Bajban van a londoni National Gallery. Sürgősen elő kellene teremtenie jó 100 millió fontot (37 milliárd forintot!) több remekmű megmentésére. A gyűjtemény nem a maradványképzés miatt került nehéz helyzetben, hanem a visszakozó kölcsönzők miatt. A lordok – a műkereskedelmi pezsgésnek vagy átmeneti pénzzavarnak köszönhetően – megunták az ideiglenes nagylelkűséget, most már bankókat szeretnének látni a festmények helyén.

Balra: Tiziano Vecellio: Fiatal férfi portréja, 1512-1515 k, Earl of Halifax Collection
Jobbra: Peter Paul Rubens: János király apoteózisa, 1630, olajvázlat, National Gallery (London)

A probléma három klasszikus mestert érint, Rubenst, Tizianót és Poussint. Rubens 1629 és 1630 között járt Angliában, ahol megfestette János király apoteózisát. A Whitehall-palota Bankett-termét díszítő apoteózis-freskóhoz készített egy grisaille olajvázlatot, amit a 18. században az egyik Hampden várgróf szerzett meg. A mű – bár ma a családi alapítvány tulajdonába tartozik – 1981 óta díszíti a londoni National Galleryt. A vásárlási adóterhekkel nem sújtott közgyűjteménynek a 10-15 millió fontos piaci ár felét kellene összekaparnia a mű megtartásához, mivel a kölcsönző alapítvány el szeretné adni. Hasonlóan Lord Halifaxhoz, aki már két évvel ezelőtt visszakérte Tizianóját a National Galleryből. A Fiatal férfi portréja egyelőre egy londoni kereskedőnél várja a megfelelő vevőt, ugyanis a múzeum által felkínált 55 millió fontos ár nem elégítette ki a brit arisztokrata étvágyát. A bajt tetézi, hogy a Rutland hercegek tulajdonában lévő (de szintén a National Galleryben őrzött) csodálatos Poussin festmények sorsa is bizonytalanná vált. Az öt részes Szentségek-sorozat (amiből az idők során kettő már megsemmisült) 100 millió fontot érne a szabadpiacon. A múzeumnak adóterhek nélkül ennek a felét kellene előkotornia. Csakhogy nincs honnan, a Getty-alapítvány képvásárlásra nem ad pénzt, a szóba jöhető állami alapok pedig – a hiányzó összeghez képest – bagatell tételekkel gazdálkodnak.

rg