Egy évvel ezelőtt hunyt el Révész László László képzőművész, tanár, a Képzőművészeti Egyetem egykori docense. A szomorú évforduló apropóján a Pszeudoposzt-kollektíva tagja, Kergyó Zsófia írt értő elemzést az alkotó életművének egyik utolsó, 2014 óta készített műciklusáról, az online közösségi médiában megjelentetett Instagram-médiarajzokról, amelyeken kiválóan átüt a Révész László Lászlóra jellemző finom humor és intellektus.

Révész László László megnyitotta a médiumok határait, szabadon járt-kelt performansz és festmény, komputer print, animáció, film, szöveg és installáció között. A médiumok maguk között is cserélgették a valamely formában már vizionált képet, és ez az egymásba nyitottság időben is érvényes: a nagyjából negyven évet átívelő életmű ide-oda dobálja a labdát – a néző játéka követni a passzokat, hogy kirajzolódjon a pályán a mozgás, és a cselek, amikor Révész kikacsint. Az idő és a médiumok rétegzettsége kiolvasható a 2014 októberétől Instagramra rajzolt naplóbejegyzésekből is, sőt, a rajzok gyorsasága és könnyedsége miatt mindez itt talán még jobban nyomon követhető.

Az erotika és Révész egyedülálló képi humora átszövi az egész Instagram-anyagot, mindkettő elemi erővel hat a nézőre, és otthonossá teszi a képeket. Ahogy a képernyőmön görgetem őket, sokszor hangosan felnevetek. Nem adja magát ilyen könnyen az intellektuális üzenet. A napi rituálé, a gyorsaság és könnyedség alkalmat kínált az érzékeny, pontos reflexiókra. Pontosak ezek a rajzok, de nem egyértelműek; ezekért a képekért küzdeni kell: Révész jeleket hagyott, de ahhoz, hogy a sűrített rétegek közé lássunk, nekünk is gondolkodnunk kell. Mivel képei torz tükrében sokszor aktualitások süllyednek egy mélyebb valóságba, az időkülönbség feltartóztatja a behatolni igyekvőt. Utólag végigkövetve a bejegyzéseket, kíváncsivá tesz, milyen lenne napról napra várni ezeket a képeket, közelebb lenni a kép és az idő közös metszetéhez. Dekódolni persze akkor is volna mit.

Révész rendszeresen alkotott újra a médiából kiragadott jeleneteket, ebben az esetben viszont valószínűleg mégsem fontos ismerni a konkrét kiinduló képet. A hírek kompozícióit megszokta a szemünk, akárcsak a tragikus szalagcímeket. Nehéz most másról beszélni, mint a háborúról, legalábbis minden más idézőjeles, amikor a hírkövetés szabdalja az időt. Révész ma egy éve hirtelen bekövetkezett halála után maradtak akvarellek, amiket még megfestett, de már nem tudta megosztani őket. A héten nyitottam ki azt a mappát, amiben ezek a festmények is benne vannak. Utolsó munkájában egy médiaképet dolgoz fel, amit 2021. március 7-én este töltött le. A fényképen három maszkot viselő férfi látható, egy autójával félreállt civil, úgy tűnik, békésen beszélget két amerikai katonával, a távolságot tartva. A fájlnév: soldier.

A fényképből kiinduló festményt Révész többször is megálmodta. Az akvarellen a két egymással beszélgető katona alakját a kocsiból látjuk, a szélvédő keretezi maszkok mögé rejtett párbeszédüket. Félelmetes a katonákat mezei személygépkocsink motorháztetejénél ácsorogva diskurálni látni. A közelünkbe kerül valami, amit alapvetően minél távolabb képzelünk el. Ami egy szerencsés civil fejében csak valószerűtlen állami intézmény. Mégsem nehezül erőszak a jelenetre. Nem látszanak fegyverek, nem történik a képkivágás határain belül tragédia, ezek a katonák nem sugároznak erőt, agresszivitás helyet inkább békések. Vágyott banalitás hétköznapi emberekkel, érthetetlen a maskara, amit valaki rájuk adott. Még a zöldek és okkerek is melegek.

Van Révésznek egy különösen finom médiaképe, amin három férfi harcol egymással: két civil férfi egy hatóságival, három nő pedig fekszik, egyikük inkább lebeg. Nincs semmi kontextus, a két fegyveren kívül nincsenek tárgyak, nincs helye az összecsapásnak, csak a hat test strukturálja a közös teret. A nők fehérneműben vannak; Révésznél erotika és erőszak visszatérően kerül egy lapra. A hatósági férfi csak halad előre rezzenéstelenül, vele szemben a fegyvertelen férfi egész testében támadásra kész figyelő tekintetével, térdei rogyasztásával, törzse feszül, kezei ökölben. A kép líraisága a szimmetriatengelyében van: ott lebeg a harmadik nő, fejjel lefelé, hatalmasabban a harcolóknál, elválasztva a két felet. Kontúrja az egész testét betakaró hibajavító fehére alól dereng át. 

Amikor Révész elkezdett az Instagramra rajzolni, mentális díszletét hónapokon át a Karkade Company próbái teremtették meg, ezzel a világgal került interakcióba – a többi elképzelés. 2013-ban Révészt Dorsánszki Adrienn kötötte össze a Tantext Akadémia növendékeivel, és artista társulatot alapítottak Karkade Company néven. Két előadásuk volt, a CAN 2014-ben, és a Blue Panther 2015-ben, mindkettőt kétszer adták elő. 2014 decemberében Berény- és Bortnyik-plakátok alakjai léptek színre. A Modiano és a Palma fenyegetőbb montázsai után Révész épp Berény 1919-es propagandaplakátjának parafrázisában oldja fel az agressziót. A férfiakat fegyverbe parancsoló katona üvöltését kitakarja a repülő lány dereka, a bujtogató harsogás elnémul. A propaganda élét veszti, és csak eltökélt lendülete marad meg: az ideologikus vörös zászló Révész-kékké csitul, ökölbe szorított kezének csapását a lány lebegése lágyítja. Ha Révésznek sikerült, talán a nagyobb kép is békéssé rajzolható.