Frida Kahlo öröksége

Beindult a hamisítóipar

A műkereskedelem jellemzően nem dolgozik nagy profittal, de mindig ott bujkál benne a nagy felfedezés lehetősége. A kincstalálás izgalma és sikere. Azért kacsingatnak a galériások mindig a szűz területek felé, mert onnan várható a nagy fogás. A későn rehabilitált életművek viszont mágnesként vonzzák a hamisítókat és a neppereket is, hiszen a dokumentum-hiányos pályaívbe bárhol beilleszthető egy-két frissen gyártott műtárgy, amire a kincskereső gyűjtők és kereskedők ragadozóként csapnak le. Ez történt az orosz avantgárd festőkkel a hatvanas években és ez történik Frida Kahlóval a szemünk láttára.

A latin-amerikai modern művészet üdvöskéjét, Frida Kahlót a nyolcvanas években fedezte fel magának a világ műkedvelő közönsége, a feminista művészettörténet-írók áldozatos munkájának köszönhetően. A 2002-es, Oscar-díjas film hatására Diego Rivera vastag szemöldökű, öntörvényű kedvese a popkultúra részévé vált. Ettől függetlenül a különc festőnő életrajzában hemzsegnek a bizonytalan információk és a legendás elemek. (Születésének évét például – a mexikói forradalom tiszteletére – 1907-ről önkényesen 1910-re változtatta.) Van mibe kapaszkodniuk a hamisítóknak!

Carlos Noyola kérdéses Frida Kahlo-anyagának egy részlete


A történet 2004-ben kezdődött, mikor egy mexikói ügyvéd 1200 darabos hagyatékot adott el a San Miguel de Allende-i műkereskedőnek, Carlos Noyolának. Több láda telepakolva Frida Kahlo-relikviákkal, festményekkel, naplóbejegyzésekkel, fotókkal és ruhadarabokkal. Többek között a művész kedvenc népi poncsóival és az 1940-es önarcképén is megörökített kolibris nyakékkel. Az ügyvéd egy fafaragótól vette a bőröndöket, aki képkereteket készített az 1954-ben elhunyt festőnőnek. Noyola a kincset érő leletet állami írásszakértőkkel és vegyészekkel vizsgáltatta meg, sőt, eredetiségét még Rivera unokájával is elfogadtatta.
 

Barbara Levine: Finding Frida Kahlo. Princeton Architectural Press, 2009 (forrás: Amazon)


A láda tartalmát a Princeton Architectural Press díszalbumban jelentette meg tavaly novemberben. A kitűnő illusztrációk mellett művészettörténészek vallottak a különös relikviákról, Barbara Levine, a San Franciscó-i modern művészeti múzeum korább igazgatója szerint az egységes anyag betekintést nyújt Frida Kahlo sajátos világába. A könyv megjelenése után számos Kahlo-kutató kijelentette, hogy az egész együttes hamisítvány, gyanús, hogy miért kerül egy ilyen személyes holmi a képkeretezőhöz és gyanúsak a mindenhol olvasható egységes aláírások.

„Szerintem a kiadó – mondta Mary-Anne Martin, a Latin-Amerikára szakosodott ismert műkereskedő az Art Newspapernek – egy óriási becsapás áldozata lett. A leveleket, verseket, rajzokat és feljegyzéseket készítő elkövetők térképként használták Frida életrajzát és publikált leveleit. A rajzok ügyetlenek, az írás gyerekes, a tartalom nyers; az anatómiai grafikák egy hentesbolt útmutatójához hasonlítanak. A festmények már ismert művekből felépített 'pasztis'-ok. A proveniencia értelmetlen és igazolhatatlan. Semmit se szeretnék jobban, mint felfedezni egy rakás ismeretlen Frida Kahlo-művet, de esélytelen, hogy ezek a munkák átmenjenek a Sotheby's, a Christie's vagy akár az én galériám rostáján. Azon is meg vagyok lepve, hogy eddig eljutottak.”

A Frida Kahlo nimbuszára nagyon kényes mexikói kormány azóta jogi lépéseket is tett az együttes eredetiségének tisztázására. Pár napja a sajtó viszont újabb hamisítványokról számolt be. A kalandos örökség nyomában kutakodó újságírónak „újonnan felfedezett” Frida Kahlo-anyagot (festmények, fotók, ruhák, stb.) kínáltak az egyik mexikói antikváriumban. A három millió pesóra taksált együttes a műkereskedő szerint a művésznő fotósától származik. A hamisító-ipar nagy fokozatra kapcsolt...

Szerző: Rieder Gábor