A Gallery by Night a budapesti Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 1991 óta ismétlődő egyhetes eseménysorozata. Sűrű időszak ez a Stúdió Galériában, mert ilyenkor több hetet érdemlő kiállítások váltják egymást naponta. A Gallery by Night ugyanis nemcsak röpke bemutatók sora, hanem egy olyan sokszereplős, koncentrált eseménylánc, amely számos ismeretség, műfajokon átívelő, hazai és nemzetközi együttműködés apropója. Bár a program első sorban az FKSE-be tömörülő pályakezdő művészeknek, művészettörténészeknek és kritikusoknak jelent egyestés bemutatkozási lehetőséget, a sansz külsősöknek is adott. Mivel a résztvevők állandóan cserélődnek, a Gallery by Night természete is változó. Volt már ironikus horrorshow, író-képzőművész koprodukció, utazó rajziskola állomása és belépésre ingerlő kartonútvesztő is. Idén szöveg.

A Stúdió ezúttal Frazon Zsófiát, a Néprajzi Múzeum muzeológusát kérte fel a program 2013-as lehetőségeinek végiggondolására és megvalósítására. Megbízott a sorozat központi témájának a betűt, a leírt szót választotta, majd elképzelését egy estéről estére kibomló ötnapos kiállításformába foglalta. Ez lett a Betűszedés.

A személyes szempontok mentén válogatott és rendezett anyag napi sorvezetői a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zsidó Levéltár vitrinjeiből és savmentes tárolóiból kerültek a stúdiótagok műtárgyai mellé. A két társadalmi múzeum tárgyainak jelenléte – egyéb finom és direkt utalások mellett – okvetlenül képzőművészet és társadalom összetett viszonyára helyezte a hangsúlyt a kiállítótérben.

A művészi gyakorlatok ebben az összefüggésrendszerben különféle állásfoglalásokként értelmezhetők. A művész számára adott a társadalmi problémák előli elzárkózás lehetősége és a maga teremtette alternatív világokba vezető kivonulás. Ez azonban csak az egyik szélsőség azon a sokosztatú skálán, amelynek a másik végén a művészeti gyakorlat mint politikai tett szerepel. A Betűszedés inkább olyan munkákat mutat be, amelyek az utóbbi pólushoz állnak közel. Olyan, a társadalmi valóságot alakítani vágyó kortárs magyar műveket és projekteket, amelyek esetében a mindennapi politikai térben érzékelhető aktív jelenlét és az ott végrehajtott tett jelent egyfajta esztétikai minőséget.


Vályi Péter: sten éltessen (mmint isten), 2013. Fotó: Simon Zsuzsanna

Egy szöveget általában lineárisan olvasunk: balról jobbra, betűről betűre, sorról sorra. Néha a sorok között. Egy kiállításban viszont adott a rendszertelen kószálás és a kihagyás lehetősége is. A terem közepén álló konceptuális tortatárgy ezért hivalkodó startpontnak tűnt első este. Marcipán illatú. Az szagélményen túli művészi gesztus itt a talált szöveg – „sten éltessen (mmint isten)” – tudatos áthelyezése. A szülinapi torta a figyelmesség netovábbja, szándéka szerint mindig csúcsteljesítmény. Vályi egy új hordozó hangsúlyeltoló hatásával játszik, amikor a valaki számára sebtében tévesen leírt szöveget egy a hibázást szinte teljesen kizáró, hosszú és gondos munkafolyamat, a süteménydíszítés eredményeként tünteti fel.


„RÉGI HÁZ”. 2012-ben lecserélték a Néprajzi Múzeum A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállításának műanyagbetűkből álló feliratait. Frazon Zsófia hazavitte őket. Fotó: Simon Zsuzsanna

Hamar kiderül, hogy mint mindig, most sem a desszert az ajánlott kezdet. Terjedelmes kommentárjával egyértelműen a „RÉGI HÁZ” a kiállítás programdarabja. Bevezető a LELET című első és az azt követő négy másik fejezethez. Eredetileg nem műtárgy, hanem a kurátor saját emléke, a Néprajzi Múzeum huszonkét éve álló állandó kiállításából mentett hulladék. A falszöveg szerint ez egy mementó 1991-ből, épp abból az évből, amikor tulajdonosa néprajz szakos lett, és amikor Fekete György A magyar nép hagyományos kultúrája látványtervein dolgozott. A „RÉGI HÁZ” egyszerre személyes és kollektív emlék, és ezért lehet megfelelő kiindulópontja ennek a mások tekintetének szánt saját válogatásnak.


Gruppo Tökmag: Nagyvárosi régészet, 2011. Fotó: Simon Zsuzsanna

A Nagyvárosi régészet egy olyan a mindennapokkal szoros kapcsolatban álló művészeti projekt, amely a magától értetődő dolgokhoz gyermeki kíváncsisággal és tudományos alapossággal közelít.
A Gruppo Tökmag a metropolisz múltját kutatja. Számukra ez az egyszerűnek tűnő, többször használt kalapos cégér sem csupán egy ócska vastábla, hanem egy izgalmas, feltárandó maradvány. Egy a sok közül. Ez a kiállítótér kiemelt figyelmi zónájába helyezett objektum maga igazolja nézője számára, hogy nem létezik jelentéktelen tárgy.


Kiállításrészlet kedden. Középen a monitoron Szabó Péter Abból főzünk, amink van (2013) című videója. A munka kifejezetten a Betűszedésre készült. Fotó: Simon Zsuzsanna

A második etap hívószava a SCRABBLE volt. A meglévő szűkös eszköztár lehetőségeit a végsőkig kimerítő kreativitási gyakorlat csak a hiányos betűkészletet mint eszközt, a pénztelenséget mint témát felmutató szókirakós-videóban és a drága fémóralánc mintájára faragott pásztormunkában (ld. lejjebb) jelenik meg. A keddi műtárgyegyüttes nagyobbik része azonban túlmutat a Scrabble fogalomkörén.


Karas Dávid: ITT VAN PEDIG SENKI SE HÍVTA, 2013. A Kívül tágas – Kortárs művészet a Műcsarnokon kívül c. projekt apropóján végrehajtott nyilvános állásfoglalás kelléke. Fotó: Simon Zsuzsanna

Az utóbbi hónapokban a magyar kulturális intézményrendszer követhetetlen átalakulása, a Magyar Művészeti Akadémia aránytalan méretű hatalomhoz juttatása és a művészeti oktatás támogatásainak csökkentése különféle válaszokat váltott ki a változásokban közvetlenül érintett (művész)társadalom egy részében.
A Betűszedés keddi összeállításában ezek közül a reakciók közül több is szerepel.
Ilyen a Kívül tágas - Kortárs művészet a Műcsarnokon kívül elnevezésű projekt, amely a Hősök terén végrehajtott heti egy „kiállással” és azok fotódokumentációival ágál a Műcsarnok vezetése és tulajdonlása fölötti szakmailag aggályos döntések ellen. A Műcsarnokkal mint helyszínnel szoros kapcsolatban bemutatott munkák – őrizve korábbi üzenetüket is – a Stúdió Galériában már módosult jelentéssel bírnak. Az ITT VAN PEDIG SENKI SE HÍVTA stencil esetében az Eszkimó asszony fázik című filmből kölcsönzött szövegben szereplő helyhatározó miatt eleve mindig hangsúlyt kap a munka bemutatásának, illetve a stencil használatának pillanatnyi helye.


Szabad művészek stencil. Szabad Művészek tulajdona, 2012. Fotó: Simon Zsuzsanna

Ilyen a Szabad Művészek tevékenysége is. A csoport véleménynyilvánítás tekintetében az azonnali reakciók és a látványos akciók híve. Jelen stencil is egy effajta esemény alkalmával keletkezett tavaly decemberben. Egyikük szerint a képen látható tárgy csak egy kordokumentum, mert igazán a használata, a tett számít. Valóban, a tábla akár a Néprajzi Múzeum kortárs népművészeti gyűjteménynek szánt MaDok adatbázis street art szekciójából is származhatna.


Óralánc „ELJENAHAZA”. Dél-Dunántúlról származó pásztormunka a 19. század második feléből. A Néprajzi Múzeum tulajdona. Fotó: Simon Zsuzsanna

Ez a csontóralánc tényleg a Néprajzi Múzeum tulajdona. Ugyan a keddi napon került ki, mégis inkább a szerdai hívószóhoz áll közelebb.


Középen: egy 1945 utáni Memorbuch Bonyhádról. A Magyar Zsidó Levéltár tulajdona. Fotó: Simon Zsuzsanna

Az IDENTITÁS lehet nemzeti, kozmopolita, nemi, művészi, vallási, másoké. Bármi. A hazaszeretet lehet őszinte, idejét múlt, túlhajszolt vagy lehetetlen. Mindezek bemutatására pedig ennyi szöveg, ennyi műtárgy és tárgy kevés.


ARCHÍVUM-nap. Frazon Zsófia és kedvenc szava: Salgó polc. Fotó: Simon Zsuzsanna

A negyedik napnak Johan Sandas a Stúdió vendégművésze adta meg az alaphangját. Arra kérte a jelenlévőket, hogy a kihangosított fémtáblákra krétával egyszerűen írják fel kedvenc szavukat: maszat, semmi, gusztustalan, ribizli, mesüge, tárna, szél, megértés, stb. Johan favoritja a teaház. Az enyém a szappanopera.


Pap Ramóna: My Own Gallery. Folyamatosan bővülő konceptuális magángyűjtemény. Fotó: Simon Zsuzsanna

Egy gyűjtemény természete mindig sokat elárul tulajdonosáról. Legyen az állami intézmény, magánszemély vagy épp művész. Pap Ramónának többek között van már Bak Imréje, Kassákja, Bada Dadája és Mednyánszkyja is.


Egy tönkretehetetlen orzság. Horváth Tibor 2013. augusztus 12-én saját Facebook üzenőfalán megjelentetett napi rajza. Fotó: Simon Zsuzsanna

AZSUTOLSÓ nap központi eleme a ZS betű. Nemcsak azért, mert elérkeztünk a végéhez.


Öngyújtó székely rovásírással. „HAZSA/AZSAH”. Gerhes Gábor ajándéka a Néprajzi Múzeum Háztartásgyűjteményének. Fotó: Simon Zsuzsanna

A székely rovásírás napjaink nemzeti fontja. Egyike a szélsőjobboldali mozgalmak által kisajátított történeti jelenségeknek. A képen egy elrontott tárgy van. Öngyújtóként ugyan funkcionál, identitásképző darabként azonban önmaga paródiája. Aki a célközönség tagjaként használja, az önmagát égeti. Tervezője még arra is csak félig-meddig figyelt, hogy a szöveg – lévén rovásírással nyomva – visszafelé szedendő. Nem így a Betűszedés kurátora. Ez az öngyújtó mint a kiállítás utolsó darabja az eddigiek újraolvasására biztat. Ezúttal a végéről kezdve: jobbról balra.