A 2013-as Frieze Art Fair ismét egy kiárusítás jellegét öltötte. Az egyszeri vasárnap délutáni látogatókat a bejárattól elterelve a Frieze Masters másodlagos piacának zsúfolt sátra felé tessékelték a Regent's Park túloldalán, míg a jobban felkészült kortárs művészeti rajongók elvegyültek a benti  divatos tömegben, rituálisan róva fel és alá a számozott fehér standok közti folyosókat. A többség a látványosságért jött, nem a csúcskategóriás alkalmi vételt keresve.

Damien Hirst műve a White Cube standján

A vásár épp az epicentrumában volt a legélénkebb, ahol a mainstream amerikai és brit művészet két versengő óriása, a Gagosian és a Lisson Gallery nézett farkasszemet. A Gagosian képcédulákat, székeket, asztalokat és egyéb felszereléseket mellőzve oldotta meg a standot, amelyet így teljes egészében Jeff Koons fenségesen giccses, fényes szobrai foglaltak el. Az ismerős rajzfilmfigurák (pl. Csőrike) túlméretezett változatait elegáns biztonsági őrök különítménye védte, akik szándékosan útban voltak, hogy megakadályozzák a látogatókat közeli felvételek készítésében. A Gagosian mobil kereskedői diszkrét távolságban köröztek, elkülönülve a szobrok könnyed vonzereje és a nyers pénzszag által odavonzott tömegtől, készen arra, hogy lecsapjanak a kóbor gyűjtőkre.
Jeff Koons műve a Gagosian standján

A szomszédos Lisson Gallery, hasonló arroganciával, a nagyrabecsült egyesült államokbeli minimalista művész, Dan Graham egyetlen művét mutatta be a drágán bérelt stand teljes területén.  Nagy, spirális, átlátszó folyosója annyira volt interaktív, mint bármi más a vásáron, a látogatóknak azt a mérsékelten érzéki élményt nyújtva, hogy egy műalkotás részévé válnak.


Dan Graham műve a Lisson standján

Máshol a vásárt többnyire szobrok és festmények bolhapiaci összevisszasága töltötte meg, az egymással vetélkedő, eladásra elrendezett műtárgyak dzsungelének kakofóniáját hozva létre. Általában véve kevesebb hely jutott a dematerializált, látszólag kevésbé kereskedelmi, komoly elméleti vagy félig-meddig társadalmi alapú konceptuális műveknek – érzékelhető volt egyfajta visszatérés a csillogás és a tárgyiasság hetyke és nagyképű ünnepléséhez, mintegy megelőlegezve a megszorítások utáni piaci robbanást.



Közép-európai szemszögből nézve: az idei Frieze magyar galériák és művészek nélkül maradt, jóllehet a régió visszafogottan, de elég jól volt képviseltetve. Egyrészt pár kelet-európai származású művész, mint pl. Wilhelm Sasnal, nagy nemzetközi galériákkal dolgozik. Másrészt – még ennél is kisebb számban – kelet-európai galériák is bemutatkoztak a vásáron, igaz, többnyire annak periferiális zónáiban: a kevésbé tekintélyes, fiatal galériáknak és művészek egyéni bemutatásának fenntartott Focus és Frame szekciókban. A prágai Hunt Kastner például Zbynek Baladrán egyéni kiállítását mutatta be, míg a pozsonyi AMT Project – az idei Velencei Biennále cseh és szlovák pavilonjának (Baladrán mellett) a másik felét megtöltő – Petra Feriancova műveivel vett részt.


A Foksal Gallery Foundation standja

Persze voltak kivételek a kelet-európai művészet jól ismert marginalizációja alól, hiszen mind a standját merészen feketére festő Foksal Gallery Foundation, mind a Galerija Gregor Podnar jó helyet kapott a vásár fő szekciójában. Podnar válogatása, amely Goran Trbuljaktól és Ion Grigorescutól Vadim Fiškinig és Dan Perjovschiig klasszikus neoavantgárd és posztavantgárd kelet-európai művészek komoly, sőt társadalmilag releváns műveiből adott mini-tárlatot, szembement az idei Frieze rikító és ízléstelen kommercialitásának trendjével.


Vadim Fiškin műve a Galerija Gregor Podnar standján


Simon Katalin, a Galerija Gregor Podnar munkatársa Maja Fowkes-szal a standon. A háttérben Tobias Putrih műve

Míg a londoni vásár központi sátra továbbra is vonzza a legkülönfélébb gyűjtőket, divatőrülteket és művészetrajongókat, lehetőséget teremtve akár ad hoc egynapos kortárs művészeti kurzusokon való részvételre is, a Frieze jelenség kiterjed az egész városra – a vásárra érkező kritikusok és beavatottak közt a legnagyobb sláger a Wolfgang Tillmans kiállítás volt a Maureen Paley galériában, amelyhez a standjuk csupán ízelítőül szolgált. Ugyanakkor Elmgreen és Dragset humoros és kifinomult installáció-intervenciója a Victoria and Albert Museum gyűjteményében megmutatta, mindezek után miért mégis a non-profit közszféra, és nem a művészeti vásárok sekélyes világa az izgalmas és progresszív kortárs művészet igazi otthona.

Maja és Reuben Fowkes
www.translocal.org


Elmgreen & Dragset: Tomorrow (részlet). Installáció a Victoria & Albert Museum korábbi textil részlegében. Forrás: www.vam.ac.uk