Egy saját hely. 1. rész: Demo Galéria

Függetlenek? Sorozatban.

Juhász Anna

Egy egyetemisták által vitt kisgaléria. Egy több lábon álló, a galériaszerepet újraértelmező vállalkozás. Egy zöldséges, ahol infografikától a városi méhészkedésig bármibe belefuthatunk. Egy nagypolgári lakás, ahol az unokák generációja a szalonélet szépségeit fedezi fel magának. Ami mindegyikben közös, az a saját hely megteremtésének vágya, és az a találékonyság, ahogyan szervezőik az ezzel járó feladatoknak nekiugranak. Az elmúlt pár év független kortársművészeti kezdeményezéseit bemutató cikksorozat első részében a Demo Galériáról lesz szó, és nemsokára jön a Chimera-Project, a Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató és a Múzeum szalon is.

Demo Galéria


A Demo bejárata az Akácfa utca felől, a Fogasház földszintjén. Forrás: Demo Galéria

A kis térben mindig rengeteg ember gyűlt össze a megnyitókra, a hátul állók általában már nem sokat hallottak a szövegből az udvarról beszűrődő alapzajtól. A földszinti helyiségben egy favázas galériaszerkezet jelentett még pár négyzetmétert a kortárs művészet számára – ez minden alkalommal recsegett a rajta tartózkodó, az előírtnál jóval több látogató alatt. Két év alatt még egy ajánlót is begyűjtöttek a New York Times-tól, ami elég szép teljesítmény egy egyetemi hallgatók által, minden korábbi tapasztalat nélkül létrehozott kiállítóhelytől.

A Demo Galéria 2010 szeptemberétől 2012 májusáig működött az Akácfa utcai Fogasházban. Az alapítók a Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet szakos hallgatói, Csiszár Mátyás, Kozma Eszter és Pacsika Márton voltak, hozzájuk csatlakozott később Feigl Nóra. A Fogasház akkoriban indult, és nem akart egy lenni a többi romkocsma közül – kulturális programokkal, műtermek biztosításával is próbált egyedi arculatot kialakítani. A Demo csapata igent mondott az őket megtaláló lehetőségre, és bevetették magukat a mélyvízbe. Az együttműködés kölcsönösen előnyösnek bizonyult: a Demo egyre elismertebb lett szakmai körökben, a galéria pedig – a helyen kívül – állandó támogatást is kapott a Fogasháztól. Ez a modell addig szuperált, amíg a Fogasház vezetésével összhangban voltak az elképzeléseik. Az első két évben szerencséjük volt, kísérletezőbb kiállításaikat is zavartalanul megvalósíthatták.


A Demo „karzata”, a falon az Egy város láthatatlan metszete című 2012-es kiállítás képei (kiállító művészek: Kerekes Emőke és Kádár Levente; kurátor: Stánitz Zuszsanna). Forrás: Demo Galéria

A galéria a kezdetektől határozott elképzelésekkel rendelkezett saját feladatáról, szerepéről. A társadalomkritikus művészet, és a „kutatásalapú, kurátori koncepción alapuló” kiállítások mellett kötelezte el magát. A tematikus, kutatásalapú kiállítások azonban korántsem jelentettek száraz, tudálékos tárlatokat. Olyan kérdések inspirálták a kiállításokat, és teremtettek kapcsolódási pontokat a közönség számára, mint a kortárs urbanisztika problémái, a prostitúció megítélése, művészet és ideológia kapcsolata, vagy a szocialista közelmúlthoz való viszonyulás. Nyitókiállításuk a galéria közvetlen környezetét, Erzsébetvárost térképezte fel. A kerület emléktáblái, az előzetes letartóztatásban levő volt polgármester ügye, az utcán – vagy éppen a találomra kiválasztott környékbeli lakásokban – talált tárgyak mind kiindulópontul szolgáltak az alkotóknak, hogy egy fiktív személy naplójaként, vagy éppen egy nappali sarokfotele fölött rendszerezve találkozzon a látogató a begyűjtött élményanyaggal. Utolsó kiállításuk ettől időben és térben is messzire rugaszkodott: Lukács György és Hamvas Béla művészetelméleti vitájának rekonstrukciójára, kérdéseik aktualitásának vizsgálatára vállalkoztak.


Karas Dávid és Pacsika Márton tárlatvezetése a Demo utolsó kiállításán, 2012 májusában. A falon a kiállítás kiindulópontjául szolgáló, szerteágazó művészetelméleti vita bontakozik ki. (Forradalom az archívumban. Kurátorok: Feigl Nóra, Karas Dávid, Pacsika Márton). Fotó: Csoszó Gabriella

A szervezők az általuk rendezett kiállításokon kívül befogadott projekteknek is helyet adtak. Bár – főleg eleinte – pályakezdő művészek munkáit állították ki, és egy új kurátorgeneráció első próbálkozásainak szolgáltattak helyszínt, nem akartak diákhely lenni, és a galériatér kialakításától kezdve a „megnyitóemberek” személyéig nagy hangsúlyt fektettek a szakmaiságra. Mindezt azzal együtt, emlékszik Pacsika Márton, hogy „a belső működésünkre, különösen az elején, jellemző volt egyfajta amatőrizmus”. A galéria teljesen elhatárolódott attól, hogy kereskedelmi tevékenységet folytasson, és a Fogasházzal való együttműködésnek köszönhetően ezt meg is tehették: sem a piacnak, sem a különböző állami pénzosztóknak nem kellett megfelelniük. A Fogasháztól kapott támogatás lehetővé tette, hogy a felkért művészek új műveket alkossanak: a „demósoknak” az is hatalmas tapasztalatot jelentett, hogy így már a „készülés folyamatába is bele tudtunk folyni; napokat beszélgettünk arról, hogy mi legyen”. Eleinte inkább a velük egy generációba tartozó művészekkel dolgoztak együtt, a második évre többek közt már Nemes Csaba, Kupcsik Adrián, Alexander Schikowski, Khoór Lilla, Katarina Sevic – Tehnica Schweiz, vagy Borsos Lőrinc is kiállítottak náluk.


Az Irányított víziók című kiállítás (kurátorok: Csiszár Mátyás, Stánitz Zsuzsanna) kísérőprogramja a Tehnica Schweiz és Katarina Sevic szervezésében: a Gasium et Circenses során a résztvevők az óbudai gázgyári lakótelep, és az ott található szabadtéri színpad történetével ismerkedhettek meg a Tárna Hősei Társulat közreműködésével. Forrás: Tehnica Schweiz

Pacsika Márton mindezzel együtt úgy gondolja, hogy ma már a társadalomkritikus művészettel nem úgy foglalkozna, mint a demós időkben, „ne egyszerűen magunk között kritizálgassunk meg tematizáljunk problémákat – ennél lehetne jóval hatékonyabban is dolgozni”. Több energiát fektetne abba, hogy a galéria közösségi térré váljon – eredeti céljuk, hogy a környék lakóit is megcélozzák, gyakorlatilag próbálkozások nélkül elhalt. Ebből a szempontból a legsikeresebbnek a Plágium 2000 csoport programjait tartja, akik működő közösségi életet teremtettek a galériában – a megnyitó időtartamán túl is.


2011 végén a Plágium 2000 csoport egy bő hónapra birtokba vette a galéria terét, hogy megrendezzék a III. Multiplika Show-t. A csoport tagjai, Kotun Viktor és Kangiszer Dóri – egy kis látogatói asszisztenciával – további multiplikákat készítenek. Forrás: Demo Galéria

A Demo végét a Fogasházban történt profilváltás jelentette. Hogy a bevált felállásban folytassák-e máshol, Marci szerint addigra nem volt annyira magától értetődő. Természetesen az is szerepet játszott a döntésükben, hogy „ilyen hely nincsen másik, hogy adnak helyet meg pénzt is.” Marci a Demot követően Kozma Eszterrel együtt az FKSE-be igazolt, ahol a Labor programjának megújításán dolgoznak. Csiszár Mátyás 2013 első félévében az Akvárium Klubbal hozott tető alá egy hasonlóan előnyös, ám jóval rövidebb távú együttműködést Backstage Galéria néven, ahol fiatal kurátorok kaptak lehetőséget – akárcsak a Demóban – első kiállításuk megrendezésére, és érdekes problémák feszegetésére.

A sorozat 2. része a Chimera-Projectről itt, 3. része a Lumenről itt, 4. része a Múzeum szalonról itt.