Adományok és adományozók
A Magyar Nemzeti Galéria új szerzeményei Vaszary János képeiből
2013-ban két adomány révén is nagyszámú és kiemelkedő kvalitású Vaszary János- (1867–1939) alkotással bővült a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye. A szakmai körök előtt eddig szinte teljesen ismeretlen volt az a tizenöt mű, melyet a múzeum december elején nyíló kamarakiállítása tár a közönség elé.
A műkincsek, művészeti alkotások adományozásának nemes gesztusa a 19. század elejétől vált egyre elterjedtebbé Magyarországon. Széchényi Ferenc gyűjteményének a nemzet javára történt 1802-es felajánlását a Nemzeti Múzeum megalapítása követte. Festetics Júlia ásványgyűjteményi adománya a későbbi Természettudományi Múzeum, Pyrker János érsek képzőművészeti gyűjteményének donációja pedig a Szépművészeti Múzeum alapjait vetette meg. A 20. század elején, majd a két világháború közötti időszakban a közadakozás, a művészettámogatás továbbra is a vagyonos rétegektől elvárt társadalmi magatartás volt. A legjelentősebb adományozói kör ekkor a nagypolgárság soraiból került ki; Kohner Adolf, Nemes Marcell, Hatvany Ferenc nevéhez a magyarországi múzeumokban számos remekmű és gyűjteményegyüttes köthető. Olykor a középpolgárság kollekcióiból is jelentős műtárgyak jutottak állami gyűjteményekbe: Majovszky Pál, a Közoktatási Minisztérium művészeti osztályának vezetője 19. századi és 20. század eleji francia grafikai gyűjteményének több száz lapjával gazdagította 1935-ben a Szépművészeti Múzeumot.
A második világháború drámai pusztításai és az azt követő diktatúra évei nem kedveztek a gyűjtési és adományozási kedvnek. A holokauszt szörnyűségein, a háború során elkövetett tragikus népirtáson túl a jelentős zsidó magángyűjtemények elhurcolására is sor került. A háború utáni politikai átrendeződés, majd az ezt követő vagyonelkobzások miatt a még megmaradt magángyűjtemények további szétszóródása is bekövetkezett.
Évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy – döntően egy-egy jeles gyűjtőnek köszönhetően – ismét feléledjen Magyarországon a műtárgy-adományozás kultusza. Az 1990-es években Deák Dénes végrendelete nyomán csaknem 600 alkotással gazdagodott a székesfehérvári István Király Múzeum. Veszprém városa pedig két gyűjteményhez is hozzájutott az utóbbi években; a Dubniczay Palota László Károly, a Modern Képtár Vass László világhírű kollekciójának ad helyet napjainkban. A legutóbbi kiemelkedő múzeumi adomány a Bay család mintegy 70 művet számláló műtárgyegyüttese – többek között Hollósy Simon, Ferenczy Károly, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János művei –, amelyet 2013 őszén ajándékoztak a kiskunhalasi Thorma János Múzeumnak.
Egy-egy jelentős műtárgy adományt a Magyar Nemzeti Galéria is időről időre magáénak tudhatott. Ezekből válogatott a múzeum négy évtizedes fennállása alkalmából rendezett Donációk és donátorok 1957–1997 című kiállítás, melyen a művészektől (Bortnyik Sándor, Uitz Béla, Ferenczy Noémi) és a hozzátartozóktól (Márffy Ödönné, Csók Züzü, Anna Margit) bekerült művek mellett a neves gyűjtők, többek között Szilágyi Sándor, Bedő Rudolf, Fruchter Lajos, Köves Oszkár és Vágó László ajándékai tették teljessé a válogatást.
A legutóbbi Vaszary-adományok alapját jelentő két kollekció a festőművész személyes ismeretsége nyomán formálódott az 1930-as években. Közös bennük az is, hogy a képeket az egykori gyűjtők – Szilvay Gyula, valamint Isseni Iszer István és felesége, Simkó Lola – közvetlen leszármazottai, leányai ajándékozták a múzeumnak. Az adományokat felvonultató kiállítás néhány portréval – Vaszary János, Frank Frigyes és Róna Klára alkotásaival – megjeleníti a gyűjtőket: a Szilvay és az Isseni Iszer család tagjait. A kiállítással a művészettörténeti kuriózumok bemutatásán túl a múzeum köszönetét is szeretné kifejezi, nem titkolva abbéli reményét, hogy az önzetlen, nobilis donátorok a jövőben követőkre találnak.
Vaszary János: Modern keresztút/Vázlat a Budapest Kálváriája című festményhez, 1936 körül
Az adományozók
Szilvay Gyula a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen irodalmat és művészettörténetet hallgatott. A háborút követően tisztviselőként dolgozott a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. budapesti központjában, de vonzódása a művészetek iránt továbbra is megmaradt. Támogatója volt az Erdélyi Magyar Szépmíves Céhnek, könyvtárát számos képzőművészeti és irodalmi könyv gazdagította. Megtakarított pénzén műtárgyakat vásárolt, több fiatal képzőművészt is segített így az 1920–30-as években. Gyűjteményének gerincét elsősorban Vaszary János művei alkották, de kollekciójának féltett darabjai voltak Klie Zoltán, Berény Róbert, Diener Dénes Rudolf, Kmetty János, Frank Frigyes, Bene Géza, Róna Klára képei, valamint Beck Ö. Fülöp és Medgyessy Ferenc plasztikái. A válogatás az 1924-ben alakult Képzőművészek Új Társasága (KUT) és az abból 1927-ben kivált Új Művészek Egyesülete (UME) köréből került ki. Leánya, Szilvay Mária (Balázsvári Győzőné) édesapja műpártolói tevékenységének emlékét ápolva végrendeleti úton ajándékozta az egykori kollekció legjelesebb darabjait, hat Vaszary János-festményt, valamint Berény Róbert, Diener Dénes, Frank Frigyes, Klie Zoltán, Kmetty János, Róna Klára műveit a magyar államnak.
Isseni Iszer István gyáros és felesége, Simkó Lola a két világháború között, az 1930-as években Révész István – a festőművész legismertebb gyűjtője és mecénása – révén ismerkedett meg Vaszary Jánossal. Kapcsolatuk barátsággá mélyült, és a művész többször is lefestette Isseni Iszer István feleségét. Simkó Lola két portréja is a Magyar Nemzeti Galériának adományozott Vaszary-művek között szerepel.
A házaspár összesen tizenhat képet vásárolt a művésztől, amelyek közül hétnek sajnos nyoma veszett a második világháborúban. Isseni Iszer Istvánné 1956-ban kivándorolt Németországba, ahová magával vitte a család tulajdonában maradt Vaszary-képeket.
Lányuk, Isseni Iszer Mariann hannoveri otthonában évtizedekig nagy becsben tartotta a szülei által ráhagyományozott képeket. 2013-ban édesanyja végakaratának megfelelően a Magyar Nemzeti Galériának ajándékozta a kilenc muzeális értékű Vaszary János-művet.
Az adományok
Mindkét gyűjtemény a két világháború közötti időszakban, Vaszary e periódusához köthető alkotásaiból alakult. A művész utolsó korszakában, az 1925 és 1939 közötti években született művek franciás íze az École de Paris oldott festőiségét, az art deco plakátok és divatlapok rajzi elemeit idézi. A könnyed ecsetjárású, bravúrosan felvázolt vásznakon és grafikai lapokon a kompozíció szerves részévé válik a fehér alapozás. A képek a festés érzéki öröméről és a látvány keltette élmény legteljesebb feltárásáról éppúgy számot adnak, mint a távol-keleti művészet ihlető erejéről. A művészt lenyűgözte és megragadta a mediterráneum szépsége, a nagyvárosi élet mozgalmas vibrálása, a párizsi divat extrém formagazdagsága. Megállíthatatlan folyamban ontotta a társadalmi elit könnyed mindennapjainak sorozatképeit és hölgytagjainak elegáns portréit. Csendéletei, aktjai, nagyvárosi mulatói és tengerparti jelenetei összecsengenek a kor keresett festőinek témaválasztásaival.
A Csendélet bonc figurával és a Fürdő után a művész húszas évek eleji expresszív korszakának kiemelkedő darabjai, melyeken a több rétegben, szinte plasztikusan felhordott festéktömegekből izzó színekkel villannak elő a motívumok.
Több mint két évtizednyi kihagyás után 1925-ben Vaszary ismét Párizsba utazott. A látogatás élménye nyomán a francia főváros jellegzetes park- és utcaképei, Párizs kávéházai és mulatói, a Moulin Rouge és a Casino Palace előadásai tűntek fel művein. A Cilinderes női fej és a Táncoló pár (Párizs-Palace) című grafikák is e képciklus kiváló lapjai.
Az 1920-as évek közepétől a művész szinte minden évben felkereste az akkoriban divatos tengerparti nyaralóhelyeket, ellátogatott az általa oly kedvelt, ódon hangulatú olasz városokba. Munkásságának talán legtermékenyebb időszaka köszöntött be ekkor. Assisi, Portorose, Nervi, Viareggio, Pesaro, Alassio, Rapallo, Rimini, Miramare, San Remo és Taormina építészeti remekei és a „plage” lüktető kavalkádjai kifogyhatatlan inspirációt jelentettek számára. A művész napfényes tengerparti sorozatából a Mistral Riminiben, az Ernyős strandoló hölgy2, valamint a Strandjelenet című dekoratív olajképek kerültek most közgyűjteménybe.
Neveltetése és világnézete révén Vaszary János életművében kitüntetett helyet kaptak a biblikus témák. Az első világháborús világégés élménye a keresztény ikonográfiát segítségül híva bibliai ihletésű, expresszív látomások formájában került vásznaira. 1918 és 1930 között Jézus szenvedéstörténetét feldolgozva számtalan olajkép-változatot és grafikai tanulmányt készített. Leghosszabban érlelt témájának, a siratást és a kereszthalált egy kompozícióba foglaló jeles darabja az ajándékba kapott Golgota-variáció. E témavilághoz köthető a Budapest Kálváriája (1936 körül) című olajfestményét megelőző kisméretű pasztell vázlata is. A Vaszary jól ismert Duna-korzó sorozatának kompozíciós sémáját követő képen az utca hétköznapi forgatagába, bizarr ellenpontként a keresztútját járó Jézus alakja vegyül. A nyüzsgő nagyváros, az elidegenedett tömeg azonban nem vesz tudomást a kereszt súlya alatt meggörnyedt Megváltóról.
Adományok és adományozók
A Magyar Nemzeti Galéria új szerzeményei Vaszary János képeiből
A kiállítást rendezte: Gergely Mariann és Plesznivy Edit
Magyar Nemzeti Galéria, I. em. „B” épület grafikai kabinet
2014. február 2-ig
1 A Mistral Riminiben volt az egyetlen, reprodukcióról ismert festmény, melynek fekete-fehér archív fotója megjelent Petrovics Elek és Kárpáti Aurél Vaszary című albumában (Bp., 1941) a 109. oldalon.
2 Az adomány révén a festményhez készült rajzvázlat is a Galéria gyűjteményébe került. A lap alján Révész István írásával az alábbi ajánlás olvasható: „Lolának [Simkó Lola Isseni Iszer Istvánné] legnagyobb szeretettel a tulajdonában lévő Ernyős strandoló hölgy c. képének első vázlata” (Isseni Iszer Mariann közlése szerint a rajzon látható lábnyomok Vaszary János kedvenc macskájától valók.)