Fáy Miklós 2007 óta az Artmagazin szinte minden lapszámába ír, gyakran az Artanzix, a Kiállítás vagy a Gutenberg-galaxis rovatba. Azonban az Egy kép rovatban megjelent Virág az ember című 2017-es műelemzésével M. S. mester Vizitáció című festményéről új színt hozott a műértelmezésbe radikálisan személyes hangvételével, megmutatta, milyen messzire el lehet rugaszkodni bevett művészettörténeti olvasatoktól és szempontoktól. Bizonyította, hogy sokszor indokolt lehet az is, ha nagyon szubjektív, sajátos benyomások alapján gondolunk újra egy képet. Épp ezért kértük fel, hogy ismét az Egy kép rovatba írjon.

Gyerekkoromban azt hittem, hogy az egész Csontváry-kérdés, mármint a Zarándoklás a cédrusokhoz-kérdés egyszerű. Elmérte a vásznat, azt hitte, hogy több helye lesz még fent. Mikor rájött, hogy nem, csinált az egészből egy ilyen összenyomott, kacsalábon álló piramist. Aztán láttam igazi cédrust, ha nem is Libanonban, és rájöttem, hogy ja, ez tényleg ilyen furcsa fa. Nem ez volt az utolsó eset, hogy Csontváry igazolta magát. Amikor Mostarban jártam, akkor értettem meg, hogy ott tényleg olyanok a falak, szabálytalan kövek között fekete a kötőanyag. Azt festi, amit lát. Úgy, ahogy tudja. Ez az „úgy, ahogy tudja”, ez hozza zavarba a nézőt. Így tudja? Csak így? Akkor mitől hat? Nyilván valami vásznon vagy festéken túli dologtól, nyilván meg kell fejteni, végig kell sétálni vele az úton, vagy beismerni, hogy nem nekünk van igazunk, hanem a nagyvilágnak, amely még mindig nem érti, hogy mitől zseni. Mi tettük őt zsenivé, hát akkor viseljük a következményeit. 

És kezdődik a rejtvényfejtés, mi is van a képen. Cédrus. A nagy motívum. Ezeréves fa, megfestve 1907-ben. Most úgy képzelem, hogy 1907 az éppen nem valami ezeréves őrület-időszak, a millennium már lement, Trianon még el sem kezdődött, épp semmi oka nincs annak, hogy nagyon belekapaszkodjunk ebbe a cédrus-Magyarország vízióba, de az ember nem lát bele Csontváry fejébe. És ha belelátunk, az talán jobb? Egy hallucinációtól gyötört emberre bíznánk magunkat, hogy ő vezesse a népet Kánaán felé? A szellem napvilága helyett egy ezerszer messiást követünk? Hát oroszok vagyunk mi, alig várjuk, hogy eljöjjön a mi Bolond Ványkánk vagy Raszputyinunk, és irányt mutasson? Nekem őrültségnek tűnik, képnézői dilettantizmusnak, ha valaki arról beszél, hogy szenvedő Krisztus-arc van a fák között, és hogy a kép alján a szembelovagló férfi nem azért ül malacon, mert Csontváry képtelen volt rendes rövidülést festeni, hanem mert az így jelent valamit. Mit? Aki malacon ül, azt elviszi az ördög? Meg hát milyen malac ez a hosszú füleivel? Próbáljuk meg kicsiben. Nem kell az egész nemzetet cédrussá változtatni, csak Csontváryt magát. Ez mégsem ördögtől való ötlet, nem ez az egyetlen cédrus, nem is a legfontosabb, talán tényleg úgy érezte magát, mint valami társtalan fa, áll a világba vetetten, tépi a szél, süti a nap, töri a vihar, de áll, él, terem. Jó, ez jó lehet. Ha így nézzük, akkor a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban talán indokolatlanul többes számú, ez a több törzs csak egyetlen fa, és amit látunk, az vágyálom. Nem is vágyálom, csak prófécia, eljöttök még hozzám, lányok és fiúk, szakállasok és szakálltalanok, áhítattal néztek vagy körbetáncoltok, és erőt merítetek az én nagy állhatatos magányomból. Ami azt illeti, most épp ezt csinálom. Ülök a cédrus előtt, és bosszankodom, hogy egy kicsit mégis félre van téve a Galériában és nem ég az egyik lámpa fölötte, így a kép jobb oldala sötétben marad. Most próféta vagy festő? Ha próféta, ne legyen a sarokban, ha festő, ne legyen Mednyánszky mellett, mert az jobb festő. Ha mindkettő? Ha egyik sem? Messziről ez olyan egyértelmű kép. A kék, a rózsaszín, a zöld, a szürke. Függőleges és vízszintes. A mozdulatlan körüli mozgás, mintha a táncosnők sora voltaképpen egyetlen táncosnő volna, pillanatfelvételek sorozata. Mit kell ezen még érteni? És hogyan? A Zarándoklásról Daniel Olbrychski története jut mindig az eszembe. A lengyel színész pont Magyarországon járt, és elfogyott a pénze, de megtudta, hogy Jancsó épp forgatja az Égi bárányt. Nem kaphatna valami szerepet benne? Dehogynem. Lovagolni tudsz? Tudok. Hát akkor ülj fel erre a lóra. És mit csináljak? Hegedülj. Jó, de a ló el fog szaladni. Dehogy fog, majd körbetáncol egy csapat meztelen lány. Az emberek meg azóta törik a fejüket, hogy mit is jelenthet ez a szimbólum.