Ezt nézd! – Gyűjteményi fókusz

E heti ajánlónkban három olyan kiállítás szerepel, amelyek különféle fókuszú intézményi vagy magángyűjteményen alapulnak – legyen szó múzeumi fotótárról (MODEM), az 1945 utáni magyar művészeti törekvésekről (Hegyvidék Galéria) vagy az újmédia-művészetről (B32 Galéria).

Június 5-ig látogatható a Holnemváros ­– Debrecen régi képeken és kortárs műveken című kiállítás a MODEM-ben. A Déri Múzeummal közös kiállítás célja a múzeum Fotótárának bemutatása – kiegészítve kortárs művészeti reflexiókkal. A Fotótárnak, amely a múzeumi munka során keletkezett, 1907-től növekvő fotóadattári negatívállomány, illetve a történeti tárak város- és családtörténeti vagy néprajzi szempontok alapján gyarapított pozitív képanyaga egyesítésével az utóbbi tíz évben alakult önálló gyűjteménnyé, e tárlat az első lehetősége a megmutatkozásra. A kurátorok – Szabó Anna Viola és Don Tamás – által kiválasztott, most bemutatott kilencven fénykép az egyik legerősebb oldaláról, a várostörténeti képanyagot megmozgatva mutatja be a gyűjteményt. A tárlat másik részében a városlakók ismerősen idegen szemszöge kortárs művészek intuitívan idegen szemszögével egészül ki, amennyiben hat, a munkáiban a fényképi emlékezettel már korábban is foglalkozó kortárs alkotó – Barakonyi Szabolcs, Bede Kincső, Chilf Mária, Fátyol Viola, Kocsi Olga és Koltay Dorottya Szonja – a gyűjteményből választott képekre reflektálva készített műveket az alkalomra.

275295772 7269180189820919 2056050430749964236 n

Forrás: facebook.com

Június 11-ig tart nyitva A művészet rejtett arcai 1947–49 – Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből című kiállítás a Hegyvidék Galériában. A galéria immáron harmadik alkalommal mutat be egy válogatást a legnagyobb hazai magánkollekció, a debreceni Antal–Lusztig-gyűjtemény anyagából. A mostani kiállítás a gyűjteményről szóló kötetek egyikéből válogat, nevezetesen az Elvont Művészek Csoportjához tartozó alkotók munkáiból mutat be egy-egy jelentős alkotást. A felvonuló művészek – Barta Lajos, Fekete Nagy Béla, Gyarmathy Tihamér, Jakovits József, Lossonczy Ibolya, Marosán Gyula, Vajda Júlia, Zemplényi Magda – munkái jól reprezentálják az 1945 utáni magyar művészeti törekvések néhány vonulatát. A kiállítás címét Kállai Ernő A természet rejtett arca című nagyhatású műve inspirálta. A tárlat különlegessége, hogy Jakovits József néhány alkotását most láthatja először kiállításon a közönség. Csütörtökön 18:00-kor pedig bemutatják Az Antal–Lusztig-gyűjtemény 2–3. című kiadványokat a Galériában. A könyvsorozat második és harmadik kötetéről Nagy T. Katalin művészettörténész beszélget Antal Péter ügyvéddel, az Antal–Lusztig-gyűjtemény tulajdonosával, valamint Árvai Mária, Pataki Gábor, Petőcz György, Várkonyi György művészettörténészekkel, Tarczali Adrea esztétával és Kozák Gyula szociológussal.

Fekete nagy bela elhagyott sziget 1964

Fekete Nagy Béla: Elhagyott sziget (részlet), 1964; viaszpasztell, karcolás, karton, 407 × 590 mm, Antal–Lusztig-gyűjtemény

Június 1-ig látható a Kettős látás – Újmédia-művészet Barta Péter gyűjteményéből című kiállítás a B32 Galériában. A kortárs művészet egyszerre merít a média mai technikai tárházából és reflektál kritikai módon arra. A médiaiparban dolgozó Barta Péter kollekciójából történelmi (Tehnica Schweiz, Esterházy Marcell), közéleti (Szalay Péter, Eperjesi Ágnes) és művészetfilozófiai (Erdélyi Gábor, Société Realiste) jellegű munkák állnak a kiállítás középpontjában. A válogatás tudatosan sokféle műfajt vonultat fel az installációtól a lightboxon át a fotóig, sőt olaj-vászon képeket is tartalmaz, hiszen a médiatudatosság nem önmagában a használt művészi kifejezésmód, hanem a gondolati üzenet kérdése. A már említett alkotók mellett Alexander Tinei, Bartha Máté, Batykó Róbert, Gerhes Gábor, Halász Péter Tamás, Hirotoshi Iwasaki, Jakatics-Szabó Veronika, Karácsonyi László, Kis Varsó, Kokesch Ádám, Kristóf Gábor, Magyarósi Éva, Németh Hajnal, Siegmund Ákos, Szatmári Gergely, Uglár Csaba és Várnai Gyula munkái is szerepelnek a kiállításon.

280724610 3118031971806330 4323108637947724282 n

Fotó: Aczél Márk

279461906_3288712408066228_509623410018780703_n.jpeg
Ezt nézd! – Város, ház, struktúra

Ezen a héten az építészet, illetve az ahhoz közvetlenül vagy közvetve köthető témák, területek kerülnek középpontba. A sort a Trapéz kiállításával indítjuk, ahol egy irodalmi mű alapján kerül terítékre többek közt az építészeti tervezés és az építés viszonya. A Hegyvidék Galériában egy egyéni kiállításon jelennek meg tervrajzok – vagyis pontosabban funkciójukat elvesztve, üvegszobrokba „zárva” egészen más szerepbe kerülnek. Az Einspach Fine Art & Photography kiállítóterében pedig egy olyan kiállítás látható, amely nem kapcsolódik szorosan az építészeti tematikához, azonban fontos kérdéseket vet fel – átvitt értelemben nemcsak az absztrakt képzőművészettel kapcsolatban.

278036350_5329336340461311_2666060189889865545_n.jpeg
Ezt nézd! – Tájképvariációk

A hétre három olyan kiállítást ajánlunk, amelyek tájakat, kerteket örökítenek meg, de a hagyományos ábrázolás helyett különféle célokból és különféle módokon. A VILTIN Galériában kísérleti, fotólaboratóriumi eljárás és beavatkozás során létrejövő absztrakt kompozíciók láthatók, a TOBE Galériában pedig szintén egy fotósorozat kapott helyet: ebben az esetben azonban a kollázs technikájával jönnek létre új, a való világban nem létező tájak. A Q Contemporaryban „kisebb léptékben” jelenik meg a táj, ugyanis ott a kerteké, udvaroké és műhelyeké a főszerep – vagy inkább az azokban a helyiségekben felhalmozott tárgyaké.

kezdetbenvoltakert2.jpg
Ezt nézd! – Időtlen időkig

E heti ajánlónk központi témája az idő – legyen szó a jelen kiterjesztett, átfogó vizsgálatáról (Ludwig Múzeum), a természeti képződmények időigényes születéséről, „építkezéséréről” (Liget Galéria) vagy az ökoszisztémánk fenntarthatóságának kérdésköréről egy, a belvárosi légkörből kiutat kínáló „oázis”-ban, ahova belépve egy pillanatra megáll az idő (Design Institute, Füvészkert).

NemethIlona.jpg
HAVI ARCHÍV – május

Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk.