„Bármikor újranézem” – TOP 5 LEGJOBB FILM – Esterházy Marcell szerint

Esterházy Marcell

A filmes toplistákat lehet imádni, lehet utálni, de az egyszer biztos, hogy a nagybetűs Képkorszakban, amikor minden „távoli ismerősünk” gépén nullahuszonnégyben fut a uTorrent és szinte bármi elérhető a neten, rendkívül hasznos lehet egy-egy ilyen válogatás. Előttünk a képözön, és nagyon nem mindegy, hogy ebben a túlkínálatban mire figyelünk. Haladhatnánk tematikusan, korszakok vagy műfajok szerint, igazából minden érdekes, a javallat most mégis Artmagazin-specifikus: kortárs képzőművészek, hivatásos képalkotók sorolják fel életük eddigi legmeghatározóbb 5 mozi- vagy filmélményét – és ebből nem csak az derül ki, hogy egy művész mit meg hogyan néz!


Ezek lényegében azok a filmek, amik leginkább hatással voltak rám, nem sorrendben. Emiatt főleg a 90-es években ért mozi és VHS-élményeimet írom le.

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott (1990)
/Rosencrantz & Guildenstern are dead/ 

Nincsenek jó élményeim a gimnáziumi magyar tanáromról, de a filmklub a Tabán moziban ’93 körül nagy ötlet volt. Itt láttam többek közt a Rosencrantz és Guildenstern halottat a zseniális Gary Oldmannel és Tim Roth-tal. A teniszpályán játszott kérdés-meccs mindent visz.

 

Robert Altman: Rövidre vágva (1993)
/Short Cuts/ 

Naná, hogy Tom Waits miatt mentünk el rá a moziba. Ez volt nekem az első olyan filmélmény, ami több szálon indul, és egy ponton elkezd összeállni. Később még a Magnolia volt hasonló hatással rám. Bármikor újranézem.

 

Hal Hartley: A semmi ágán (1990)
/Trust/ 

A Hal Hartley-filmek teljesen egybefolynak, mint a Kundera-könyvek, mert zsinórban néztük egymás után. Bizonyos abszurd vagy fura hangulatú helyzeteket annak idején úgy tudtunk leírni a legpontosabban, hogy azt mondtuk: olyan volt, mint egy Hal Hartley-film. És ezt akkor mindenki értette.

 

John McTiernan: Az élet mindig drága (1995)
/Die Hard with a Vengeance/

Simon mondja, ez a legjobb az összes közül. Ez lényegében annak is köszönhető, hogy hozzánk, a családba minden technikai dolog iszonyatos nagy késéssel érkezett be. Viszont megtanultunk rögzíteni, és mivel két üres VHS kazetta is volt, az egyikre a Die Hard III-at a másikra a Stílusgyakorlatok színházi felvételét vettük fel. Dörner György-Bán János-Gáspár Sándor. Ezt a kettő kazettát néztük felváltva. Kívülről tudjuk mindkettőt. Legalább hússzor láttam, és amikor megnéztük, az öcsém három napig atlétában, koszosan rohangált a kertben. Zseniális a szinkronja.

 

Raymond Depardon: San Clemente (1982)

A Magnum fotós Depardon egyik legelső dokumentumfilmje a bezárás előtt álló olaszországi pszichiátriai intézetről. Egy szál kamerával követi a betegeket. Elképesztően erős és sokkoló, mint ahogyan a későbbi dokumentumfilmjei is.
Viszonylag későn, 2002 körül fedeztem fel a marseille-i filmes barátaimnak köszönhetően. Megvan az összes filmje DVD-n, (franciául).