Képzőművészeti Megasztár

Saatchi ismét akcióban

Charles Saatchi, a milliomos reklámszakemberből lett műgyűjtő és galériatulajdonos a kilencvenes években művészettörténelmet írt: a nemzetközi színtér csúcsára repítette a fiatal brit művészek (YBA) generációját. Például Damien Hirst-öt, vagy Tracey Emint. Azóta is a siker megismétlésén dolgozik – kevesebb szerencsével. A festészet diadala címre hallgató 2005-ös tárlatsorozatát egy kellemetlen incidens szakította félbe: a városvezetőség a bérleti szerződés sokadik megsértése után bezáratta galériáját. A nyughatatlan Saatchi azóta új helyszínt talált és új vállalkozásokba fogott.

A Saatchi Galéria új épülete a Chelsea-ben

Hadiárvák és arabok
2008-ban – hosszas várakozás után – újra megnyílt a világ talán legnagyobb, magántulajdonban lévő és ingyenesen látogatható kortárs galériája. A helyszín a londoni Chelsea, York herceg régi laktanyája. A 19. századi elegáns, Palladio-stílusú, klasszicista épület egykor hadi árváknak adott otthont, ma a nemzetközi művészvilág legbefolyásosabb irányzatainak és iskoláinak.

A nyitótárlat a divatos kínai kortárs művészeket mutatta be – a zseniális PR-szakember Saatchi itt egy kicsit későn ébredt, hiszen Kína az elmúlt egy-két évben már futószalagon gyártja a nyugati ízlésre hangolt művészeket és műtárgyakat, egyre drágábban és drágábban. A második – jelenleg futó – kiállítás már közelebb áll a trendekhez: a Közel-Kelet konceptuális nyugati művészethez igazodó alkotóit ismerheti meg belőle a közönség.

Kader Attia: Kísértet, 2007. Az installáció a Saatchi Galéria Új Művészet a Közel-Keletről című tárlatán szerepel.

Megasztárt az Ermitázsba
Saatchi mindeközben egy másik projektbe is belevágott. A legendás YBA (Fiatal Brit Művészek) mintájára most új tehetségeket fedez fel, a BoBs-t, vagyis a Best of British-t. A régi recept alapja a befektetői háttér megteremtése és a harsány médiajelenlét elérése volt. Most Saatchi más stratégiát választott: a televízió népszerűségét használja ki. Saatchitól nem idegen az új médiumok bevonása, az elmúlt két-három évben galériájának weboldala a legnépszerűbb művészeti fórum lett, ahol a világ minden részéről érkező alkotók tárják a nyilvánosság elé portfóliójukat.

A tehetségkutató X Factor showműsor (a Megasztár brit megfelelője) mintájára eltervezett BoBs-széria a BBC-n fut majd ősszel. A csatorna közelebb akarja hozni az emberekhez a misztikus ködbe burkolt kortárs művészetet. A felhívás szerint, bárki jelentkezhet, aki művésznek tartja magát, a festőktől a performansz-előadókig. A köztudottan rejtőzködő Saatchi nem biztos, hogy felbukkan majd a képernyőn, de a győztes számára ő rendez majd jutalom-kiállítást a szentpétervári Ermitázsban.

Szerző: Rieder Gábor