Bloom a teraszon

Képes beszámoló a Leopold Bloom díj átadásáról, Ludwig Múzeum, szeptember 6.

Szikra Renáta

Leopold Bloom azért lett a díj neve, mert az ír James Joyce Ulyssesének főhőse magyar származású, a díj pedig az ír-magyar kulturális együttműködés eredménye. Progresszív művészet, utazás, nemzetköziség – ezek a fogalmak ugranak fel, amikor a Maurice Ward Group ír nemzetközi szállítmányozási cég az ACAX-Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Irodával és a Ludwig Múzeum támogatásával alapított Leopold Bloom Díjára kattintunk, amely a magyar képzőművészek külföldi bemutatkozását, illetve nemzetközi karrierjét kívánja előmozdítani. Konkrétan pedig európai  viszonylatban is jelentős összeget, 10.000 eurót ítél oda a pályázat nyertesének, s emellett hozzásegíti egy külföldi kiállításhoz. A tavaly első ízben kiosztott díjat – amelyet akkor Batykó Róbert kapott –  a zsűri idén Nemes Csabának ítélte. A díjátadóra szeptember 6-án, péntek este került sor a Ludwig Múzeum teraszán.


Korán érkeztem, alig lézengtek a teraszon, csak a dobfelszerelés és az oszlopnak támasztott gitárok sejttették, hogy nagy bulira készülnek a szervezők.
 


A nemzetközi szakmai zsűri tagjai a lemenő nap fényében: jobbról Annie Fletcher (az eindhoveni Van Abbemuseum kurátora), Katia Baudin (művészettörténész, kurátor, a kölni Ludwig Múzeum igazgatóhelyettese) és Tihomir Milovac (művészettörténész, a zágrábi Kortárs Művészeti Múzeum Kísérleti és Kutatási Osztályának vezetője) már tudják, amit mi még nem.



A díjátadás előtti időt a titok és a találgatások légköre jellemezte. A kiállítást is szigorúan lezárták –  csak a nyertes kihirdetése után nyitották meg a közönség előtt.


A gyorsan gyarapodó közönség borral vagy fröccsel a kezében az esélyeket latolgatta.


Idén, amikor már nemcsak festménnyel, vagy egyedi grafikával lehetett jelentkezni, egyből négy fotós pályázat került fel a „végső listára”. A képen két döntős: Puklus Péter és Fabricius Anna, Sipos Melinda társaságában.


Szabó Dezsővel és Nemes Csabával még csak nem is a díjról beszélgettünk, pedig utóbbi láthatóan megkapta az égi jelet.


A zsűritagok (itt Katia Baudin és Annie Fletcher) lazán vegyültek a tömegbe és jókedvűen poharazgattak még két perccel a hivatalos bejelentés előtt is.


Piringer Patrícia, a Ludwig Múzeum sajtósa, a mikrofonhoz szólítja a Ludwig Múzeum új igazgatóját, Fabényi Juliát.


A zsűri elfoglalta a zenekar helyét. Balról a Maurice Ward Group képviseletében John Ward, jobbról az ACAX részéről a kiállítás koordinátora, Csizek Petra fogja közre őket. Akkor még nem tudtuk, hogy mindenki a mikrofonra vár.


Mire minden köszöntés, beszéd elhangzott, besötétedett. A bejelentés pillanata.


A Leopold Bloom-díj idei nyertese: Nemes Csaba. Eltelt egy kis idő, míg előkerült és átverekedte magát az ünneplő közönségen. Szimpatikus, rövid köszönőbeszédet mondott.


Innentől kezdve akkor is őt láttuk, amikor hátat fordítottunk. Megnyílt a kiállítás, mindenki rohant az emeletre, és a központi teremben már ő fogadott: a pécsi bányásztelep sorsát, az ott lakók helyzetét boncolgató Györgytelep című videómunkán riporter képében nézett szembe velünk.


Somlói Zsolt műgyűjtő az Apja neve: Nemes Csaba sorozat egyik darabja előtt, amelyben a művész az amatőrfotós édesapa örökségét festői eszközökkel dolgozza fel.


Kerekes Gábor sok ezer újságkivágásból összeállított bonyolult kollázsai előtt órákig lehetne bámészkodni, ráadásul a hordozóként szolgáló lebbenő fólia a térérzékelésünket is próbára teszi, a szemünk sarkából úgy látjuk, mintha még mozognának is a papírfigurák (előtérben a Psy Rocket).


A szomszédos teremben plakátszerűen provokatív képeken a kilátástalan helyzetbe kényszerülő emigránsok hétköznapi életszituációit szürreális elemek teszik még nyomasztóbbá. Szigethy Eszter jelenleg is Mexikóban dolgozik, a latin-amerikai kivándorlók helyzetét és életkörülményeit vizsgálja (Zetas és a La Bestia sorozat).


A zsűri két másik pályázatot is méltatott a döntősök közül. Péter Ildikó városképei is szociológiai érdeklődést, sőt kutatást tételeznek (amit egy tanulmánykötetnek beillő katalógus is bizonyít). Az észak-angliai iparvárosok lassú(?) hanyatlását az üres utcákat, kihalt csarnokokat, lepusztult lakónegyedeket rögzítő tűéles fotókon dokumentálja. A képen épp saját közönségét örökíti meg. Empatikus fotósként ráadásul megtisztította leharcolt fényképezőgépem lencséjét.


A termek vagy vakító hófehérek voltak, vagy koromsötétbe burkolóztak. A „megosztott második helyet” Péter Ildikó mellett Szabó Eszter videómunkái, a számítógéppel életre keltett festményei kapták. Sassetta trecento táblaképének parafrázisán a középkori alakok ritmusra bólogató kapucnis alakokká vedlenek (Sassetta-speedcore).


Lassan mindenki visszaszállingózott a teraszra, ahol már hangolt a zenekar, és nemcsak inni, de enni is lehetett. Kivéve Nemes Csabának, akit folyamatosan fényképeztek. A képen lányával, Nemes Ninával áll, akivel láthatóan kölcsönösen büszkék egymásra.


Ugyanaz a tányér, érintetlen étel, még egy gratuláció és búcsúzunk.   

Fotók: Szikra Renáta

Kapcsolódó anyag: Talán lehorgonyoz. Csizek Petrát, az ACAX programszervezőjét kérdeztük a Leopold Bloom Díj új kiadásáról