Aranyló fénysugarak Boskovits Miklósnak
Firenze az idei nyár legragyogóbb időszaki kiállítását az Uffizi képtár első emeleti termeiben rendezte meg: Aranyló fénysugarak. Az internacionális gótika művészete Firenzében 1375-től 1440-ig (Bagliori dorati. Il Gotico Internazionale a Firenze 1375–1440) címmel. A „reneszánsz hajnalaként” is emlegetett évtizedeket a képtár több mint száztíz oltárképpel, bronz- és márványszoborral, miniatúrával, falról leválasztott freskóval mutatja be, köztük Masaccio, Donatello, Fra Angelico, Ghiberti, Masolino, Uccello munkái.
Az eredetileg Firenzében és környékén készült, arany hátterű impozáns oltárképek, nagyméretű triptichonok között a tárlat egyik érdekességét jelenti például Niccolò di Pietro Gerini 1390 körül készült, a Trónoló Madonnát négy szenttel bemutató műve. Az évszázadok során feldarabolt és különböző gyűjteményekbe került alkotásnak a darabjai most – a kiállítás idejére alkalmilag összeillesztve – eredeti egységében látható.
A 19. századtól a művészettörténészek kedvelt vitapontját jelentette az a kérdés, hogy a firenzei quattrocento első évtizedeinek korszak-meghatározó újításai – így az enyészpontos perspektívával és az anatómiával kapcsolatos kutatások – mennyire hirtelenül, szinte robbanásszerűen jelentek meg. Vagy éppen ellenkezőleg, a reneszánsz művészet nagy korszaka valójában a trecento hagyományok tartós továbbéléséből eredeztethető, amelyet jelentősen meghatározott a Giotto utáni nemzedék tér- és emberábrázolása. Ma már nyilvánvaló: Firenze 1300-as évek végi virágzó késő gótikus festészete az, ami a legélénkebb mozgatóereje volt a 15. század közepén rendkívüli eredményekkel jelentkező reneszánsz művészetnek. Ezért is jelenti a mostani kiállítás a képtár 2008-ban Giotto öröksége. Művészet Firenzében 1340 és 1375 között címmel megrendezett tárlatának tematikus folytatását. A vizsgált időszakban azonban más, nem kevésbé fontos hatások is érvényesültek. Például a kiállításon az Agnolo Gaddi által képviselt, térmélységet tanulmányozó helyi tradíciók mellett a gótika internacionalitásának jegyében északról érkezett impulzusok – melyek hatása talán Gentile da Fabriano oltárképeinek elegáns figuráin, dekoratív felületkezelésén a legszembetűnőbb.
A kiállításon tárgyalt korszak Firenze város történelmében is meghatározó volt. Ezekben az évtizedekben alapozták meg vagyonukat a quattrocento későbbi nagy mecénás bankár- és kereskedőcsaládjai: 1397- ben például Giovanni di Bicci létrehozta a Medici Bankot, amely egyúttal a család későbbi gazdasági hatalmának, politikai befolyásának és nem utolsósorban mecénási tevékenységének is hátteréül szolgált. Utódai pár évtized múlva Botticellitől, Verrocchiótól, Raffaellótól rendeltek műveket. Éppen ezért jól átgondolt koncepció eredménye, hogy a kiállítást Paolo Uccello San Romanó-i csata című sorozatának az Uffizi gyűjteményében lévő darabja zárja. A rendezők, Antonio Natali és Angelo Tartuferi szándéka szerint több szempontból is szimbolikus ez az elhelyezés. Egyrészt a szigorú geometriai és matematikai szerkesztésen alapuló festmény rendkívül mozgalmas lovasjelenete a szintézisét adja annak a festészeti és stílusbéli sokszínűségnek, amely a kiállításon reprezentált négy évtized firenzei művészetére jellemző. Másrészt pedig ez az 1338–40 körül készült festmény olyan művészi színvonalat és politikai aktualitást képviselt még évtizedekkel később is, hogy 1492-ben ez került Lorenzo il Magnifico firenzei palotájának földszinti fogadótermébe.
Az Uffizi képtár ezzel a különleges tárlattal tiszteleg a 2011 decemberében Firenzében hirtelen elhunyt művészettörténész, Boskovits Miklós professzor emléke előtt.
Aranyló fénysugarak. Az internacionális gótika művészete Firenzében 1375-től 1440-ig (Bagliori dorati. Il Gotico Internazionale a Firenze 1375–1440)
Firenze, Uffizi 2012. november 4-ig
Boskovits Miklós 1935-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1959-ben végzett muzeológus szakon. 1966–1968 között az ELTE BTK művészettörténeti tanszékén kutatóként dolgozott, majd 1968-ban Olaszországba emigrált. 1970–1972 között a Harvard Egyetem firenzei reneszánszkutató ösztöndíjasa volt. 1977–1980 között a cosenzai Calabriai Egyetem professzora, majd 15 évig a milánói Katolikus Egyetem professzora volt. 1995 óta a Firenzei Egyetem művészettörténeti tanszékén tanított.
Gentile da Fabriano (Gentile di niccolò): Háromkirályok imádása (részlet), 1423