Lábjegyzetek három csatornára

Naeem Mohaiemen: Two Meetings and a Funeral


Molnár Ráhel Anna


Naaem Mohaiemen bangladesi származású történész, a Columbia Egyetem antropológia Phd hallgatója, Guggenheim ösztöndíjas képzőművész és a 2018-as Turner Prize jelöltje. Munkáiban főként a „Harmadik Világ” és a globális baloldal hidegháborús múltjával, a szocialista mozgalmak rejtett történeteivel és be nem teljesült dekolonializációs küzdelmeivel foglalkozik. Mozaikszerű sorozatokba rendezett publikációit, (videó)installációit és filmjeit egyaránt központi kutatási témájának feldolgozásához és bemutatásához használja. Történészként a szokatlan párhuzamok, különös kapcsolódási pontok érdeklik, legyen szó akár az iszlám a hip-hop zenei történetében játszott kulturális szerepéről vagy a jótékonysági koncertek mára kialakult modellje és Banglades függetlenedése közötti összefüggésről.

Legutóbbi, tanulmánykötetként is olvasható sorozata a Young Man Was (2006-2016), amelynek korábbi filmjei főleg a politikai hatalom ellen a 70-es években fellépő, önszerveződő szocialista szervezetek bangladesi, libanoni, japán és németországi történeteivel foglalkoznak; ennek legújabb fejezete, a Two Meetings and a Funeral (2017) már az 1970-es években tényleges hatalmat szerző baloldal politikáját (és politikai utópiáit) kutatja a „Harmadik Világ” országaiban. A documenta14 felkérésére készült 88 perces, háromcsatornás videóinstallációt Kelet-Európában először május 17-31. között vetítették a Vasas Szakszervezeti Székház dísztermében, Szakács Eszter kurátor és a tranzit.hu szervezésében.


Naeem Mohaiemen: Two Meetings and a Funeral (részlet), 2017. Többcsatornás digitális videóinstalláció, színes, többcsatornás hang, 88 perc. Vasas Szakszervezeti Szövetség Székháza, Budapest, tranzit.hu. Fotó: Simon Zsuzsanna

A dokumentumfilm és fikció határán finoman egyensúlyozó mű két radikálisan ellentétes platform küzdelmét, s a „Harmadik Világ” politikai koncepciójának viszontagságokkal teli történetét követi végig az 1960-as évektől napjainkig. Az egyik oldalon az 1961-ben alakult El Nem Kötelezett Országok Mozgalma (NAM) áll. A NAM anti-kapitalista és szocialista alapokon szerveződő mozgalmának alapeszméje a „Harmadik Világ projekt” utópikus koncepciója volt: egy olyan transznacionális szövetség létrehozásának vágya hívta életre, amelynek célja egy, a nyugati hegemóniának és kolonializmusnak véget vető, a hidegháborús Keleti és Nyugati Blokktól egyaránt független globális dél megszervezése lett volna. Ezzel szemben az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) 1969-től vallási alapon tömörítette a többségében muszlim nemzetállamokat és így képzelte el a diszkrimináció és a kolonializmus elleni küzdelmet. A film címének „két találkozója” két konkrét eseményre, az El Nem Kötelezett Országok 1973-as, és az Iszlám Együttműködés Szervezetének 1974-es konferenciáira utal.

Mohaiemen kutatásának fókuszában a NAM szocialista utópiájának, s a „Harmadik Világ” összeomlásának okai és következményei állnak. Filmjének központjában Banglades esettanulmánya áll: a függetlenségét frissen kivívó Banglades saját nemzetállamának létrehozása érdekében először az 1973-as Algír találkozón csatlakozott az El Nem Kötelezettek Mozgalmához, majd rá egy évre Pakisztánban is részt vett az Iszlám Együttműködés Szervezetének találkozóján. Mohaiemen tolmácsolásában Banglades története a szocialistától a vallási ideológia felé történő elmozdulást példázza a Harmadik Világ országaiban, amely értelmezése szerint a mozgalom hanyatlásához és végső soron maga a Harmadik Világ projekt összeomlásához vezetett.


Naeem Mohaiemen: Two Meetings and a Funeral (részlet), 2017. Többcsatornás digitális videóinstalláció, színes, többcsatornás hang, 88 perc. Vasas Szakszervezeti Szövetség Székháza, Budapest, tranzit.hu. Fotó: Simon Zsuzsanna

A háromcsatornás filmen tisztán különválasztott szöveges történeti adatok, szerkesztett archív felvételek és kortárs beszélgetések váltják egymást. A narrátor és riporter, Vihjay Prashad mintegy a NAM és az OIC találkozóin készült archív felvételeket kommentálva vezeti a nézőt a New Yorban, Algériában és Dakkában játszódó fejezeteken át. Prashad indiai származású, marxista történész, a Two Meetings and a Funeral egyik legfontosabb kutatási forrásaként hivatkozott The Darker Nations (2007) szerzője és a „Harmadik Világ projekt” kutatója. Kezdetben konzulens-tanácsadóként vett részt Mohaiemen kutatásában, míg végül a film főszereplőjévé válva kalauzolja végig a nézőt a transznacionális építészet mára funkcióvesztett épületein. Az újravágott archív felvételeket és (már-már követhetetlenül) részletes, szöveges történeti hivatkozásokat Prashad folyamatos narrációja és a baloldali írókkal, politikusokkal és művészekkel folytatott, hol merengő, hol nagyon is konkrét beszélgetései egészítik ki. Samia Zennadival például Algériában, az 1973-as NAM konferencia épületében beszélget a „Harmadik Világ” történetéről és örökségéről, Amirul Islammal egy padon ülve fejtegetik a képzőművész hallgató saját generációjának e hagyatékhoz, a múlt baloldali utópiáihoz fűződő viszonyát. 


Míg a tulajdonképpeni cselekmény (kódok, referenciák híján) elsőre átláthatatlan történeti-geopolitikai komplexumnak tűnik, a Two Meetings and a Funeral formailag már-már didaktikus. A film lehengerlő vizualitása, a lineáris, tisztán elválasztott fejezetek vagy Quasim Ali Naqvi filmzenéje egy már-már túl részletgazdag tanulmány üdítő nyelvi fordulataihoz hasonlóan jelennek meg. Hiszen azzal párhuzamosan, hogy Mohaiemen a képzőművészet eszköztárát (is) felhasználja, munkájának kiindulópontja mégis történészi attitűdje. Kutatásalapú projektjeinek alapja az a meggyőződés, hogy a jelen globális politikai, etnikai, vallási konfliktusaira adható egyetlen megoldás egy új, nemzetközi baloldali együttműködésben rejlik. A Two Meetings and a Funeral e diskurzus forrásanyagaként és ahhoz intézett felvetésekként olvasható tehát, amelyek szeminárium-sorozatokon, olvasókörökön, tanulmányokon keresztül folytatódnak a film bemutatásának változó helyi kontextusaira szabva.


Naeem Mohaiemen: Two Meetings and a Funeral (részlet), 2017. Többcsatornás digitális videóinstalláció, színes, többcsatornás hang, 88 perc. Vasas Szakszervezeti Szövetség Székháza, Budapest, tranzit.hu. Fotó: Simon Zsuzsanna  

A kasseli bemutató kapcsán a Parliament of Bodies háromnapos szemináriumot szervezett Rebuilding the Idea of a Global Left címen, amely a film szereplőinek részvételével, annak központi témáját szétszálazva kereste egy új globális baloldali együttműködés lehetséges jelenét és jövőképeit. A beszélgetéssorozaton olyan kérdéseket vetettek fel, mint a baloldali kutató szerepe az új történelmi narratívák kialakításában, a hit vagy a nosztalgia a vallási és szocialista ideológiákban, vagy a baloldal lehetséges szerepei a krízis időszakában. (A Parliament of Bodies becsületére váljék, hogy mielőtt a fenti kérdéseket egy elnyomó „kapitalista rezsim” kontextusában fejtették volna ki, jó érzékkel reflektáltak a biennálé saját, ellentmondásos helyzetére ebben az összefüggésben.)  

A film budapesti bemutatójával szoros összefüggésben jelent meg a Mezosfera magazin ötödik, Refractions of Social Solidarity című kiadása is, amely a „Harmadik Világ” és a szocialista internacionalizmus eszméjét alapul véve tesz kísérletet Kelet-Közép Európa (újra)értelmezésére. A tranzit.hu-nak is teret adó Vasas Szakszervezeti Székház speciális helyszíne már önmagában összekötötte a kiállítást a film egyik gondolati szálával: a baloldali utópiák mára ideológiailag kiüresedett hagyatékaként megjelenő építészeti emlékek problémakörével. Ugyanezt a gondolati elemet viszi tovább Uroš Pajović szövegében, amikor Henri Lefevre térbeliség elméleteinek felhasználásával elemzi az egykori Jugoszlávia és a NAM mozgalmának kapcsolatát. Legyen szó az Arab Biennálé 1970-es évekbeli történetéről, a 60-as és 70-es évek afrikai kulturális fesztiváljairól, vagy a Magyarországon az Arab Világgal vállalt szocialista szolidaritás jegyében megjelent kiadványok és publikációk ideológiai-gazdasági kontextusáról, a kiadás szövegei mind a korábbi „Második” és „Harmadik” világ hasonlóságait, a hidegháborús időszak ismeretlen kapcsolatait és láthatatlan történeteit keresi.  


Naeem Mohaiemen: Two Meetings and a Funeral (részlet), 2017. Többcsatornás digitális videóinstalláció, színes, többcsatornás hang, 88 perc. Vasas Szakszervezeti Szövetség Székháza, Budapest, tranzit.hu. Fotó: Simon Zsuzsanna  

Mohaiemen egy még mindig távolinak tűnő világ finom történeti részletein keresztül mutatja be a globális baloldal geopolitikai referenciamezőjét, amelyet egy nyugati, eurocentrikus történelmi narratívához szokott néző egyedül képtelen lenne kibontani. Kérdés marad tehát, hogy hol a tanulmány és a film; a szemináriumi előadás és a kiállítás határa. Lehet-e kapcsolódó beszélgetéseket, programsorozatokat, tanulmánygyűjteményeket a szövegek belső hivatkozásaival, lábjegyzeteivel azonosan használni? Vagyis tud-e kapcsolódni (kapcsolódhat-e) egy, a globális baloldali diskurzus szakirodalmának útvesztőjében járatlan kiállításlátogató ehhez a párbeszédhez. Valószínűleg nem. A Two Meetings and a Funeralt nehéz is lenne önálló filmként értelmezni, hiszen talán nem is célja, hogy az legyen. Azzal párhuzamosan viszont, hogy megsokszorozza a témáról folyó szakmai párbeszédet, hozzá is köti magát ahhoz – de nem is célja, hogy leváljon róla.  

 

 

Naeem Mohaiemen: Two Meetings and a Funeral

Helyszín: Díszterem a Vasas Szakszervezeti Szövetség Székházában (1086 Budapest, Magdolna u. 5-7.)

Időpont: 2018. május 17–2018. május 31.

full_005115.jpg
Sugár János: PST könyvbemutató és az œuvre című munka kiállítása

Sugár János public art tevékenységét bemutató könyv története 2006-ra, illetve annál korábbra, 1993-ra, a Sztriptíz című munkájához nyúlik vissza. A Városház utca egyik épületén, a nyolcvanas évekből származó „Sztriptíz” graffiti bronzba öntésének terve először a Polifónia: A társadalmi kontextus mint médium a kortárs magyar képzőművészetben című kiállításra készült, majd a kivitelezés hiányában, 2006-ban a tranzit.hu Meg nem valósult művek című felhívásának nyertes pályaműve lett, azonban az újbóli sikertelen engedélyeztetési tárgyalások miatt, a kétezres években is kudarccal zárult a terv megvalósítása. Ezek után született meg a könyv ötlete, amely Sugár Jánosnak azon a műveit és projektjeit gyűjti össze, amelyek – a Sztriptízhez hasonlóan – elsősorban nem a művészeti közeg, hanem a városi, köztéri nyilvánosság számára készültek. A tranzit.hu gondozásában megjelent PST (Public – Street – Tactical) Sugár János public art tevékenysége című magyar-angol nyelvű kiadvány egyszerre kívánja elhelyezni Sugár János public art gyakorlatát egy nemzetközi keretrendszerben, a hazai sajátságokat is szem előtt tartva, valamint sorra venni a PST gyűjtőfogalma köré sorolható műveit, újraértelmezve, olyan, a nyolcvanas években készült munkáit is, mint a Gyorskultúra (1984–1988) vagy a Perzsa séta (1985).