a biztos befutó Erwin Wurm kövér hippibusza, amiből – mintegy Oscar Mayer-hommage-ként – dekoratív hostessek osztottak hotdogot, bár mindez talán nem is olyan meglepő látva a művész eltúlzott mennyiségű virslis szobrát és objektjét. A közönség reakcióiból ítélve, Wurmmal holtversenyben a Daniel Knorr (Galerie nachst St.Stephan Rosemarie Schwarzwalder, Bécs) nevével fémjelzett egyszemélyes bunker szerezte meg még sokak figyelmét, amely egy kevésbe mókás, de az aktuálpolitikai helyzetre talán jobban rímelő alkotás. Szépen egyensúlyoz Németország súlyos történelmi öröksége, az archeológia, vagy – más szinteken – az elidegenedés és a félelem között, mert maga a szobor is egy időkapszula, amely az archív régészeti kontextusból kiemelve művészeti közegben folytatja tovább megkezdett útját az időben. 


Daniel Knorr munkája

Hasonló érzékenységgel nyúl témájához André Robillard (Delmes&Zander, Berlin), aki afrikai játékpuskákra emlékeztető szobrait mutatja be, amelyek egyszerre lehetnek egy jelen idejű háború relikviái vagy egy szociológiai fókuszú játékfegyver-gyűjtemény darabjai. Ez a hozzáállás egyben kultúrantropológiai és posztkolonialista kritikai nézőpontot is hordoz a maga szegényes, outsider-art vagy DIY-esztétikára rímelő megjelenésében, és nyugtalanító képzeteket kelt a játékháború és a gyermekkatonák képeivel. Ellenpontként ide helyezhetjük példaként a nem túl távoli múltból Kirsten Justesen (Avlskarl, Koppenhága) konceptuális művész a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, teljesen más típusú, feminin, konfliktuskerülő érzékenységgel készített kopár dokumentumait.


André Robillard munkája


Kirsten Justesen munkája

A legszikárabb stand címért sikerrel indult a Konrad Fischer Galéria színeiben fellépő Juergen Staack Wei (Hallo kínaiul) c. installációja, amely a konceptualista fotográfia és az informel festészet összekapcsolásával kísérletez. A pekingi bérházak tradicionális „népi” szürke falairól letépett közösségi hirdetések helye nem csupán térkijelölés, de valamiképp a lejárt szavatosságú információ, a haszontalanság üressége is és végső soron a mulandóságot, a hozzá kapcsolódó melankóliát jelzi. Jóval színesebb és játékosabb Alona Rodeh (Grimmuseum, Berlin) alumíniumtáblakép-sorozata, amelynek darabjain absztrakt munkaruha-kombinációkkal találkozunk feltehetően a láthatóság jegyében. A Lego-szerű absztrakció a jellemzően férfias munkakörökhöz köthető uniformisok látványát keveri divat és a termékismertetők megjelenésével.

Tatiana Trouvé munkája

Túllépve a hivatalos fair programján a König Galéria Gartenschau című, szabadtéri csoportos szobortárlata vonultatta fel a legkomolyabb sztárokat, de ezek közül is ki kellene emelni Tatiana Trouvé megviselt, könnyező bronzmatrac-szökőkútját, vagy Elmgreen & Dragset fészkét meredten bámuló keselyűjét – az előbbi a már nevetségességig szomorú szentimentalizmusa, az utóbbi pedig a kritikai-realista-mesei hozzáállása okán.
 

Sterling Ruby munkája

A Sprüth Magers Galéria The Jungle című kiállításán Sterling Ruby sorozatát gigantikus installációként mutatta be. Ruby munkáját gyáripari méretűre nagyított Calder-szoborként illene aposztrofálni, amely mintha egy olyan képzeletbeli nagyüzembe nyújtana betekintést, ahol a szobrász téralkotó modelleket gondol ki, és azok azonnal fizikailag is kipattannak a fejéből. A tekintélyes méretek mindenesetre különleges, metafizikai olvasatot kölcsönöznek a megfontoltan mozgó szobroknak.      
Sebastian Díaz Morales munkája

Carlier/Gebauer szintén a fiatalabb generáció néhány művészét állította csatasorba, akik közül a legfigyelemreméltóbb dolgozatot Sebastian Díaz Morales állította ki. Morales filmeket forgat, de filmjei – noha teljes, profi filmes háttérrel dolgoznak – inkább tekinthetőek meditációnak a képalkotásról vagy elmélkedéseknek a mozgókép és az illúzió határairól, mintsem experimentális filmeknek. A sűrű atmoszférájú The Lost Object a konstruált valóság észlelésének komplex mechanizmusát vizsgálja, amint igen lassú állandó zoommal a filmgyár aprólékos díszletébe helyezi a nézőt, miközben ugyanolyan érdeklődéssel részletezi annak a technikai háttérnek az elemeit, amelyek ennek az illúziónak egyben a forrásai is.

Gartenschau
König Galerie Berlin, St. Agnes Garten 
2016. szeptember 14. – 2017. szeptember 30.

Sterling Ruby: The Jungle
Sprüth Magers, Berlin
2016. szeptember 17. – október 29.

Sebastian Díaz Morales: The Lost Object
Carlier/Gebauer, Berlin
2016. szeptember 9. – október 8.

abc – art berlin contemporary
Berlin, Berlin Station
2016. szeptember 15–18.

Minden kép a szerző felvétele, kivéve Elmgreen&Dragset és Tatiana Trouvé munkáiról készült reprodukciók, melyeket a König Galeria Berlin jóvoltából közlünk. A mozgóképes részletek Sebastian Díaz Morales The Lost Object című filmjéből származnak.