Bencsik Barnabás igazgatói mandátuma február végén lejárt, április 12-ig lehet pályázni a Ludwig Múzeum vezetői posztjára. A kortárs képzőművészeti színtér meghatározó szereplőit a következő két kérdés megválaszolására kértük:
Mi a véleménye Bencsik Barnabás igazgatói tevékenységéről a Ludwig Múzeum élén? Kit látna szívesen az igazgatói székben?
Páldi Lívia válaszol.

Mi a véleménye Bencsik Barnabás igazgatói tevékenységéről a Ludwig Múzeum élén?

Bencsik Barnabás 2008 márciusában egy nemzetközi befolyással rendelkező, de „heterogén szempontrendszerű” iker-múzeumot és gyűjteményt vett át Néray Katalintól. A hazai kortárs művészeti élet nehézségeinek és infrastrukturális hiányainak tapasztalatával a háta mögött igyekezett ezt a kettős funkciót betöltő intézményt mint a regionális és nemzetközi érvényű kánonképzés helyét továbbépíteni saját kiterjedt networkjén keresztül. Felmérve az intézmény MÜPA-n belüli kapacitásait, Bencsik stratégikusan formálta át a múzeum tereit, arculatát és céljait, középpontba a gyűjteményezési politika újragondolását, a gyűjtemény tudományos feldolgozását és annak nemzetközi presztízs-növelését helyezve. Ennek részeként, és az átvételkor megfogalmazott szándékai szerint, szétszálazta a Ludwig gyűjtemény és a Kortárs Művészeti Múzeum kettős működéséből fakadó tisztázatlanságait is. A kurrens nemzetközi gyakorlatba illeszkedő hosszútávú és intézményi kooperációkat szorgalmazó – ezáltal magasabb színvonalú produkciókat és láthatóságot teremtő – kiállításpolitikája újrafogalmazta az időszaki kiállítások és a gyűjtemény kapcsolatát is.

A Ludwig/KMM elmúlt öt éve megerősítette, hogy a kortárs múzeumi munka, a múzeum változó szerepeit szem előtt tartó, ön-reflektív intézmény működtetésének elengedhetetlen része a képzőművészeti kánonteremtés problematizálása, a folyamatosan átalakuló globális érték(t)rendek ismerete, a nemzetközi és regionális kritikai diskurzusok kiemelt szereplőivel folytatott párbeszéd, illetve mindezek hazai megismertetése, illetve a hazai magánmecenatúrát is bevonó produceri és kiadói munka, valamint közönségpolitika.

A kurrens nemzetközi kutatásokhoz kapcsolódó csoportos és történeti tárlatok mellett az egyéni és életmű-kiállítások szervesen kapcsolták össze a régióra fókuszáló gyűjteményezési politikát, a hazai szcéna nemzetközi pozicionálásának felelősségét és az elmúlt hatvan év magyar kortárs képzőművészetének nemzetközi kontextusban történő diszkusszióját. A művészettörténeti és kurátori szempontokat sikeresen egyesítő múzeumi munkát az elmúlt két évben a hatvanas évek művészetére fókuszáló tematikus kutatási blokk elindítása is erősítheti.

Az elmúlt öt évben Bencsik vezetése alatt állt össze a hazai kortárs szcéna „legütősebb” múzeumi csapata, sikeresen integrálva különböző kurátori víziókat, elméleti kapacitásokat, nemzetközi networköket és intézményi tapasztalatokat – ide kapcsolva a nemzetközi kapcsolattartásban kiemelten fontos ACAX iroda tevékenységét. A múzeum sikeres újrapozicionálásának alapja volt a közönségpolitika, a különböző korosztályokat és érdeklődéseket megszólító múzeumpedagógia, a szakmai programok és tárlatvezetések. Bencsik hiányt pótolt, és egyben a korábbi vezetést is korrigálta, amikor feladatának tekintette a folytonosságot biztosító fiatalabb generáció kinevelését és támogatását.


Kit látna szívesen az igazgatói székben?

Egy olyan vezetőt, aki képes értelmezni a mára rendkívül összetetté vált globális művészetpolitikai térképet, és ismeri annak kánonteremtő intézményeit, szakembereit. Aki ennek megfelelően stratégikusan működtet egy, a változásokra is reagálni képes, hatékony múzeumi struktúrát. Egy következetes művészetpolitikai elképzelésekkel rendelkező és a politikától sem elzárkózó, a globális művészeti világ diplomáciájában tájékozott és tapasztalt, kritikusan reflektáló szakembert, aki képes a múzeumi működés differenciált értelmezésére – aki úgy közszereplő értelmiségi, hogy képes a hazai kulturális élet végtelenül átpolitizált közegében kritikai távolságot tartó autonóm vezetőként működni.

Leginkább mégis a hazai művészeti életből fájóan hiányzó kontinuitást – és a nem négyzetméterben mérhető szakmai tudást – támogatva szeretném látni az elmúlt öt évben befektetett munka további eredményeit, a hosszú távú tervek kibontakozását, a megkezdett elméleti munka és az évek óta folytatott nemzetközi együttműködések kiteljesítését. Újabb olyan öt évet, amelynek során további releváns kérdések és felvetések fogalmazódnak meg a művészeti praxisokkal, kurátori és múzeumi gyakorlattal kapcsolatban; amikor életművek, periodizációk, fogalmak, illetve a múzeum mint közönséget generáló nyilvános tér és mint tudományos munkát folytató laboratórium szerepeinek autonóm olvasatait kínálja az intézmény. A folytatásra szavazok, és ezzel nem csupán Bencsik Barnabásra, hanem az általa felépített stábra is, akikkel mindez sikeresen továbbvihető.

Az autonóm működés belső/szakmai feltételei mind a mai napig adottak: a szakmailag felkészült stáb és az intézményi profilnak megfelelő és következetes kiállítás- és programpolitika, amely teret ad a művészet-, múzeum- és kultúrtörténet folyamatos újraolvasásának a kortárs művészet jelen állapotára történő reflexiókon keresztül.


Páldi Lívia, kurátor, a svédországi Visby-ben működő Baltic Art Center igazgatója