Cölinkék emlékek

Edward Robinson személyesen is részt vett az Akropolisz feltárásán, és saját szemével látta, ahogyan a meglepően élénk színvilágú festett szobrok előtűnnek a föld mélyéről – majd ugyanígy megtapasztalta, hogy a felszínre került szobrok színei néhány nap alatt megfakulnak. Miután 1910-ben a Met történetének harmadik igazgatójává választották, komoly energiát fektetett abba, hogy az intézmény minél több festékmaradványt őrző antik szobrot gyűjteményezhessen – a most látható Chroma kiállítás többek között ebből az anyagból válogat, és bemutatja a Vinzenz Brinkmann és Ulrike Koch-Brinkmann által az 1980-as években megkezdett kutatást. A múzeumban látható újraszínezett szobrokat nézve érdemes szem előtt tartani, hogy a festéshez használt pigmentek majdnem mind természetes eredetűek – így a márvánnyal kapcsolatba lépve, kitéve az időjárás szeszélyeinek hamar elillannak. A meglepő színvilágú rekonstrukciók mind autentikusan újraalkotott pigmentekkel készültek – ezek között is különleges az első szintetikus pigmentként ismert egyiptomi kék. A szilícium-dioxid, mész, réz és lúg keverékéből készült festék díszíthette például a Kis herculaneumi nő ruhájának alját – amikor épp nem arra használták, hogy az arc aláfestéseként még emberibb bőrtónust nyerjenek vele. 

(Szilágyi Róza Tekla)

Színről színre 

Teremtésük történetéből, az Álomidőből emlékeznek az ausztrál őslakosok öt nagy útra – dalvonalra, melyek együttesen az egész kontinenst lefedik. A vének máig magukban hordozzák ezt a tudást, és meg is festik – apró, színes pontoktól örvénylő térképekben őrzik az ősök útmutatását. A teremtéstörténetek elmesélésekor taposták ki ezeket az ösvényeket, a jelek több tízezer év tapasztalatával oltalmazzák a beavatottat. Európa ötvenezer év után tette be ide a lábát, ahol James Cook 1770-es érkezése előtt kétszázötven nyelvet beszéltek, mára viszont az őslakosok a népesség három százalékát sem teszik ki. A globalizált világban felnövő fiataljaik miatt a vének féltek, hogy nem tudják továbbadni a hagyományt, ezért az Ausztrál Nemzeti Múzeum segítségét kérték. Tízéves kutatás eredménye az az utazó kiállítás, ami október végéig látható a Humboldt Forumon, Berlinben. Egy olyan tárlat a hosszas restitúciós vitáktól zsongó intézményben, melyen a kurátorok a kolonializált közösség saját narratíváját hangosítják ki. 

(Kergyó Zsófia) 

Fényszükségletek

– Mi a felemelő az építőkockákban?
– Mi nem?
Elképzelem a saját festészetébe kissé belefáradt Vasquezt, ahogy a pandémiába zárva elnézi a napsütötte szőnyegen játszó gyerekeit, a szikrázó kék eget, és megvilágosodik az idillben. Kimegy a műhelybe, és ahogy az apjától és a nagyapjaitól látta, nekifekszik az esztergagépnek, hull a forgács, cirádázódnak a szélek, hajlanak a deszkák, majd a tengerbe hanyatló nap színeivel bevonja a fadarabokat. A kockáknak új éleket ad, a színek egymást tükrözik, mi pedig ezt látjuk viszont a fehér falakon, de lélekben a tengerparton vagyunk – pasztellekben úszunk és fagyizunk. A fény súlyát latolgatjuk az éjszaka peremén, kincset találunk és körhintákon ugrálunk, nyalókázunk, és megpróbáljuk a borongós időszakokban is észben tartani, hogy lesznek napok, amikor minden sokkal könnyebb, mint máskor – a Horizont Galériában október 12-ig látható Light Necessities (Fényszükségletek) Anthony Vasquez-kiállítás műcímei is ilyen könnyedek és színesek. 

(Zelei Bori)