Az Art Newspaper az éves múzeumnézettségi számok közzététele után (cikkünk itt)  felteszi a kérdést: lehet hogy még most sincs vége a kasszasiker-kiállításoknak? Giles Waterfield szerint a műfaj átalakul.

„Véget ért a kasszasiker-kiállítások kora? (…) A múzeumi szakemberek és a kiállításszervezők egyetértenek abban, hogy a megakiállítások maradnak. Didier Ottinger, a Pompidou Központ kiállításszervezéssel megbízott kurátora őszintén elárulta, hogy meddig: 'addig, amíg a közönség továbbra is látogatja őket és amíg a múzeumoknak szükségük van rájuk a pénzügyi stabilitásukhoz'. A látogatói igény magas, a bevételből és az ismertségből származó előnyöket a múzeumok és a kiállítóhelyek továbbra is igénylik, de a tárlatok stílusa mégis alapvetően megváltozott. A kritikákat – például hogy a műalkotások kopnak és sérülnek, vagy hogy a kurátorok az időszakos tárlatok miatt nem tudnak törődni az állandó gyűjteménnyel – rendszerint gyorsan lesöprik az asztalról a múzeumigazgatók. A vehemens igazgatók szerint az állandó kiállításokon vagy a raktárban nagyobb kockázatnak vannak kitéve a műtárgyak, mint az utazás során, a jó kurátor pedig örömmel társítja a gyűjtemény gondozáshoz a kiállításrendezést. (…) Sokáig éljen a kasszasiker, azt üzenik. (…)
 

A 'kasszasiker' [blockbuster] kifejezést mégsem szereti senki sem. 'Gyűlölöm ezt a szót' – mondja Govan [a Lacma igazgatója]. (…) Nem a legszerencsésebb kifejezés, a távolról felrobbantott bombákból ered, amikkel egész háztömböket le lehetett rombolni, ezt vette át a filmipar az 1950-es években a hatalmas sikert hozó szórakoztató produkciókra, majd a képzőművészet az 1970-es években, amikor Thomas Hoving bevezette a profi időszakos kiállítások rendezését a Metropolitan Museum of Artban.

Az első kasszasikernek a világot körbeutazó 1970-es évek eleji, nagy tömegeket vonzó Tutanhamon-tárlat számít, bár a műfaj gyökerei régebbre vezetnek vissza. Az 1851-es londoni Világkiállítást – a maga több ezer kiállításával és hat millió látogatójával – már ide sorolhatjuk. (…) A vállalkozószellemű nemzetközi vásárok százait megrendező 19. század a hatalmas tömegeket megmozgató, óriás, de tarka kiállítások kora volt. A 20. század elején csökkent az igény a megatárlatokra. (…)

A múzeumigazgatók jelenleg azért utasítják el a [kasszasiker] címkét, mert az időszakos kiállítások manapság már sokkal többről szólnak, mint egy műalkotásokat utaztató beruházásról, ami sok pénzt fial. A stílus egyértelműen megváltozott. A Hoving példáját követő, 'kincsek' jelenségre épülő, mutatós és látványos kiállítások (…) vitathatatlanul fontos feladatot láttak el abban az időben, amikor a kelet-európai műtárgyakat bajos volt megtekinteni a Vasfüggöny túlsó oldalán. Ennek a jelentősége ma lecsökkent. (…)

A garantáltan nagy tömegeket vonzó művészettörténeti nevek száma korlátozott, ide tartozik Vermeer (Rembrandt már hanyatló márkanév), Michelangelo, Leonardo, Caravaggio, Velázquez, a nagyobb impresszionisták és posztimpresszionisták, Picasso. Az ő műveiknek a beszerzése nyilvánvalóan szintén nem egyszerű. (…) A jelenlegi pénzügyi helyzet arra sarkallja a múzeumokat, hogy olcsó és hatékony megoldásként koncentráljanak a saját gyűjteményükre. A Met 2010-es Picasso-kiállítása 700 000 látogatót vonzott (ezzel a világ legnézettebb öt tárlata közé került a tavalyi évben). A tárlat biztonsági játék volt, egy nagy névvel és a saját kollekcióból kiválasztott – főként papír alapú és korábban alig kiállított – művekkel. (…)

A divat változik. A korábbi hívószavak, a 'királyi', 'császári', 'paloták', 'kincsek' és talán még az 'impresszionizmus' is eddig mindig ott voltak a kasszasiker-kiállítások címében. A fiatalok szemében ezek ma már kevésbé vonzók (…). Ennek a közönségnek a vízililiomok már akkor is kókadtak, ha a napraforgók minden eddiginél fényesebben ragyognak. A kortárs művészeti kiállítások látogatószámának növekedése ahhoz hasonló jelenség, ahogy az egyetemisták is inkább választják a kortárs vagy modern művészettörténetet a klasszikusok helyett. (…) A médiumok divatja is változik. A londoni Nemzeti Portré Galéria legzsúfoltabb kiállításai kivétel nélkül a fotóval foglalkoznak. (…) A Hoving-stílusú kasszasikerek elvesztették a lendületüket, de a megakiállítások műfaja ma jobban virágzik, mint valaha (…).

(Giles Waterfield: Blockbusters: too big to fail? In.: The Art Newspaper)

Fordította: Rieder Gábor