ANZIX: Mitológiai meeting

Lépold Zsanett

Idén tavasszal csupán három napig tartott nyitva a londoni National Gallery Tiziano­-kiállítása, miután a pandémiát érintő óvintézkedések miatt március 18­-án be kellett zárni az intézményt. A tárlat a művész 1551 és 1562 között festett, mitológiai jeleneteket ábrázoló képeit mutatja be, amelyek a kora újkori mitológia legeredetibb vizuális értelmezései közé tartoznak, és gazdag, kifejező képi világuknak köszönhetően az európai festészet történetének mérföldkövei. 1551-ben Fülöp spanyol herceg (később II. Fülöp király) Tizianót, Európa leghíresebb festőjét bízta meg, hogy készítsen egy festménycsoportot, amely Ovidius római költő Átváltozásokjának történeteit mutatja be. Nem ez az első kiállítás a National Galleryben, amely teret ad ezeknek, 2012-ben már sikerült kiállítaniuk a hat műből hármat. Ezt megelőzően pedig a sorozat két darabját övezte nagy médiafigyelem: a Diana és Callisto, illetve a Diana és Akteon című festmények közel kétszáz évig az edinburghi Scottish National Galleryben voltak láthatók, ám tulajdonosuk, Sutherland grófja 2008-ban anyagi okokra hivatkozva bejelentette a képek eladását. Akkor a londoni és edinburghi National Gallery nemzeti összefogásnak köszönhetően – amelyben például nagy szerep jutott Lucian Freudnak, David Hockneynak és Tracey Eminnek – jutott hozzá közösen a két festményhez. A sorozat egy másik képe, az Akteon halála pedig még 1972-ben került (szintén adományoknak köszönhetően) a múzeum gyűjteményébe. A National Gallery kiállítása több mint négy évszázad után egyesíti újra a sorozat mind a hat festményét – a bostoni Isabella Stewart Gardner Museumból érkezett az Európa elrablása, míg a madridi Pradóból a Vénusz és Adonisz.

123 anzix3

Tiziano Vecelli: Vénusz és Adonisz, 1553–1554, olaj, vászon, 186 x 207 cm. © Photographic Archive Museo Nacional del Prado, Madrid
 

Titian: Love, Desire, Death, The National Gallery, London, 2021. január 17-ig