Családi porcelánkészlet

Felsmann István performansza az acb Attachmentben

Felsmann István: Családi porcelánkészlet, 2014

Felsmann István (1984) tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetemen. Munkáival több csoportos kiállításon, a Flash Art magyar kiadásában találkozhatott a közönség. 2009 óta készíti az azóta védjegyévé vált, legókockákból épített reliefszerű képobjektjeit, de művészi tevékenységének fontos eleme a naponta készülő ceruzarajzokból álló és az interneten közzétett vizuális naplója is, melyből egy teljes falnyi anyag volt látható idén a Műcsarnokban, a Derkovits-ösztöndíjasok kiállításán. A képzőművészet mellett Felsmann zenével is foglalkozik, aminek hatása több installációjában, valamint performanszaiban is érvényesül.  Az acb Attachmentbeli kiállításon Felsmann többek között a Lego-Reliefek legújabb darabjait mutatja be. Az egységnyi, szabványosított elemekből konstruált reliefek egyszerre mozgatják meg a szemlélő művészeti, filozófiai, popkulturális ismereteit, és hozzák felszínre gyerekkori, talán már elfelejtett emlékeit. A tudomány, a művészetek, a városok egymásra épülő  rétegei, a szétszedhető és összerakható fogalmak, a tárgyak, a digitalizált információk szinte kimeríthetetlen forrást jelentenek a folyamatosan épülő műcsoporthoz.  

„A kockák tautologikusan a téglák, pixelek, adathordozók helyébe lépnek. A különböző felületű képekbe esetenként hibákat építek – kiszögelléseket vagy éppen negatív formákat, színhibákat, előfordul, hogy látszólag egymáshoz nem illő dolgokat illesztek össze –, mint amikor az elrontott várostervezés, a programozási hibák nem kívánatos vagy nem várt részleteket tesznek láthatóvá. Jelenleg ezeknek a részleteknek az esztétikája, és a hibáknak a többi vizuális információra tett hatása érdekel, de a médiumból adódóan számos további irány és értelmezési réteg lehetséges” – írja Felsmann a Lego-Reliefekről.

Az acb Attachmentben a képek mellett a Családi porcelánkészlet című installáció került kiállításra, mely végső formáját a megnyitó-performansz alatt nyerte el. A performanszban közreműködött: Somló Dániel

 

(Részlet a kiállítás sajtóanyagából)