Top 5 - az évad legfontosabb eseményei

Kokesch Ádám szerint

A negyedik lista Kokesch Ádám képzőművészé. Aki olvasta az eddigi Top 5 válogatásokat, talán már nem lepődik meg, hogy Ádám felsorolásának élén a Ludwig Múzeum (és a Műcsarnok) körüli események állnak... ez azonban tulajdonképp az egyetlen egyezés az eddigiekkel.

1. Ludwig, Műcsarnok
Nélkülük nehéz lesz…
A kultúrpolitika, a szakma és a közvélemény tiltakozása (többek között Szabad Művészek, Ludwig Lépcső) ellenére, valódi szakmai egyeztetés nélkül, hazai és regionális jelentőségüket figyelembe nem vevő döntések sorozatával teszik kockára a régió két fontos intézményének jelenét, jövőjét és elért pozícióit.

2. MKE Képzőművészet-elmélet szakosok vizsga kiállításainak helyszínei
Olof Palme Ház
Csepel Művek
volt Flórián mozi

Tetszett a kiállítások helyszínválasztása, amit – pláne a mostani helyzetben – példaértékűnek tartok. (Különös tekintettel az eddig sem kihasznált, mostanra végképp üresen álló, azonban ideális adottságokkal rendelkező Olof Palme házra.) Nehéz, mégis nagyon fontos, hogy intézményektől független kiállítások (is) létrejöjjenek, és a kurátorok különböző generációi ezt mint opciót kezeljék.


Liget 30 - Független re-akciók. Kiállítási enteriőr, Olof Palme Ház. Fotó: Várnagy Tibor

3. Trafó Galéria –  A felfüggesztés gyanúja
Daniel Jacoby, Tamara Kuselman, Vass Miklós

Szerencsés szerző és műpárosítások. Jacoby nagyméretű installációjának vetített-képes adaptációjával, Vass Miklós videoperformanszával egy nagyszabású kiállítás állt össze.

A felfüggesztés gyanúja. Trafó Galéria, 2012. november 9. - december 9.
Kurátor: Fenyvesi Áron

4. Kelet-közép-európai fiatal művészek munkái Budapesten

Figyelemre méltó, hogy a tavalyi évben több kereskedelmi galéria döntött a nemzetközi karrierjükben éppen kiteljesedő, Magyarországon korábban már részben látható vagy dolgozó (pl. FKSE rezidencia program) fiatal kelet-közép-európai művészgeneráció munkáinak bemutatása mellett. Pl.: Damir Očko, Svätopluk Mikyta, Eva Kotátková, Dominik Lang, Pavla Sceranková, Jiří Thýn.

Damir  Očko: Psst. Trapéz Galéria, 2013. március 27. - április 30. és Trapéz 1. 2013. június 21. - július 31.
Svätopluk Mikyta: Narancssárga emberek. Deák Erika Galéria, 2013. április 5 – 27.
Eva Kotátková,  Dominik Lang és  Jiří Thýn: “From now on, everything will be beautiful...” Kisterem Galéria, 2013. április 23. - május 31.
Pavla Sceranková: A csillagok ma másnak tűnnek. Dovin Galéria, 2012. november 17. - 2013. január 5.


Artmagazin videó a Kisterem kiállításáról

5. Szalay Péter, Pintér Gábor

Az elmúlt egy évben a már évek óta kiállító, mégis számomra most meglepést okozó két fiatal művész Szalay Péter (objektek, installációk) és Pintér Gábor (festmények, installációk) munkái tetszettek. Mindketten egy tágas, a jelenidőben levés lehetőségét adó érzést adtak.

Szalay Péter az acb Galéria honlapján
Pintér Gábor a Deák Erika Galéria honlapján


Kokesch Ádám az elmúlt években egyéni kiállításokon mutatkozott be az amszterdami Vous Etes Ici galériában, a Kisteremben, a Paksi Képtárban és a haarlemi Tanya Rumpf Projectben. Csoportos kiállításokon szerepelt többek között a budapesti Ludwig Múzeumban, a genti S.M.A.K.-ban, a Műcsarnokban, a berlini Plan B-ben és a krakkói Bunkier Sztukiban. A Strabag Művészeti Díj fődíjasa (2006), az FKSE 2007-es díjazottja, az Aviva-díj jelöltje (2009).

A cikk elején a kép Damir Očko: Without title, 2013. Forrás: trpz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Spengler Katalin Top 5 listája
Laki Júlia Top 5 listája
Kürti Emese Top 5 listája

Készman József Top 5 listája