Artmagazin 50. – Folyamatos múlt

Kortárs reflexiók a szocializmus kulturális hagyatékára

Artyčok.TV & Artmagazin Online

Időpont: 2014. május 28 – június 20.

artmagazin 50. Folyamatos múlt - Kortárs reflexiók a szocializmus kulturális hagyatékára from artmagazin.hu on Vimeo.

megrendült anyagi helyzetbe került Fészek Művészklubban 2014. május 28 és június 20. között a Folyamatos múlt című kiállításon a szocializmus kulturális hagyatékára reflektáló munkákat láthatott a közönség. Interjú a kurátorcsoport egy részével a Soharóza kórus kísérőzenéjével.
 
FOLYAMATOS MÚLT – Kortárs reflexiók a szocializmus kulturális hagyatékára
 
Időpont: 2014. május 28 – június 20.
Helyszín: Fészek Művészklub | 1073 Budapest, Kertész utca 36.
 
Kiállító művészek: Antal Balázs & Hatházi László | Baglyas Erika | Phil Collins | Esterházy Marcell | Gerhes Gábor | Gruppo Tökmag | Ipsics Barbara | Kovács Olívia | Molnár Dóra Eszter | Ciprian Mureşan | Tilo Schulz | Várnai Gyula | Gitte Villesen | Artur Żmijewski
Kurátor: Nagy Edina
Társkurátorok: Bene Zsófia, Feigl Nóra, Juhász Anna, Márton Zsófia, Mucsi Emese, Salamon Júlia
 
Megnyitó: 2014. május 28., 19.00
 
A kiállítást Sasvári Edit művészettörténész és Georg Schöllhammer szerkesztő, kurátor nyitja meg.
A megnyitót követően a Soharóza kórus zenés performansza követte a kupolateremben. 
 
Kiállításunk a szocializmus hivatalos kultúrája és az erre reflektáló kortárs alkotások viszonyából indul ki és a kért vagy kéretlen hagyaték kezelhetőségének kérdését fogalmazza meg: mit kezdhetünk ma egy markáns, ideológiával átitatott korszak kulturális örökségével – akár az ötvenes évek szocreál*, akár a Kádár-korszak hasonló szemléletű, de formanyelvében eltérő művészeti produktumai esetében?
 
A szocializmus évtizedeivel szemben ellentmondásos a viszonyunk, amely a közelmúlttal járó érintettségből adódik és amelyet máig lezáratlan ügyek sokasága jellemez (közterületek névváltoztatása, ügynökkérdés, lex Biszku). A korszakkal szembeni magatartásformák a visszavágyódás, a megszépítő nosztalgiázás és a radikális elutasítás között ingadoznak. Ez az elfojtás, bizonyos dolgok kényszeres tagadása vagy átértelmezése paradox módon egy olyan térben és kontextusban működik, amit máig meghatároz e korszak öröksége. Hasonló mechanizmusok irányítják a kor hivatalos művészetére adott reakcióinkat is, legyen szó akár a műemléki státusz hiányáról egyes korabeli épületek esetében, vagy a múzeumi raktárakban porosodó, láthatatlanná vált művekről. 
 
A kiállítás vezérfonalát az olyan lehetséges viszonyulások adják, mint a korszak szimbólumainak tudatos félrehasználata és vizuális tapasztalatainak átörökítése; a másolatkultusz megidézése; az elfojtás ellenében működő láthatóvá tétel; a feldolgozás tudatos stratégiája. A kiállított művek között találunk kritikai megközelítéseket, a vizualitást csak hivatkozásként használó konceptuális felvetéseket és életrajzi érintettséget feldolgozó műveket. A felkért hazai és külföldi művészek különböző generációk képviselői, így a témához való kapcsolódásuk is eltérő.
 
A propaganda és művészet relációját vizsgálva óhatatlanul találkozunk a szocializmus szimbólumgyártásából, a túlhasználatból fakadó anomáliákkal. A szimbólumok, a gesztusok, a szocialista realizmus jól ismert pátoszformuláinak állandó használata azonban ezek önkioltását, elértéktelenedését eredményezte. A kiállításon szereplő néhány mű ezt a paradox helyzetet tematizálja, kiútként felmutatva az újraértelmezés lehetőségét.
 
A kiállítás szempontjából fontosnak éreztük a tudatos helyszínválasztást. Azonban nem csupán egy, a korszakot megidéző emblematikus épületet kerestünk, hanem olyan, jelentésében is gazdag helyszínt, amely történetiségében is kapcsolódik a művészeti szcénához. Az 1901-ben alapított Fészek Művészklub belső terét a Kádár-korban korszerűsítették, a nagypolgári miliő és az arra rátelepült szocmodern sajátos szimbiózisát hozva létre. A Fészek speciális szerepet töltött be a korszakban, folyamatosan „köztes zónaként” működve a különböző kultúrpolitikai kategóriák határán.
 
A különböző kiállítási egységeket a Fészek Klub enteriőrjének adottságaihoz igazodó térinstalláció kapcsolja össze egymással. Az alapjául szolgáló műanyagfonal a szocializmusban a könnyűipar húzóágazatának számító, mára nagyrészt megszűnt textilüzemek egyikéből származik. A fonal amellett, hogy anyagiságában megidézi a letűnt korszak tárgykultúráját, látványelemként átformálja a teret és kiállítási útjelzőként is szolgál. 
 
A társtudományok és más művészeti ágak bevonásával egy kísérőrendezvényekkel kiegészített platform létrehozására törekszünk. Olyan kérdések megfogalmazására kínálunk ezzel lehetőséget, amelyek más közegben nem feltétlenül kerülnének kimondásra. A kiállítás szándékaink szerint így láthatóvá teszi a közelmúlt feldolgozásának lezáratlan folyamatát, és hozzásegít az ambivalensen kezelt „örökség” újraértelmezéséhez.
 
*Bár a kiállítás előkészítésekor nem vettünk figyelembe évszámokat vagy jelentős évfordulókat, érdemes megemlíteni, hogy a tárlat a „szocialista realizmus” kifejezés első megjelenésének nyolcvanadik évfordulóján kerül megrendezésre. A szocialista realizmus szintagmát hivatalosan először az 1934-es Szovjet Írókongresszuson használták.
 
(Részlet a kiállítás sajtóanyagából)

Interjú: Szalai Borbála
Kamera/vágás/hang: Szilágyi Kornél