A kínai kortárs művészet lázban ég. A lassú politikai átrendeződés közepette a képzőművészeknek sikerült rákapaszkodniuk a nemzetközi műtárgypiac expressz-vonatára. Legalábbis egyeseknek. Zhang Xiaogang egyik festményéért több mint 2 millió dollárt fizettek New Yorkban márciusban, Xu Beihong realista háborús képe pedig 9,2 millióért kelt el egy Hong Kong-i árverésen áprilisban. Őrült árak! De hol dolgoznak a népköztársaság művészei? Például a 798-as kerületben.

A pekingi művésznegyednek otthont adó 798-as Gyár az ötvenes években épített 718-as Egyesülés Művek része. A német mérnökök által ihletett bauhausos enteriőrben még jól láthatók a mennyezeti gerendákra mázolt maoista jelszavak. (forrás: wikipedia)

A pénzügyi központtá felduzzasztott Sanghaj mellett kulturális téren a főváros, Peking nem maradt le. A trendi sanghaji művésznegyeddel, az 50 Moganshan Luval felveszi a harcot Peking 798-as Művészeti Kerülete, a gyárépületben berendezett helyi SoHo. Az artnet kínai tudósítója, Summer Kumar helyszíni riportban számolt be a 798-as kerület nyári fő tárlatáról:

A jellegzetes farkasfog alakú tetőgerendák

„Csaknem egy évtizeddel ezelőtt művészek kezdték el átalakítani a haldokló lőszergyárat művészeti központtá, performansz termekkel, stúdiókkal, műtermekkel és galériákkal. A komplexumot téglafal veszi körbe és ösvények hálózzák be, mint egy zárt miniatűr várost. A nagyobb galériák, mint a Red Gate Gallery vagy a Tang Contemporary Art megvetették már itt a lábukat, sőt, a pletykák szerint hamarosan a Guggenheim Alapítvány is megjelenik a helyszínen.

De ennél is többet jelent, hogy a 798-as kerület élvezheti a törvényesség friss levegőjét, mivel a város – a 2008-as olimpia látogatóit vonzó kulturális igényekre hivatkozva – megvédte a betolakodó beruházásoktól. Egyesek szerint a szomszédság veszélyesebb lehet a turistaáradatnál vagy a beszüremkedő kereskedelmi szemléletnél, ami vállalati szponzorálást és növekvő bérleti díjakat okozott.

Ottjártamkor éppen egy kereskedelmi fotózás zajlott, de a bájos összeállítás semmi esetre sem volt nagyvállalati: fanyalgó tizenéves pár heverészett egy gyomok között parkoló terepjáró motorháztetőjén, míg egy kis fényképezőgépet hurcoltak körbe körülöttük. Egy fiatal operatőr engedélyt kért tőlem, hogy filmre vegyen, majd fotókat lődözve követett végig a Hosszú Felvonulási Téren, ahol a kiváló NONO kiállításról jegyeztem fel ezt-azt. (…)
 

Xu Zhen műve a Hosszú Felvonulási Téren (forrás: artnet.com)

A piaci felfutás ellenére (vagy éppen azért) a NONO sok művésze a kortárs művészet korlátait és ellentmondásait feszegető műveket készített. Xu Zhen hatalmas cím nélküli szobra – a legjobb ilyen alkotás – Damien Hirst Természetrajz-sorozatát figurázta ki. A mű egy vízzel töltött, homályos falú üvegedénybe helyezett kétfelé vágott brontoszauruszból állt. A látogató besétálhat a dinoszaurusz 30 láb hosszú két fele közé, megnézve a realisztikus műgyantából készített beleket.

Xu alkotása egyszerre elismerés, kommentár és persze gúny (Konceptuális művészet mint dinoszaurusz?), de nincs magyarázat a feltűnő megjelenésre. Xu alkotásával – akárcsak Hirstével – találkozni kell, hogy értékelhessük: a nyilvánvalóan régesrég elpusztult modell ellenére a brontoszaurusz nagyon is élőnek tűnik, nyirkosnak, zöldnek és fenyegetőnek. Az installációt mérete miatt a fő galéria melletti udvarra helyezték, és ebben a nyomasztóan párás nyári időben (Peking északabbra van, mint Sanghaj és általában hűvösebb is, de az idei nyár mindenhol ugyanolyan szörnyű) a párás zöld üveg és a fenyegető szörny által teremtett sötét és dzsungelszerű benyomás elnyomja az eredetiségről és az ismétlődésről szóló steril diskurzust.”

A diskurzussal más bajok is vannak. Egy helyi művész, Zhang Zhaohui szerint „Csak egy pár művész jön ide tényleg dolgozni. A legtöbbjük a kiállítás és az eladás reményében, vagy csak a társaságért meg a partikért jön.” Az ötvenes években – a testvéri NDK segítségével – felépített gigászi gyárkomplexum ugyanis egyre felkapottabb. A kilencvenes évek közepén a pekingi művészeti főiskola talált rá a lerobbant gyártelepre. Majd sorra jöttek a japán és kínai művészetszervezők, 2002-től pedig a galériák, loft-lakások, könyvkiadók, dizájnboltok, kávézók és klubok. A pekingi bohém intelligencia már itt a tartja összejöveteleit, például a helyi művész-guru, Ai Weiwei, az üzletiességgel összefonódott ellenkultúra (lassan nemzetközivé váló) ikonja.

Rieder Gábor

Maoista szuvenírek a művészkerületből