„Azt szeretném, hogy a tárgyaim úgy hassanak, mintha túlélték volna az évezredeket.”

Tranker Kata videóinterjú

Cserna Endre – Szilágyi Róza Tekla

Az Artmagazin Online megújult arculatú videóinterjú-sorozatának negyedik részében Tranker Katával beszélgettünk.

Tranker Kata 2012-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Kezdetben kisebb méretű, nagyrészt papír alapú, efemer és sérülékeny, néhol archív fotókkal dolgozó munkákat készített – a festészet mint médium határait már az egyetemi évek során szabadon kezelte. Munkái személyes élményekből merítenek ihletet, és azokat az egyén és a társadalom viszonya, az identitáskeresés és a tudományok iránti érdeklődés következtében felmerülő témák színesítik. 

Az elmúlt években nagyobb volumenű installatív műveket készít. Papírmassza szobrainak hibrid, emberi gesztusokkal ábrázolt majomszerű lényei az anyaság, az emberiség múltja, az őstörténet, az együttélés, illetve az ember természethez fűződő viszonyának kérdéseit járják körbe. Tranker Kata 2014-ben, 2019-ben és 2020-ban Derkovits-ösztöndíjban részesült, 2020-ban a Leopold Bloom Díj egyik finalistája, míg 2021-ben az Esterházy Art Award egyik és a Herczeg Klára díj junior díjazottja volt. Munkái jelenleg a Kieselbach Galériában rendezett Youhu című, az Y-nemzedék magyar művészeinek közös kiállításán láthatóak – emellett a pénteken Pristinában nyíló Manifesta 14 alatt a Secondary Archive szervezésében létrejövő csoportos kiállításon is szerepel majd. 


Interjú, koncepció: Cserna Endre, Szilágyi Róza Tekla
Videó: Kiszler Dániel, Králl Eszter, Ofner Gergely
Arculat: l2 studio

Screenshot 2022-06-08 at 18.09.13.jpg
„Az ideológia különféle formákba fésüli a valóságot, de ugyanakkor gúzsba is köt. A saját művészi autonómiám sokkal fontosabb.”

Az Artmagazin Online megújult arculatú videóinterjú-sorozatának harmadik részében Trapp Dominikát látogattuk meg.

Screenshot 2022-04-19 at 9.33.53.jpg
„Az a kelet-európai hagyomány, amit magaménak vallok, az abszurdból és a groteszkből ered”

Az Artmagazin Online megújult arculatú videóinterjú-sorozatának második részében Brückner Jánossal beszélgetünk a Longtermhandstandben.

Screenshot 2022-03-03 at 14.09.10.jpg
„Nem látom, nem látom, nem látom, most látom.”

Az Artmagazin Online megújult arculatú videóinterjú-sorozatának első részében Neogrády-Kiss Barnabással beszélgetünk budafoki műtermében.