Pénzügyi válság és műkereskedelem
Körkérdés
Hogyan ítéli meg a mostani pénzügyi válság hatását a műkereskedelem helyzetére? Válság várható ott is, vagy épp ellenkezőleg a műtárgy válhat a befektetők egyik fő célpontjává? – tettük fel a kérdést Jaksity Györgynek (Concorde Értékpapír Zrt. Ügyvezető igazgatója), Feuer Andrásnak (műgyűjtő), Golovics Lajosnak (mukincs.com) és Tűzkő Péternek (BÁV Zrt. Kereskedelmi vezetője).
Jaksity György (Concorde Értékpapír Zrt. Ügyvezető igazgatója):Az elmúlt évtizedek nemzetközi aukciós tendenciáit vizsgálva úgy tűnik, erős kapcsolat van gazdasági fellendülés, tőzsdei árfolyam-emelkedés és az aukciós rekordok között. Rekordok általában a fellendülés időszakának végén vagy kifejezetten már a hanyatlás, tőzsdei árfolyamzuhanás kezdetén születtek. 1985 és 2002 közti aukciókon közel 140 műtárgy került egyenként több mint tízmillió dollárba, ezek közül mintegy 130 festmény. Érdekes, hogy az időszak tíz rekordáron elkelt képe közül öt az előző nagy hossz, vagyis az 1980-as évek, míg a másik öt a technológiai buborék időszakában, a kilencvenes évek végén kelt el.
Érdekes az is, hogy az első tízben kizárólag festményeket találunk, mind a 19–20. század fordulójáról. Tovább nézve e tízes listát, nyomasztó a 19–20. századi modernisták túlsúlya, csak elvétve van néhány régi nagy mester – Leonardo da Vinci, Canaletto, Tiziano – és 20. század végi kortársnak tekinthető művész, mint Andy Warhol. Úgy tűnik, hasonló logikát követett, legalábbis eddig, ez a mostani ív, a nyolcvanas évek óta harmadik fellendülés és összeomlás. 2002–2003-ban indult és idén ért véget, vagyis a fellendülés vége felé „szállt el” a műtárgypiac is. Jelentős változás azonban, hogy a korábbi két időszak 19–20. századi modernistáival szemben a rekordok elsősorban a kortárs (ideértve már nem élő, de a múlt század második felében aktív) művészek alkotásai közül kerültek ki – Bacon, Warhol, Hirst –, és már nem kizárólag festményekről beszélünk.
Szerintem a helyzetet Damien Hirst Beautiful inside my head forever című kétnapos aukciója jellemzi legjobban. A szeptember közepén tartott árverés három szempontból is érdekes; az értékesítés módjával (a művész saját műveit a galériák kikerülésével közvetlenül aukción keresztül adta el), az egyenként elért árakkal (a két csúcstartó 18,7 és 17,3 millió dollár) és a teljes bevétellel (200 millió dollár 218 tételért, ez megegyezik a Hirst-munkákért 2002 és 2008 között aukción összesen fizetett összeggel). Ezek így együtt az utolsó nagy dobás szagát terjesztik, bármennyi formaldehidet is használt a kiváló művész, akiben az utókor nem annyira műveinek esztétikai magasságait, mint polgár- és galériapukkasztó cinizmusát fogja szerintem értékelni.
Műtárgypiaci kilátásokHangok a nagyvilágból
Csüggedt:
„Nem csöng egész héten a telefon. Mindenkinek fáj majd, és hazudnak, ha mást állítanak! Vége a rekordoknak.”
New York-i műkereskedő (www.artnet.com, 2009. október 9.)
Megmondó:
„Mikor a másodlagos jelzáloghitel-válság kitört múlt nyáron, kevesebb licit volt az árveréseken – de a katariak és a Roman Abramovics-félék épp ekkor szálltak be a játékba. Mindenkit sokkolt, mikor kiderült idén év elején, hogy Abramovics vette meg mindkét Bacont [a két alkotás, a portré és a tripitchon együtt 60 millió fontot ért]. Én már akkor éreztem, hogy 2007 májusa után már nem nézhetjük sokáig a villámgyors árakat.”
Sarah Thornton, műtárgypiaci elemző (Guardian, 2008. október 21.)
Felháborodott:
„Jött egy gyűjtő és 17 ezer dollárt kínált egy 35 ezer dolláros festményért. Kevesebb, mint a felét!”
Frank Bernarducci, New York-i galériás (www.artnet.com, 2009. október 9.)
Kincstári optimista:
„A tavalyi árverés sikeresebb volt [2007-es rekordot ért el a 33,9 millió fontos összforgalmával], az előző néhány szezonhoz képest valószínűleg piaci korrekcióra számíthatunk. De jelentős likviditást és meglepő méretű aktivitást tapasztalhattunk, miközben sokan azt hitték, semmi mozgás nem lesz. Ennek a valódi üzenete az óvatos optimizmus. A zűrzavar a mi piaci részünket nem sújtotta annyira, mint más területeket. Örvendetes méretű készpénzmozgás jellemezte a [műtárgy] piacot az elmúlt napokban, különösen a kínai és a közel-keleti művészettel kapcsolatban. Bizakodhatunk abban, hogy az újonnan színre lépő vásárlók itt vannak és itt is maradnak.”
Edward Dolman, a Christie’s ügyvezető igazgatója egy árverés után (Guardian, 2008. október 21.)
Derűlátó:
„Örülök a visszarendeződésnek, hogy ismét a művészetről beszélhetünk a befektetés helyett.”
Claus Anderson, koppenhágai galériás (www.telegraph.co.uk, 2008. október 21.)
Kibic:
„Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy az árverések legjobban megtámogatott legfelső szintje nem tud jobban ellenállni a visszaesésnek, mint az alsóbb régiók; a fontmilliós Bacon-, Freud-, Richter- és Warhol-képek nem találtak vevőre. A globális pénzügyi válság megváltoztathatta a műtárgypiacot, de sok szempontból pozitív eredményeket is hozhat. Ahogy a Mona Lisa Curse című tévéműsorában a kritikus Robert Hughes olyan meggyőzően kimutatta, a műalkotások értékelését túlságosan megfertőzte már a felpumpált ár.”
Colin Gleadell, újságíró (www.telegraph.co.uk, 2008. október 21.)
Történész:
„Szomorú, de a tények azt sugallják, hogy valódi műtárgypiaci válsággal van dolgunk. (…) Utoljára 1989-ben volt gazdasági válság a műtárgypiacon, körülbelül 18 hónappal az 1987. október 19-i Fekete Hétfő után, amikor a tőzsdék világszerte bedőltek, az Egyesült Államokban több mint 20 százalékos zuhanást produkálva. A gazdaságot 12–18 hónapos lemaradással követő műtárgypiac gondolata azóta alaptétellé vált. A műtárgypiac a csúcsát – az Artnet Piackutató Csoportja szerint – 1989-ben érte el, a legalsó szintet négy évvel később, 1993-ban, átlagosan 56 százalékot zuhant árakkal. A nem szűnő extramagas eladási árak 1990 májusában érték el a csúcsot: Van Gogh Dr. Gachet-portréját 82 500 000 dollárért adta el a New York-i Christie’s 1990. május 15-én, Pierre-Auguste Renoir Au Moulin de la Galette című művét pedig 78 100 000 dolláros áron értékesítette a New York-i Sotheby’s 1990. május 17-én. Az év őszi árverésein már nem voltak óriási impresszionista és posztimpresszionista leütések. Akkoriban a japán vásárlók szerepe volt óriás, akárcsak ma az oroszoké és a közel-keletieké.”
Art Market Watch (www.artnet.com, 2009. október 9.)
Szűkszavú:
„A részvevő galériák a hatodik Frieze Art Fair október 19-i zárásakor a várakozásokat meghaladó eladásokról számoltak be.”
Frieze sajtóanyag (2008. október 19.)
Vesébe látó:
„Az ősz beköszöntének és a kegyetlen gazdasági klímának köszönhetően egyértelműen nyugodt hangulat uralta a héten tartott hatodik Frieze Art Fairt. Amíg a tömeg megtöltötte a folyosókat, megbámulva mindent (a Gagosian Galériánál csillogó Damien Hirst-féle pillangófestményektől a lengyel Andreas Slominski Galerie Neunál kiállított kopott kenyereskosárral ötvözött egércsapdájáig), az eladóterek kihaltak voltak, a gyűjtők nem törődtek a vásárlói ösztönnel és ragaszkodtak a pénzükhöz. A korábbi börzék eladási lázban égő kioszkjaival szemben most a gyűjtők ráérősen sétáltak, érzékelve a megváltozott erőviszonyokat, hiszen a műkereskedők fölé kerültek. A héten több volt a »Gondolkodom még rajta«, mint a »Jövök majd érte«.”
Lindsay Pollock és Georgina Adam újságírók a Frieze-ről (The Art Newspaper – Frieze Daily, 2008. október 18.)
Kegyetlenül őszinte:
„A pénzügyi krízisnek a (hagyományosan biztonságos pénzügyi kikötőnek tartott) műtárgypiacra gyakorolt hatása mára egyértelműen bizonyítottá vált. A piaci hullámvölgy már nem csak egy elméleti eshetőség... Hanem a valóság. Szeptember elejétől a művészeti piac zsugorodik, először 1990 óta. Bár szeptember 11-ét túlélte, a globális piaci rendszer lejtmenete túl sok volt az »élvezeti befektetés« piacának. A számok önmagukért beszélnek. Néhány órával a fontos New York-i árverések előtt az Artprice készített egy elemzést a világ különböző szegleteiben működő 2900 aukciósház eredményeiből. Kérdés: A lelassult globális gazdaság hogyan hat majd az árverési piacra? Válasz: Erős árkorrekciókkal és sokkal több visszamaradt tétellel. Kérdés: Van olyan szelete a műtárgypiacnak, amelyiket elkerüli ez a folyamat? Válasz: Nincs. Januárral összehasonlítva a nyilvánosan eladott műalkotások átlagos ára 14,5 százalékkal esett október folyamán. Utólag visszatekintve 2007 vége és 2008 eleje tűnik a piaci csúcsnak. Adataink szerint az összes piaci szegmens művészeinek az árán – a spekulatív csúcsoktól a megfizethető (10 ezer euró alatti) szegmensekig – érződik a jelenlegi helyzet rossz hatása. Tulajdonképpen a „spekulációs” művek értékcsökkenése magával rántja a biztonságos területeket is. Számításaim szerint ugyanolyan erős a változás a kisebb helyi aukciósházak és a nagy hatalmú árverési házak esetében: október elejétől kezdve a krízis jelentős hatást gyakorolt mindenhol. Még a piac legeslegteteje – ahol a mesterművek dollármilliókért és dollárszázezrekért cserélnek gazdát – sem kivétel az általános szabály alól. Az ázsiai, orosz és közel-keleti újgazdagok miatt az árak egészen júniusig lendületesen növekedtek, de augusztus vége óta egyértelműen látszik a csökkenés. A visszamaradt tételek aránya egy év alatt megkétszereződött, 2007 elejének 25 százalékáról 2008 októberére 54 százalékra növekedett. (...) A krízis hatása már kiterjedt az egész világra. A globalizáció minden irányba ugyanolyan hatásosnak tűnik; az árak estek New Yorkban, Párizsban és Londonban, azaz a műkereskedelem központjaiban, valamint a növekedő új piacokon is, Hongkongban, Szingapúrban és Dubaiban. Az új piacokról érkező legutolsó eredmények különösen elkeserítők.”
A krízis elérte a műtárgypiacot, az Artprice elemzése (www.artmarketinsight.com, 2008. november)
Kínkeserves:
„Csak ki kell nézni az ablakon, és látjuk az új világot, amiben élünk. De az új világnak is szüksége van képzőművészetre.”
Tobias Meyer árverésvezető a Sotheby’s 2008. november 4-i aukciója után (Bloomberg, 2008. november 4.)
Válogatta és fordította: Rieder Gábor
Feuer András (műgyűjtő):
A műkereskedelem vásárlói oldalán lényegében három főszereplő van, a gyűjtő, a befektető és a kereskedő, bár ez utóbbit talán helyesebb volna speciális, a műtárgyakra fókuszáló befektetőnek tekinteni. (Persze ezek kombinációi is léteznek, de ez a most feltett kérdés szempontjából elhanyagolható.)
A gyűjtőt a vére, szenvedélye, vágyakozásai – egyszóval az „agyi kémia” hajtja, amire ugye nem hat a recesszió, így a pénztárcája szabja meg a mozgásterét, ami viszont gazdasági lejtmenetben bizony laposabb lehet. Ő tehát kevésbé tud vásárolni, inkább talán cserél, eladni igyekszik, hogy vehessen, egyszóval az árakat nem mozgatja felfelé.
A befektetőket kettéosztom. A kevésbé rutinos, kisebb összegeket mozgató csoport tagjai vagyonvédelmi okokból első ijedtségükben gondolhatják, hogy a zuhanó részvényekből, bizonytalan bankpapírokból, kiszámíthatatlanul mozgó árfolyamú devizákból biztos dolgokba kell menekülni; műkincs, arany. A máskor ilyen esetekben szokásos ingatlan most nem jön számításba, mert éppen az ingatlanpiaci anomáliák voltak a válság kirobbantói. És valóban, az első rossz hírek hatására emelkedni kezdett pl. az arany ára, és gondolhatnánk, hogy megnő az érdeklődés a műtárgyak iránt is.
De a befektetők másik, tőkeerőben összehasonlíthatatlanul jelentősebb csoportja nem így gondolkodik. Tudják ugyanis, hogy azoknak a közgazdasági folyamatoknak, melyek jelenleg a világgazdaságban zajlanak, vannak fundamentális, valamint hangulati, bizalmi okai. És a recesszió körülményei között, a lelassuló gazdasági folyamatok során sok érték lesz „alulárazott”, bizalmatlanság, rossz hitelstruktúra, átmeneti finanszírozhatatlanság és még ezer más ok miatt. És a befektető – aki profitmaximalizálásra törekszik – célját nemcsak úgy érheti el, hogy nagy növekedési pályán mozgó vagyonelemekbe teszi a pénzét, hanem úgy is, hogy kisebb kockázatú dolgokat vesz, de alacsony „belépési küszöb” mellett.
Kerülni csak a véglegesen elrontott vagy nagyon költségesen és lassan gyógyítható iparágakat kell. A világ most tele van értékes és hihetetlenül olcsó dolgokkal. Vagyis a nagybefektető pénze nem menekül, hanem szinte lubickol a kínálkozó lehetőségek közt. Miért is volna érdemes azt megfagyasztani illiquid műtárgyban, ha lehet rajta venni középtávon biztosan sokszorozódó értéket. A műtárgyvásárlás elhalasztása a recesszió utáni időkre tehát nagyon is racionális döntésnek látszik. És lám, kezd csökkenni az arany ára, mert máris átviszik a benne megtestesülő holt tőkét a működő gazdaságba. Ez a viselkedés tehát hűti a műtárgypiacot, nem véletlen, hogy a világ nagy árverező házai mostanában egyre-másra vonják vissza a rekordár reményével beharangozott árverései tételeiket.
A műkereskedő, galériás – mint speciális befektető sodródik a folyamatokkal. Szerepéből adódóan ő működtetője kellene hogy legyen a piacnak, nem pedig irányítója, alakítója, s mint ilyen, viselkedésével csak követni képes a kereslet-kínálati viszonyok alakulását. (Fejletlen, kezdeti körülmények vagy átlagosnál is kisebb méretek, illetve lokális, elszigetelt helyzet mellett persze van ettől eltérő, piacépítő, tehát „tartalmi” szerepe is, és talán Magyarországon még ebben a szakaszban vagyunk.) Ha van tőkéje, most talán olcsóbban „halmozhat fel”, többet áldozhat kapcsolatépítésre, kiterjesztheti működési körét, bővítheti szolgáltatásait, egyszóval fejlesztheti munkáját a gyors fejlődési szakaszban óhatatlanul háttérbe szorult területeken is. Ez pedig mindenképpen jól fog jönni a műkereskedelemnek a véleményem szerint hűvösebb néhány év után, amikor majd ismét magára talál, esetleg újra felizzik a műtárgyak piaca.
Golovics Lajos (mukincs.com):
Válságot nem várok a műtárgypiacon, ellenkezőleg: épphogy erősödést, a műtárgyak felértékelődését prognosztizálom.
Nemzetközi viszonylatban két közismert index van, amely reprezentálja a műkincspiacot. Az egyik a Mei Moses Art-index, a másik az Artprice.com által kialakított Global Art Index. (Hazai viszonylatban a mukincs.com indexei a mérvadóak.)
Mindhárom más egy kicsit, mind az adatbázis merítésében, korban, időintervallumban, mind földrajzi értelemben, de a számítás módszereiben is. Egy dologban azonban megegyező tendenciát jeleznek, és ez az, hogy a műtárgypiac szépen növekszik, s általában nagyobb hozamokat tud rajta realizálni a hozzáértő, mint a részvénypiacokon. Noha a számszerűségben vannak eltérések a különböző indexekben, abban azonban hasonló eredményre jutnak, hogy ez a piac nagyon jó befektetési célpont lehet, persze csak megfelelő szakszerűséggel.
Amíg a befektetői piac hatalmasakat kaszált mesés keleti részvényeken, tengerentúli ingatlanokon, addig süket volt arra, hogy más befektetési javakat is megfelelő figyelemben részesítsen. Most a nagy bizalmi válságban fel fog értékelődni a konvencionálisabb, bár magas belépési küszöböt igénylő műtárgy mint befektetési jószág.
Természetesen a nagy világgazdasági válságok, recessziók leképződnek a műtárgypiacon is, egyes közgazdászok szerint kb. hat hónapos késéssel. Ilyen időszakokban mindenki megfontoltabban és mértéktartóbban költ, de a hozamok tekintetében a részvényhozamokat ilyenkor is rendre pozitív irányban előzik meg a műkincshozamok. Ezt elemzi például a Mei Moses Art-index az 1953-tól 2003-ig terjedő időszakra vonatkoztatva és az S&P 500 növekedésével összehasonlítva. (Az S&P 500 egy tőzsdepiaci index, amely 500 nagy vállalatot vesz figyelembe az USA-ból. Ez a legfontosabb indexe a McGraw-Hill Standard&Poor részlegének. Még az az 500 cég is használja a saját anyagaiban az S&P 500 indexet, akiket mér, olyan jó.)
A műkincs esetében a hozam az ötvenéves átlagban 12,1%, ami 1,2%-kal magasabb, mint az S&P eredménye. Viszont ez a különbözet 1998-tól öt évre számolva már 8%, és az utolsó három évben 18,2% volt a műkincs javára. 2004-ben a Maastrichti Egyetemen Rachel Campbell publikált egy olyan kutatáson alapuló tanulmányt, amelyben ismerteti egy portfólión belül a kockázatot és a hozamot akkor, ha tartalmaz ez a bizonyos portfólió műtárgyakat, és akkor, ha nem. Itt is az a végeredmény, hogy ha egy befektetési portfóliónak műtárgy része is van, akkor magasabb hozamot lehet realizálni alacsonyabb kockázattal.
A magyar piacra a mukincs.com adatbázisából a kollégáimmal 17,5%-os átlaghozamot számoltunk az elmúlt 10 évre. Ezek átlagértékek, tehát ha valaki jó szakértővel dolgozik, vagy saját maga ért hozzá, és tudja, mit érdemes vásárolni, akkor minden gond nélkül elérhet 35–45%-os hozamot is egy 5–10 éves periódusban.
Persze itt is ésszel kell mozdulni, mert a mértéktelen piaci siker érdekében túlmarketingelt, túlpromózott műtárgy éppen olyan ingoványos talajt jelenthet, mint a megfelelő fedezet híján kiadott ingatlanhitel, ami az egyik fő kirobbantója volt a mostani pénzügyi válságnak. Annak pedig, hogy itthon is jól működjenek ezek a mutatók és lehessen rájuk alapozni, előfeltétele a jól szervezett műtárgypiac, a korrekt dokumentációk, a transzparencia és a megbízhatóság.
Tűzkő Péter (BÁV Zrt. Kereskedelmi vezetője):
Műkereskedőként a pénzügyi válság hozadékát a növekvő eladói oldalban, a veszteséget a csökkenő vásárlóerőben mérhetném. A válság óta azonban ilyen tendenciát a BÁV ZRt. műtárgyboltjaiban nem tapasztaltam.
A nyugat-európai vagy amerikai műtárgypiaci trendek nem befolyásolják a honi műtárgypiacot. Nagyon más arányokról van szó, ráadásul alig vannak kapcsolódási pontok.
Ezzel együtt a magyar műtárgypiacra ma sokkal többen figyelnek a válság kapcsán, mint néhány hónappal korábban. A válság típusából, természetéből adódóan nagy a bizalmatlanság a virtuális pénzpiacon, ezért sokan a portfóliójukat – pszichés alapon is – kézzelfogható műkincsekkel gazdagítják.
Véleményem szerint az elkövetkező árveréseket sokkal többen fogják látogatni. A nagy érdeklődés mellett a vevők sokkal inkább megfontoltan, ésszel és nem érzelmi alapon fogják megtakarításukat műtárgyakba fektetni, így a csúcsárak eltompulását, az eladási arányok növekedését várom a téli aukciós szezontól.
Artmagazin 2008/5. 8-11. o.