A modernista műítészek szerettek egyenes ívet húzni a klasszikus avantgárdtól a háború utáni absztrakcióig. Pedig Franz Roh már 1925-ben számba vette az expresszionizmus formakísérletei után feléledő realista tendenciákat művészettörténeti könyvében. Ugyanis a világháború pusztítását követően a képzőművészet fogódzót kereső keze – a szertelen izmusok tanúságait nem teljesen elfeledve – visszatalált a realizmus biztonságához. Így járt el Christian Schad is, a német újtárgyilagosság egyik legnagyobb festője, akinek idén ősszel a bécsi Leopold Múzeum nagyszabású életmű-kiállítást szentelt.
Schad az első világháború előtti Münchenben még modern művészekkel barátkozott, expresszionista képeket festett, a zürichi és genovai emigráció évei alatt pedig fotogramokat készített és dadaista körökben (például a legendás Cabaret Voltaire-ben) forgolódott. A háborút követően viszont a dadaizmust „abszurdnak”, az expresszionizmust „túlhaladottnak” minősítette. Az olasz figurális festők, a Novecento csoport képviselői viszont megigézték, akárcsak az itáliai múzeumok klasszikus reneszánsz anyaga. Az ő nyomukban járva alakította ki szenvtelen, már-már fájóan objektív, tűéles portré-realizmusát. A fényképszerű stílushoz bizarr, pszichologizáló képi allegóriákat, túlfűtött szexuális étvágyat és tágra nyitott szempárokat társított. Hűvös, öltönyös nagyvárosi férfialakjai és kisfiús mellű, romlott, art decós női aktjai nem voltak a német kultúrfelelősök kedvencei, de időtlenül klasszikus, germán leánykái már jól szerepeltek a nagy náci kiállításokon. Nem csoda, hogy a második világháború utáni nyugatnémet modernizmus kivetette magából a retrográd festőt. Miközben Kelet-Berlinben óriási népszerűségre tett szert – még egy professzori állást is felkínáltak neki. Schad matuzsálemi kort ért meg, pályája második felében kicsit kacérkodott az osztrák fantasztikus realizmussal és a tengeren túli pop-arttal is. A bécsi életmű-kiállítás a művész fő korszakára, a két világháború közti újtárgyilagos stílusra összpontosít. A kurátorok Schad elegáns és dekadens realizmusa mellé néhány hasonló hajóban evező kortársát is odaállították, a szürreális rejtvényfestő Magritte-tól az art deco lengyel nagyasszonyáig, Tamara de Lempickáig. Leopold Múzeum, Bécs 2008. szeptember 26. – 2009. január 6.
Christian Schad: Félakt, 1929, olaj, vászon, 55,5x53,5 cm, Von der Heydt Museum Wuppertal