Az év múzeuma, új Rembrandt-festmény, repülő taxi és anyák napi kérdések – ez a HETI POP

Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

2018-ban az európai múzeumok versenyében a londoni The Design Museum került ki győztesként. A European Museum of the Year díjáért idén 22 ország 40 intézménye indult, amelyek között két magyar résztvevő is szerepelt: a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és a budapesti Sziklakórház Atombunker Múzeum. A zsűri indoklásában kiemelt szerepet kapott a londoni múzeum társadalmi felelősségvállalásának és a kultúrák közötti párbeszéd megteremtésének elismerése. A díjat 1977-ben alapították, amellyel a kiemelkedő múzeumi teljesítményeket és a társadalom javát szolgáló innovációkat ismerik el.


Fotó: Hufton + Crow / a The Design Museum jóvoltából

Negyvennégy év után először bukkant fel ismeretlen Rembrandt-festmény, Jan Six amszterdami műkereskedő, történész a németalföldi mester műveként azonosította a londoni Christie's aukciósház árverésén 18 hónapja vásárolt portrét. A Rembrandt iskolájából származó festményt, amelyet alkotója nem látott el sem kézjegyével, sem dátummal, Jan Six vette meg a londoni aukción 137 ezer fontért. A Fiatal férfi portréja című alkotás a műkereskedő szerint egy kettős portré részét képezheti. A 94,5-szer 73,5 centiméteres festményt egy brit család adta el, amelynek hat nemzedéken át volt tulajdonában a mű. Six, aki az amszterdami Rijksmuseum szakértőivel dolgozott együtt a festmény eredetének megállapításában, azzal érvel, hogy az alapréteg, a festék, az ecsetkezelés és a kompozíció módja mind Rembrandtra mutat. Megállapításaival egyetértett 15 művészettörténész és restaurátor, csakúgy mint a világ legnevesebb Rembrandt szakértője, Ernst van de Wetering. A festményt szerdától mutatják be egy hónapon keresztül az amszterdami Hermitage-ban. Jan Six azt tervezi, hogy eladja a művet. A kép azonosításával 342-re nőtt Rembrandt ismert műveinek a száma. Utoljára 1974-ben fedeztek fel ismeretlen Rembrandt-művet, az Eunuch megkeresztelése című festményt.


Fotó: A Christie’s jóvoltából

Az Uber taxi-repülőgép flottákon dolgozik – most hat különböző taxiállomás prototípust mutatott be a Los Angelesben megrendezett csúcstalálkozóján. Az építészek és mérnökök által felskiccelt épülettervek előhírnökei az UberAir 2020-as elindításának. . A formatervek, amiket Gannett Fleming, Pickard Chilton, az Arup, a Corgan, a Humphreys & Partners Architects, a The Beck Group és a BOKA Powell készített, mind a cég által meghirdetett Uber Elevate Skyport Challenge-re készültek, amely építészmérnököket és építészirodákat invitált arra, hogy felszállási és leszállási dokkokat tervezzenek az – autókhoz hasonlóan szintén – alkalmazásalapú repülő-taxik számára. Annak ellenére, hogy az ötlet igen konceptuálisnak tűnik, az Uber mégis kiválasztott hat olyan tervet, amelyek realisztikusnak tűnnek, figyelembe véve a technikai megvalósíthatóságukat.


A Humphreys & Partners terve   forrás: dezeen.com

Párizsban az Avenue Montaigne-hoz közeli elegáns kastély értékesítési termében megtartották az első street culture aukciót. Az ajánlattevők tömege, a lelkes aukcióvezető, az euróban, amerikai dollárban és svájci frankban is listázott árak, a telefonos licitálók, valamint a tény, hogy az aukció anyagának 94 százaléka értékesítésre került, bizonyítja, hogy a nagy mesterek munkái iránti érdeklődés mellett a street culture is megtalálja saját vevőit. Külön kiemelkedő, hogy a végösszeg megduplázta az értékesítést megelőző becslést, elérve a 850681 eurót, vagyis az 1 millió dollárt.


Részlet az aukciós kiállításból   forrás: nytimes.com

Hogyan ünnepli az anyák napját egy online művészeti magazin? Az artnet szerkesztőségének tagjai SMS-ben tették fel a kérdést édesanyjuknak: van-e olyan, amit mindig is tudni szerettek volna a művészetről, a művészeti világ működéséről? Az édesanyák diplomatikusan, de jobbnál jobb kérdésekkel válaszoltak. Mi lesz egy műalkotással, amikor az nem kerül eladásra egy aukción? Miért nem használnak új színeket a kortárs művészek? Miért nem költenek többet azok, akiknek erre lenne keretük? Érdemes végigböngészni az angol nyelvű párbeszédet, amiket a szerkesztőség a telefonok kijelzőjéről rögzített képernyőfotókon tett közzé.


forrás: artnet.com

 

Források: sajtóanyag, MTI, dezeen.com, nyorktimes.com, artnet.com