HETI POP – Matisse-portré bíróságon, félresikerült Szűz Mária szobor és híres művészek étkezési szokásai
Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.
A New York-i fellebbviteli bíróság elutasította Henri Matisse modelljének örököseinek keresetét arról, hogy a londoni National Gallery szolgáltassa vissza az 1908-ban készült Greta Moll portréja című festményt, mondván ők a műalkotás jogos tulajdonosai. A per két éve indult, melyben az örökösök azzal érveltek, hogy a második világháború után a festményt illegálisan adta el az a diák, akire megőrzésre rábízták. Az eladás után a festmény többször is gazdát cserélt még az előtt, hogy 1979-ben a londoni National Gallery megvásárolta. Margaret Moll Matisse tanítványa volt és többször ült modellt a francia festőnek. Moll férje, Oskar vásárolta meg a képet Matisse-tól. A New York-i fellebbviteli bíróság jóváhagyta az első fokú bíróság korábbi döntését arról, hogy a Nagy-Britannia és a londoni National Gallery mentességet élvez az amerikai igazságszolgáltatás alól, mivel az örökösök keresete nem meríti ki a külföldi államok mentességére vonatkozó amerikai törvényben foglaltakat.
Greta Moll portréja (1908). Forrás: a National Gallery jóvoltából
A 96 éves francia művész, Françoise Gilot – aki szerteágazó munkássága mellett Picasso két gyermekének édesanyja is egyben – úti rajzaiból a Taschen jelentetett meg egy három részes kiadványt. A könyvben szereplő rajzok és vízfestmények a művész hetvenes évek második felében történt utazásai alatt készültek – néhányukat rövid, Gilot emlékeit összegző szövegek is kísérik. Az 1974 és 1981 közötti időszakban Gilot második férjével Velencében, Indiában és Szenegálban is járt – így a velencei paloták és reneszánsz művészettörténeti emlékek mellett indiai és szenegáli nőalakokat is ábrázolnak a szándékosan befejezetlen hatást keltő illusztrációk. A kiadvány erre a linkre kattintva vásárolható meg.
Részlet a kiadványból. Forrás: Taschen
Újabb félresikerült műalkotás restaurálás fényképeivel van tele az internet. Az áldozat most egy 15. századból származó Szűz Mária szobor, az elkövető pedig ismét egy spanyolországi városka, ebben az esetben a nagyjából 16 főt számláló El Rañadorio egyik lakója. Az igencsak kortárs stílusban “felfrissített” szoborcsoport Máriája immáron lilás-piros rúzst és szemhéjtust, miközben a Kis Jézus meghökkentően rikító zöld ruhát visel. A 15. századi fa szoborcsoport új formájáért María Luisa Menéndez, a helyi dohánybolt tulajdonosa felel, akit az egyház helyi képviselői bíztak meg a nemes feladattal. Sajnos a végeredménnyel igen kevesen elégedettek, az azonban még mindig kérdéses, hogy a szobrokra újonnan felkerülő festékréteg eltávolítható-e úgy, hogy az eredeti színezés helyreállítható legyen.
Forrás: Facebook
Egy detroiti fotográfus, Michelle Gerard az elmúlt időszakban azzal foglalkozott, hogy elképzelte: pontosan mit, hol és hogyan esznek híres és kedvenc művészei? A projekt előkészítése során utánajárt és -olvasott az alanyként kiválasztott művészek étkezési szokásainak, így született meg az ezeket összegző fotósorozat. Innen megtudhatjuk, hogy Jack Kerouac leginkább éjszaka élvezte kedvenc kínai malachúsos ételeit és almáspitéit, miközben hajnalig dolgozott. És azt is, hogy Andy Warhol jégkockákkal itta a tejet – hogy csak néhány részletet lőjünk le az izgalmas fotókból.
Forrás: designboom.com
Források: theartnewspaper.com, dazeddigital.com, hyperallergic.com, designboom.com