Október 28-án, már a halottak napjára hangolva a közönséget, rendhagyó kiállítás nyílt a Fiumei úti temető Kegyeleti Múzeumában. A megnyitó családias szertartása csendes szemlélődéssel kezdődött a kiállított művek között, majd a személyes hangvételű, rövid megnyitó után fáklyásmenet indult a múzeummal szemközti, kihalt mezőre. Jóval zárás után, a temető síremlékei között botorkálva úgy tűnt a lét-öröklét kérdéseit boncolgató művek közös tartalmuk eltérő megnyilvánulásai révén elegyedtek párbeszédbe, megmutatva az emlékezés alternatíváit.

A temető speciális közeg, jelenlegi helyszínünk a Fiumei úti temető, más szóval Nemzeti Sírkert különösképpen, hiszen a történelmi nagyságok híres építészek vagy művészek alkotta mauzóleumokban vagy sírkövek alatt nyugszanak, ezért sokan – akárcsak a múzeum esetében – a művek miatt látogatnak ide. Nem véletlen, hogy éppen itt jött létre Magyarország egyetlen Kegyeleti Múzeuma, a temetkezéssel kapcsolatos relikviák bemutatóhelyeként: dokumentumok, urnák, koporsók, gyászviseletek különböző típusai különböző korokból és különböző helyekről. A kortárs képzőművészet ebbe a némileg hátborzongató kontextusba kerülve egészen másképp teszi élményszerűvé az elmúlás szokásos halottak napi tapasztalatát.

Több érdekes előzmény után (Bálint Endre, Ország Lili, majd Vajda Lajos tematikus kiállításai) most az őszi kortárs művészeti eseménysorozat, az Art Moments keretében valósulhatott meg ez különös elképzelés. Az előző kiállításokhoz hasonlóan a műveket Antal Péter, a múzeum művészettörténészével Dankó Dalmával választotta ki, többnyire saját gyűjteményéből. A művek  nyilvánosságot tehát kaptak már, de a rendkívüli környezet az értelmezések új kapuit nyitotta meg.



Baglyas Erika sárgás szappan installációja (Ami marad 2, 2010) szelíden simul a múzeum sárgás márvány padlózatába. A tíz darab sírtábla méretű szappan tömbje elsősorban anyaga miatt a változás, körforgás és a megújulás sokféle, sokszintű olvasata, és konceptuális jellege mellett is elsősorban költői mű, ami hosszú időre lefoglalja a nézőt.  A szappantömbök a beléjük vésett szavakon keresztül – Baglyas Erikát e művéhez készült, az installáció mellett olvasható leírásából idézve –„eresztik át az időt és a fényt”. Egyrészt a mű transzparens jellege, másrészt a táblákon központozás nélkül végigfutó szöveg, a hangsúlyok ide-oda helyezhetősége révén érzékelhetővé válik a szavak értelmének relativitása, amely ebbe a szerves, mulandó anyagba merevítve különösen költőinek tűnik, miközben erősen kultúraszkeptikus.

„Az emberi test ebben az installációban hiányával van jelen.” A hamuból készült szappan a tisztaság vagy megtisztulás gondolatát is közvetíti, de ennek a súlyos mondatnak a fényében egy másik, a szomszédos teremben kiállított műhöz kapcsolja az installációt.

Swierkiewitz Róbert Minden ártatlanul elpusztult ember emlékére (Kaddish) című megindító 'imája' ugyanis a zsidó gyászszertartás kellékeit egy assemblage formájában egyesíti. A művet a múzeum első traktusában, a keresztény temetkezési tradíciókat feldolgozó terem középpontjában állították ki.



Folytatáshoz a múzeum mélyébe, a szimbolikus alvilágba kell lemerülnünk, hogy a koporsóktól és fejfáktól zsúfolt térben szürreális helyzetben találjuk magunkat Kicsiny Balázs Ivócsarnokának (2005) térdelő búvárfigurái között. Mindig döbbenetes és intenzív az az élmény, amelyet ezek a figurák kiállításukkor generálnak, a különböző jellegű terekbe ágyazódva azonban más és más jelentésük kerül előtérbe (más a Kiscelli Múzeum használaton kívüli monumentális templomterében, más a tengerben lebegő Velencében, a Giardini  magyar pavilonjában, és más most. A sötét és szűkös helyen fokozottan érvényesülnek,  nem lehet őket távolból vagy fényben szemlélni, hanem közéjük kell lépni, be kell hatolni furcsa álomvilágukba, és rezzenéstelenül figyelni mit üzennek a 'másvilágból'.

Kelemen Zénó a megnyitó emlékezetes estéjén mesélt Fok-variáció című művéről, többek között arról, hogy a szobor 2008-as kiállítása alkalmával kitöltötte az Óbudai Társaskör terének egészét, ennek köszönhetően a csodájára jártak a látogatók és azt kérdezték, hogyan férhet be egy ekkora dolog, egy ennyire kis térbe. Próbáltam elképzelni, hogyan viszonyulhattak hozzá akkor az emberek, mert formai adottságai révén a Kegyeleti Múzeummal szemközti mezőn, többfunkciós fekete plasztikaként hatása fokozhatatlannak tűnik. Ha egy átlagos járókelő modern síremlékként  értelmezi, nem jár nagyon távol az igazságtól. A zongora ívét is felidéző stilizált forma a természet örök körforgásának mementója is lehet –  rituálisan áthatolva rajta ezt tudatosíthatjuk magunkban.



December 4-ig, szigorúan csak napközben látogatható a kiállítás ebben a formájában, utána – a megnyitón elhangzott lelkes szavakból ítélve – további kísérletezés veszi kezdetét, amelynek részeként a múzeum előtti üres mező is fokozatosan átalakul majd. Persze kicsit másképp, mint ahogy azt sokan elképzelnék...


Nemzeti Sírkert
1086 Budapest, Fiumei út 16.

Megtekinthető: december 4-éig