HETI POP – Obamáék portréi, aukciós rekord, reneszánsz kapszulakollekció és magányűző párnák

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

A Smithsonian’s National Portrait Gallerybe került Obama házaspár portrékkal egyidőben duplájára növekedett az intézmény látogatóinak száma 2018-ban. Az október hetedikén ötvenedik születésnapját ünneplő múzeumban ebben az intézményi évben két millió látogató járt – ők többek között  Kehinde Wiley Barack Obama és Amy Sherald Michelle Obama portréját is megtekinthették. Egy átlagos évben nagyjából 1,1 millió látogató vált jegyet az intézménybe – a 2018-as látogatói összetétel, amelynek nagy része fiatalokból áll, ezt a számot duplázta meg.


Amy Sherald: Michelle LaVaughn Robinson Obama, 2018. Forrás: a National Portrait Gallery, Smithsonian Institution jóvoltából

A londoni Sotheby’s árverésén 9,5 millió fontért elkelt Jenny Saville alkotás aukciós rekordot állított fel a kortárs, élő női művészek körében. A pénteki aukción elkelt nagy méretű ülő akt a festő egyetemi évei alatt született, 1992-ben. A telt testalkatú önarcképen végigfutó festett szöveg egy francia kritikus szavait idézi. A festmény előre becsült leütési ára 3-4 millió font körül mozgott – tehát az előzetes várakozásokkal szemben szinte háromszoros áron talált új tulajdonosra.


Jenny Saville: Propped, 1992

A Moncler és a Valentino közös kapszulakollekciójának tervezői a reneszánszból merítettek ihletet, amikor létrehozták a főként kabátokból álló széria darabjait. Elsőre nehéz elképzelni, hogy a pufidzsekik miként kapcsolódnak a reneszánsz stílusjegyekhez, de a kampányfotókat látva bebizonyosodik, hogy a haute couture és a síruházat igenis megfér egymás mellett. A reneszánsz inspiráció elsősorban a színekben érhető tetten, a mélyvörös és a sötét árnyalatokban, illetve a hosszított, uszályszerű kabátformákon.

A londoni Aseptic Studio fej nélküli ember formájú párnákat tervezett, harcolva a városi létre jellemző egyedüllét ellen. A nagyvárosi magányos huszonéveseket célzó termék fizikai és emocionális támogatásként is működhet – a torzó formájú és extra hosszú ölelést imitáló karokkal ellátott párna kifejezetten puha anyagból készült. Tsun Lai, a stúdió alapítója szerint az ötletet egy több hónapig a szobájában tanyázó próbababa szülte, aminek jelenléte sokszor megnyugtató hatással bírt a tervezőre.  

 

Források: hyperallergic.com, artnews.com, designboom.com, dezeen.com