Kortárs sikerek az aukciókon

A szünet vége

A nagy nemzetközi aukciósházak az impresszionisták és a modernek után megtartották a kortárs művészet mértékadó, novemberi árveréseit is. Az eredmények biztatók, a középpontban Andy Warhol kétszáz darab egydollárost ábrázoló szitanyomata állt, amely – és ez szimbolikusnak is tekinthető – a nyolcvanas évekhez képest megszázszorozta az értékét. Beindult a kereskedelmi számmisztika: a piaci szereplők nagyon szeretnének hinni a nagy pop artos pénzguru síron túli üzenetének. A szitanyomat üzenete pedig igen optimista: 43,8 millió dollár! Egy kis aukciósháznál ez éves forgalomnak is elmenne! Beindult a gépezet.

Christie's: nem túl rossz

A piacvezető New York-i aukciósházak közül ismét a mostanában gyengébben muzsikáló Christie's nyitotta a sort. Az Artinfo beszámolója alapján a november 10-ei árverés nem volt sikertelen: „Eltekintve két árbeli bakitól, a Háború utáni és a kortárs művészeti hét nyitó eseménye a Christie's nél a meglehetősen hatásos 74 154 500 dollárt érte el. 46 tételből 39 kelt el, vagyis a tételek tizenöt százaléka ragadt benn, ami az árértéket tekintve tizennyolc százalék. A 39-ből huszonegy tétel több mint egy millió dollárért talált gazdára.” Nem érkezett licit a két legtöbbre becsült képre, Jean-Michel Basquiat hatrészes kollázsára és Warhol tonhalas szitanyomatára.
 

 
Peter Doig: Tükörkép (Milyennek tűnik a lelked?), 1996, olaj, vászon, 274×200 cm
A festmény több mint 10 millió dollárért kelt el a Christie’s 2009. november 10-ei kortárs árverésén New York-ban.


Az este nem vár fénypontja – az Artinfo kritikusa szerint – Peter Doig festménye volt. A tükröződő pocsolyát ábrázoló képért olyan ádáz licitharc folyt, mint a válság előtti időkben. A 4–6 millió dollárra becsült festmény végül több mint 10 millióért talált gazdára, ami már egész közeli a skót születésű sztárfestő 2007-es rekordjához. „Mindent összevéve az aukció nem is volt túl rossz.” – summázta véleményét az Artnet szakírója.


Sotheby's: vége a művészeti szünetnek


A csorba kiköszörülése ismét a nagy riválisra, a Sotheby'sre maradt. „Vége a művészeti szünetnek. A képzőművészet magához tért, jobban mint a tőzsde vagy az ingatlan.”  – értékelte az árverést a Bloombergnek egy amerikai műkereskedő. A november 11-én tartott nagy New York-i aukció sztárdarabja Warhol dolláros szitanyomata volt.
 

 
Andy Warhol: 200 egydolláros bankjegy, 1962, szitanyomat, ceruza, vászon, 204×234 cm
A festmény a New York-i Sotheby's 2009. november 11-ei kortárs árverésének fénypontja volt, a maga 43,8 milliós eladási árával.


Andy Warhol 200 egydolláros bankjegye (1962) ritka, kiváló darab, ami 23 évvel ezelőtt szerepelt utoljára árverésen (az akkor rekordnak számító 385 000 dolláros áron), most 43 762 500 dollárt ért el a Sotheby's esti kortárs aukcióján. A kivételes ár ugyancsak hozzásegített az – 52 eladott tételből összejövő – 134 438 000 dolláros forgalom eléréséhez, ami messze túlszárnyalta a 67,9–97,7 millió dolláros korábbi becsléseket. Az 54 tételből csak kettő nem kelt el (…): napjaink bizonytalankodó piacán ezek a döbbenetesen pozitív statisztikák azt sugallják, hogy [a műkereskedelem] lélegzetelállítóan gyorsan talpra állt a mészárlás után, aminek tavaly novemberben voltunk itt tanúi, mikor is a tételek 32 százaléka nem kelt el.” – érzékeltette az árverés fontosságát az Artinfo.

Szerző: Rieder Gábor