ARTMAGAZIN <3 OFF-BIENNÁLE

Az Artmagazin programválogatása

ARTMAGAZIN <3 MISKOLC
egész napos buszos kirándulás és művészettörténeti pallérozódás

HELYSZÍN: Miskolc
IDŐPONT: 2015. május 23.
Indulás busszal: Budapest, XIV. Dózsa György út 37., 2015. május 23. 08.30

Májusban az egész Artmagazin stáb Miskolcra megy, ahol első utunk rögtön a Bor­Is Borozóba vezet majd. A legfontosabbnak mi is a jó hangulatot tartjuk, a Bor­Isba mégis elsősorban a falát díszítő Erdély Miklós-­mozaik miatt térünk be, hogy megtapogassuk a kis csempéket és megemlékezzünk az alkotóról.

A vizit után egy kellemes tempójú helyismereti séta következik, amely alatt bejárjuk Miskolc belvárosát, az információgazdag közös andalgás pedig egészen a kora délutáni nyilvános beszélgetésig tart. Asztalhoz ülünk valahányan beszélgetni, enni – ahogy tetszik. A laza kerekasztal körüli eszmecsere során szakértők társaságában a délelőtt megtekintett Erdély­-mozaikokról mondunk el kulisszatitkokat, valamint teszünk fel és fogadunk kérdéseket az akkori Miskolcról mint művészeti helyszínről. A mozaik mellett a civil kezdeményezések jegyében kitárgyalunk majd egy régi acélvárosi sztorit, a Kollektív Ház történetét, melyet az alulról kezdeményezett közösségi lakozás egyik első példájaként ismerünk Magyarországon.

Hazaindulásig a későbbi órák szabadon telnek: nyári séta, vasgyári túra, fagyi, Szinva-­part, kiállítás-megnyitó az Egymű Galériában stb.

Jegyek és további információ:
artmagazin.hu
[email protected]

 

KREATIVITÁS & VIZUALITÁS [1975–1977, 2015]
MŰVÉSZEK: Erdély Miklós, Maurer Dóra
HELYSZÍN: 2B Galéria
Budapest, IX. Ráday u. 47.
IDŐPONT: 2015. április 24 – május 8.

A Ganz MÁVAG Művelődési Központban két nagyhatású és mára legendává vált művészeti kurzus zajlott az 1970-es évek közepétől, amelyek progresszivitásukkal évtizedekre meghatározták a hazai alternatív művészetoktatást. Kiállítás & rekonstrukció.


BOOKMARKS - OFF
SZERVEZŐK: acb Galéria, Kisterem, Vintage Galéria
HELYSZÍN: volt MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény
Budapest, IV. József Attila utca 4-6.
IDŐPONT: 2015. április 24 - május 17.

Mit jelentett az avantgárd a hatvanas-hetvenes évek Magyarországán és mit jelent napjainkban? A Bookmarks című kiállítás mai szemmel tekint vissza azokra a művészi pozíciókra, amelyek közvetlen vagy közvetett hatásként alapvető szerepet játszanak a mai magyar kortárs művészetben.


INSECURITY STATE
SZERVEZŐK/MŰVÉSZEK: The Corporation, T+U
HELYSZÍN: LÄRM
Akácfa utca 51. 1. em., Budapest, Hungary, 1073
IDŐPONT: 2015. ÁPRILIS 30. 22:00 - 6:00

A The Corporation és a Technologie und das Unheimliche csoportok egy újragondolt party kedvéért nagykoalíciót alakítanak és létrehozzák Insecurity State néven saját „esztétikai államukat", amelynek hivatalos nyelve a kortárs technozene. Száguldó riportereink majd készítenek hivatalos fordítást is.

IZOLÁTOR
SZERVEZŐK/MŰVÉSZEK: Blazsek András, Csákány István, Kokesch Ádám, Szörényi Beatrix, randomroutines
HELYSZÍN:Postapalota, 1122, Budapest, Krisztina krt. 6-8.
IDŐPONT: 2015. április 25 - május 15.

Az izoláció elkülönülést, elszigetelődést jelent; védekezést – bizonyos helyzetekben – a fény, hang, hő, nedvesség, elektromos áram, zavaró gondolatok, stb. nem kívánt mértékű be- vagy kiáramlása ellen. Az Izolátor az aktív belső elszigeteltség állapotát járja körül, és ezt a kört bizony már régen meg akartuk tenni mi is.
 

TŰZ A MÚZEUMBAN
SZERVEZŐK/MŰVÉSZEK: Sugár János
HELYSZÍN: Rombusz Terasz
Budapest, IX., Ráday u. 10.
IDŐPONT: 2015. április 24 -től 40 napon át nonstop

Őrzőkké válunk. A folyamatosan életben tartott tűz az OFF-Biennále szimbolikus, közösségkovácsoló projektje. Az OFF-ot létrehozó szakmai közeg és a közönség soraiból önként jelentkezők tartják a biennále ideje alatt életben a tüzet, amely így a közös gondolkodás, a beszélgetés, az együttes cselekvés jelképévé, és egyben formálójává válhat.


ÚJRAJÁTSZOTT TÖRTÉNELEM
MŰVÉSZEK: Carlos Amorales (MX), Heidrun Holzfeind (A), Sven Johne (GER), Meiro Koizumi (JP), Susanne Kriemann (GER), Zbigniew Libera (PL), Maha Maamoun (EG), Roee Rosen (IL), Clemens von Wedemeyer (GER), Zbigniew Libera (PL), Sven Johne (GER)
KURÁTOR: Molnár Edit, Páldi Lívia
HELYSZÍN: 1. Centrális Galéria (OSA); 2. Platán Galéria (Lengyel Intézet)
OSA - Budapest, V. Arany János u. 32;  Lengyel Intézet - Budapest, VI. Andrássy út 32.
IDŐPONT: 2015. április 16 - május 7.

Az Újrajátszott történelem című kiállítás a kritikai gondolkodás szükségességét hangsúlyozza, olyan műveken keresztül, amelyek az egyéni és a kollektív társadalmi felelősség tudatosításának kérdéseivel foglalkoznak.


ÉTEL ÉS KÉP, EAT-ART MESTERKURZUS
Ebéd, uzsonna, workshop, előadások, főzés, performanszok
HELYSZÍN: Sulyok Miklós lakásétterme
Budapest, VIII. Bródy Sándor utca 13., földszint
IDŐPONT: 2015.: május 10. 10.00 – 16.00, május 17. 10.00 – 16.00
Előzetes bejelentkezés szükséges: Az Eat Art mesterkurzusra az [email protected] címen lehet regisztrálni.

Történelmi pillanat, ahol mi is ott leszünk: az első Eat Art Mesterkurzus, Magyarország első lakáséttermében, ahol a tervezett egy nap alatt az elméleti előadásokat performance-ok és főzés kísérik majd, s az elkészült ételekből a közönség is kap kóstolót.


NEM SZABAD. MŰVÉSZETTÖRTÉNETI SZÍNHÁZ TÖBB KÉPBEN
Színházi előadás
KURÁTOR: Kozma Eszter, Mélyi József, Pacsika Márton
KÖZREMŰKÖDŐK:
Szabó-Székely Ármin – rendező, Szemző Zsófia – képzőművész, Csató Kata – bábművész
HELYSZÍN: MÜSZI, Budapest, VIII. Blaha Lujza tér 1.
IDŐPONT: 2015. május 28. 19:00

A színház és a képzőművészet eszközeit egyaránt felhasználó projekt korabeli dokumentumok, jegyzőkönyvek, újságcikkek és visszaemlékezések alapján állítja színpadra a Képzőművészeti Főiskolán 1928 és 1932 között lezajlott eseményeket: a szabadabb nevelési elveket valló Csók István és Vaszary János összeütközéseit a konzervatív erőkkel.


SÁRKÁNY LEE
SZERVEZŐK/MŰVÉSZEK: Gruppo Tökmag
IDŐPONTOK, HELYSZÍNEK:
2015. május 18.
DocuArt Filmművészeti Központ – Romakép Műhely
Budapest, IX. Ráday u. 18. – Erkel u. 15.
Előadás és beszélgetés az alkotókkal, a képregényíró Kolompár István pécsi rokonaival.

2015. május 27.
Auróra
Budapest, VIII. Auróra u. 11.
Előadás és beszélgetés az alkotókkal

2015. május 28.
Veszprém, Fricska Kávézó
Veszprém, Miklós u. 10., 8200
Előadás 1. és művészetpedagógiai foglalkozás középiskolásoknak
Előadás 2. és beszélgetés az alkotókka

A Gruppo Tökmag (Tábori András és Budha Tamás) képzőművész csoport rátalált négy évvel ezelőtt egy kallódó képregényre, amelyben Sárkány Lee, a kung-fu ruhás áramlény élete elevenedik meg a ’80-as évekbeli Pécsen. A képregényből készülő árnyjátékos előadásban egy roma kamasz fiú napi tapasztalatai keverednek a fantáziavilággal. Még egy OFF-program színház és képzőművészet határán.

Színészek: Bánky Sára, Barna Zsombor, Horváth Márk, Nagy Petra, Szegedi Tamás, Vitányi-Juhász István
Rendező: Lázár Helga
Dramaturg: Gábor Sára


BETONWORKSHOP városi séta és prezentáció
HELYSZÍN: (séta): Budapest közterei + (prezentáció) LOFFICE
Budapest, VI. Paulay Ede u. 55.
IDŐPONT: 2015. május 2. egész nap
SZERVEZŐK/MŰVÉSZEK: S’39 Hybrid Design Manufacture

Köztéri betonpumpa? Újragondolt Demszky-oszlop? Aszfalt-Twister? Braille graffiti betonból? Antitérkőmaffia?

A Szövetség'39 designcsoport és a Budapesti Műszaki Egyetem 2011 óta ismétlődő közös BETON kurzusának résztvevői idén adminisztratív akadályokat és félelmet nem ismerve végeznek köztéri beavatkozásokat Budapest belvárosában: okos és cuki betonillesztékkel járda- és vakolathibákat javítanak ki, vakok és gyengénlátók számára is megtapasztalhatóvá teszik a street art műfaját, stb. Tavaly már zsűriként értékeltük a betonmunkákat, lássuk hát, idén mivel lepik meg a járókelőket!

 

További információ az OFF-Biennále programjairól:
offbiennale.hu