József Attila szavait akár annak a szocializmus kori betörőhálózatnak a tagjai is idézhették volna, akiket a költő anyafigurájához rendkívül hasonlító, átható tekintetű idős asszony arcképe buktatott le.

A késő Kádár-korszak legjelentősebb, a hazai szervezett bűnözést megelőlegező, a rendőrök által csak Presztízs-ügyként hivatkozott betöréssorozatának nyomozása során összesen hét betörőcsoportot detektáltak a nyomozók. Az érintett nyomozókkal és nyugdíjkorhatár fölé került csibészekkel készített interjúk alapján több betörőhálózat csoportkohézióját nem is annyira az éjszakai életből egymást jól ismerő bűnözők, hanem sok esetben maga a hatóság konstruálta meg. A Presztízs-ügyben a hatóság által elkülönített hét különálló bűnözői csoport döntő többsége nem az aktuális közegben aktivizálódó csibészek sajátos emberi közösségeként jött létre. Humoros fordulatoktól sem mentes sorsú kivételnek számít ez alól Pitypaláder (valódi nevén: Pintye József) csapatának léte és működése. A korabeli nyomozati anyagokból is kiderül, hogy a szocialista kori éjszakai életben leginkább csak Mókus őrsnek hívott csoportosulás valóban tapasztalt csibészek, későbbi karrierbűnözők hosszú távra tervezett együttműködése volt. A korabeli rendőri nyelvezetbe betekintést kínáló leírás szerint „több személygépkocsival és 4–6 fős létszámmal »dolgoztak«. A pár forint haszonnal járó trafik- és üzletfeltörésektől a gépkocsifeltöréseken, lopásokon keresztül, a nagy kárértékű lakásbetörésekig mindent elkövettek. Éppen ezért a többi bűnöző csoport tagjai lenézték, szinte ki is közösítették maguk közül őket.” A korszak rendőrségi és alvilági terminológiájából kibomló dehonesztálás ellenére a deprivált státuszt „élvező” csoportközösség helyzeti értéke mégsem számított olyan negatívnak, mint azt utólag feltételezhetnénk. A magyar kriminológiai irodalomban a szocialista Magyarországon a fiatalkorúak által szervezett, életkori sajátosságok alapján kijegecesedett galerik léte elfogadott tényként szerepel, ugyanakkor a szervezett bűnözői csoportok bárminemű definíciós kerete vagy pusztán kontextuális közege egyértelműen hiányzik. Az 1980-as évtized első felében Dr. Dános Valér készített először kandidátusi értekezést bűnözői hálózatokról a szervezett jellegű bűnözés elleni harc időszerű kérdéseinek vonatkozásában. A Belügyminisztérium Tudományos Kollégiuma által 1983-ban vizsgálat alá vont témakörnek köszönhetően összesen 102 bűnözői csoportot elemzett, amelyek közül 87 esetben funkcionálisan felosztott szerepeket detektált, 68 esetben pedig a betörésekre fókuszálva a sértettek tudatos, előzetes információkra épülő kiválasztása vált bizonyíthatóvá. A csoportokon belüli személyes kapcsolatok közül az elkövetőtársi 85%-ban volt felülreprezentált szemben a szórakozóhelyi és börtönbeli 19,2%, illetve 13,9%-os ismeretséggel szemben. Az angolszász és egyéb nyugat-európai kriminológiai kutatásokat alapul vevő, a deviáns, antiszociális közösségek működésére utaló megjegyzések ellenére – Dános kutatását leszámítva – máshol nem merült fel, hogy a hazai alvilágban szervezetszerű bűnözői csoportokról lehetne beszélni. A hazai szakirodalomban kizárólag külföldi szervezett bűnözői csoportosulásokra vonatkozó meglátásokat éppen a korabeli irodalom anakronisztikus értelmezésének elkerülése miatt nem használom, inkább a korszak művészeti életéből ismert fogalomrendszerrel dolgozom, amelynek jelentősége és rendszertana egyértelmű. A Kádár-korszak happeningjeiről, mint művészeti aktusokról szóló definíció lehetővé teszi, hogy olyan kontextuális közegként azonosítsuk a szocialista kori szervezett bűnözést, amelynek a kereteit meghatározó feltételek a kortárs nyugat-európai kriminológiai irodalomból ismerősek, például Klaus von Lampe konceptuális keretrendszer-leírásából. Ezt a szocialista korszak happeningjének Szentjóby Tamás-féle definíciójával összevetve azt mondhatjuk, hogy az alább ecsetelt szervezett bűnözői csoport is „olyan feltételeket gerjeszt, amelyek az elfojtott közösségtudatot, az elnyomott szabadságtervet előhívják, s így a közösséggé szerveződő közönséggel és a status quo által nem-meghatározott történetével a Happening-feltételek folyamatos újragerjesztését teszik szükségszerűvé.” 

A Mókus őrsként ismertté vált bűnözői csoport éppen olyan szabadságfaktorokat feltételez, mint amilyenek egy sajátos művészi közösség megteremtődéséhez is kellenek. A betörőcsoport formálódását az egyik szereplő, a rendőr újságíró számára Juszufként szerepeltetett, valójában Németh József nevű betörő a vallomásában a következőképpen írta le: „Szóval ittunk egy-két pohárral, egyszer csak a srác megszólalt és bejelentette: annyira jól érzi magát, hogy most szépen beindulunk, és addig megyünk, míg ezt a 200 ezer forintot [ti. a feleségével való váláskor ráeső vagyont] el nem b….uk. […] Kijózanodtunk és akkor Keres [valódi nevén Korbély Gyula] is megkérdezte, hogy most mihez kezdünk. Ott álltunk egy fillér nélkül. Pinte [valódi nevén Pintye József] korábban strici volt, éppen nem hajtott neki senki. Mondtam nekik, leggyorsabban betöréssel tudunk pénzt szerezni.” Nem pusztán a szocialista korszak happeningjeire vonatkozó művészeti meglátások alkalmasak a korabeli szervezett bűnözői csoportok leírására, hanem egy szintén Szentjóby Tamás által kreált fogalom, a pszichedelikus szervezés is:  „ez mindig törékeny ügy volt. Az általános feszültség és a konkrét problémák az államvédelemmel a személyes viszonyokat is áthatották. Nagyon zaklatottak, megalázóak és megnyomorítóak voltak a körülmények. Csak az általam »pszichedelikus szervezés«-nek nevezett módszerrel lehetett felülemelkedni mindezen. És röhögéssel, ami már önmagában véve kábszer. Hát még, ha iszol rá.”

Szemléletesen mutatkozik meg a korszakból származó szövegekben, akár a művészeti akciókra vonatkozó leírásokban, hogy hogyan is működhettek a neoavantgárd törekvésekkel azonos időszakban már létrejövő szervezett bűnözői hálózatok. Ezek alapján könnyebben leírható a szocialista szervezett bűnözés mint hálózat, a laza egymáshoz kapcsolódás, az összeszerveződés egy-egy eseményre, mint bármely egyéb forrást felhasználva.

A Mókus őrsként a korabeli alvilágban elhíresült csoportosulás az alábbi személyekből állt össze a rendőri meghatározások (foglalkozási és büntetett előélet, valamint a korabeli tartózkodási hely) szerint:

A fent felsorolt személyek közül a korábban Juszuf becenéven már emlegetett Németh József egyértelműen a Mókus őrs alaptagságához tartozott. A vezető Pintye József volt, feleségét Besenyei Erzsébetnek hívták, aki Szegeden született, de 1972-ben már a fővárosi, a Mester utcában azóta is működő akkori Első (ma Szent István) Közgazdasági Szakközépiskolát végezte éppen – az alapvetően striciként működő Pintyével a betöréssorozat előtt ismerkedtek össze. Pintyét 1980 előtt először Siófokon fogták el munkakerülés miatt, a fővárosban pedig már elsősorban kitartottság miatt vonták felelősségre, ám ehhez olyan járulékos bűncselekmények is kapcsolódtak, mint lopás, magánokirat-hamisítás, valamint rablás.

A Presztízs-ügy keretében Pintye és társai ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnüldözési Osztálya 1982. január 11-én indította meg a nyomozást. A PMRFK 3296./1982. bü. (a későbbiekben a Presztízs-ügybe integrált) számon elrendelt nyomozás során öt betörést bizonyítottak rájuk, a vádemelési indítványban összesen tizennégy fő gyanúsítottat tudtak megnevezni. A Törpe becenevű Viszt Lászlót és a szintén ezzel a gúnynévvel illetett Strasszer Jenőt nem közvetlenül próbálták a csoport bűnügyeiben felelősségre vonni, de ez a kísérlet egyébiránt sikertelen maradt, minthogy a műtárgyakat érintő orgazdai tevékenységüket a nyomozó hatóság meglátása szerint rendkívül nehéz, ha nem teljesen lehetetlen lett volna bizonyítani.

A kevés sikeresen bizonyított betörés közül az egyetlen, ahol konkrét műtárgyra vonatkozó adatokkal is rendelkezünk, a Józsefvárosban valósult meg. A szabadalmi bejegyzések szerint Bardot Gaston műanyag-feldolgozó kisiparos egy, az 1960-as évek végén új típusúnak számító, feltehetően komolyabban – műanyaggal – kidolgozott autóstáska tervezőjeként vált fontos gazdasági szereplővé. Az Üllői út 16/a alatt dolgozott, műhelyét először az újításként szereplő autóstáska, majd a személygépkocsik számára rendszeresíthető hűtővédők árusításával hirdette. A francia eredetű családból elszármazott, a Kádár-kori elitben is gazdagnak számító kisiparos a Józsefvárosban, a Reguly Antal utcában lakott. (Negyvenkilenc éves korában, 1981. november 1-én hunyt el, édesanyja november 19-én temette el az Új Köztemetőben.) A Horthy-korszak végén, 1932-ben született szakember a Kádár-korszak kétharmadát valójában bármilyen bűnügyi probléma nélkül vészelte át. Az egyetlen kivételt az 1965-ben, harminchárom éves fiatal kisiparosként okozott balesete jelentette, amikor Kőbányán a BKV elődintézményének számító Fővárosi Villamosvasút egyik műhelygépkocsijával ütközött. (Mára kissé avíttasnak, nehezen felfejthetőnek tűnhet, hogy ilyen megnevezésű járművel miként is találkozhatott egy személygépkocsit vezető személy közúton. Esetünkben egy első generációs műhelygépkocsiról volt szó, ami egy Csepel B-350-es típusú teherautó-alvázra épített sajátos mobil műhelyfelépítményt jelentett, amelyen 2–4 kW teljesítményű aggregátorral vált lehetővé az elektronikai javítás.Az ilyen típusú járművek nem voltak ritkák a kora Kádár-korszak autóútjain. Az Ikarus egyes gyáregységei speciális kivitelben például India számára 1964-ben, az úgynevezett trópusi éghajlatnak megfelelően berendezett műhelygépkocsikat gyártottak, 65-ben pedig Egyiptom számára is építettek hűtőkocsikat. ) A balesetben összesen hat személy sérült meg, Gastont őrizetbe vették, vezetői igazolványát bevonták.

A Mókus őrs a betörést, 1981. november 5-ről 6-ra, vagyis csütörtök éjjelről péntek hajnalra virradóra követte el; a francia származású, elhunyt férfi józsefvárosi lakásában felhalmozott rengeteg műtárgyra koncentráltak. A magasföldszinti erkélyajtón keresztül több festményt, illetve antik értéktárgyakat adtak ki, ám a büntetőeljárásban ismeretlenül maradt orgazda teljeskörű felvásárlási tevékenysége miatt egyedül egy Benczúr Gyula-festményről, a Feketeruhás idős asszony arcképéről van ma lopott értékként tudomásunk. A nyomozást követően a BÁV 1992. május 16-án nyitotta meg aukciós kiállítását a MOM Művelődési Házban, ahol többek között Benczúr Gyula Fekete ruhás idős asszony arcképe című festménye már restaurált állapotban, 80 ezer forintos kikiáltási áron szerepelt.

Csak a körülmények szerencsés összjátékának és a rendőri éberségnek köszönhető, hogy ezt a képet a rendszerváltás körüli években (a közben szükségessé vált restaurálás után) lehetséges volt értékesíteni. Az történt ugyanis, hogy a Mókus őrs másik emblematikus személyisége, Gartner Oszkár mint amatőr festőművész felismerte a kép értékét, így azt fekete farostlemezek közé szorítva elrejtette saját lakásában. A nyomozók úgy foglalták össze Gartnernek a festményhez kapcsolódó, Rejtő Jenő-i babérokra törő működését, mint „aki felismerte a festmény értékét, megkísérelte azt társai kárára eltulajdonítani, a hatóságok elől is elrejteni. A képet a keretéből kivette és két farostlemez közé felragasztotta, majd a két lemezt egymáshoz rögzítette. A farostlemezre égetett faszéndarabokkal saját kezű »műalkotást« készített. A házkutatást végző nyomozók az elrejtett bűnjelet nem fedezték volna fel, ha nem tűnik fel nekik Gartner szokatlanul ideges viselkedése, amikor az általa készített képet nézegették és készítési módja felől érdeklődtek. A képet a helyére visszatették és csak az eredménytelennek tűnő házkutatás végén tértek vissza hozzá, majd tüzetesebb vizsgálat után jöttek rá a rejtési módra.” Gartner, a késő Kádár-kori amatőr festőművész, aki a rendszerváltás után már banki hitelügyintézőként csapta be a károsultakat, a Presztízs-ügy során csak alig indult el az amatőr képzőművészet útján: azonnal komoly „szakmai bizonytalanságot” mutatott, amint hatósági figyelem kezdte kísérni művészetét.