A prágai Képtár büszkesége, A rózsafüzér ünnepe tavaly nagy kiállítás keretében tartotta ötszázadik születésnapját. Albrecht Dürer remekműve sajnos nem az eredeti formában vészelte át az évszázadokat. A festmény erősen sérült, így a hűséges restauráláshoz nem bizonyultak elégségeseknek a mélyreható természettudományos vizsgálatok. A The Art Newspaper munkatársai most nyomára akadtak a legmegbízhatóbb korai másolatnak. A cseh művészettörténészek izgatottan várják a fejleményeket.

A nürnbergi születésű Dürer már ismert festőnek számított, mikor 1505-ben ellátogatott Velencébe. A helyi reneszánsz festőiskola első mesterének, Giovanni Bellininek a védőszárnyai alatt ismerkedett az itáliai stílussal. A déli szellem bensőséges elsajátításáról, vagyis a gótikát felülíró reneszánszról

A személyes ájtatosságot szolgáló rózsafüzér a remeték imádságait segítő zsinórra felfűzött magvakból és kövekből alakult ki a középkorban. Neve a 13. században született meg: egy jámbor szerzetes mikor elimádkozta az ötven Üdvözlégyet, úgy érezte, ötven rózsa nyílt ki ajkán, s koszorúvá fonódott, hogy Mária, az Istenanya fejére tehesse. A lovagkor rózsakoszorúihoz hasonló rózsafüzér (rosarium) a gótikus áhítat és a Mária-kultusz egyik népszerű kelléke lett. A domonkos barátok – az imádság elterjesztésére – 1470-től kezdve külön imádkozó Rózsafüzér Társaságokat alapítottak.

Dürer prágai oltárképe egy ilyen társaság eszményi imádkozó közösségének állít emléket. A trónuson ülő Szűz Mária és a gyermek Jézus (a felhőkön repkedő angyalokkal együtt) rózsafüzérekkel koszorúzza az előttük hódolók fejét. Mária a vaskos gótikus palástba burkolt I. Miksa német-római császárt koszorúzza meg, az ölében nyújtózkodó kis Jézus pedig az egyházi hatalom fejét, a díszes papi ornátusba öltöztetett pápát. Körülöttük a velencei német kolónia – ma már nem azonosítható – tagjai térdepelnek, a szintén rózsafüzért osztó Szent Domonkos és a bal oldalon álló festő társaságában.

A képből kitekintő, büszke és elegáns szakállas portréban nem nehéz felismerni Dürer arcvonásait. A kezében tartott papírlap tudósít a mű születésének körülményeiről: Exegit quinque / mestri spatio Albertus / Durer Germanus / MDVI. Azaz: „A német Albrecht Dürer készítette, öt hónap alatt, 1506-ban.”

Az oltárkép 1606-ig díszítette a velencei San Bartolomeo-templomot. Ekkor vásárolta meg a kor legnagyobb műgyűjtője, II. Rudolf császár, aki prágai udvarába szállíttatta a híres remekművet. Az elkövetkező évszázadok nem bántak kesztyűs kézzel a műtárggyal. A pusztuló festményt II. József 1782-ben elárvereztette, így egy kolostorba került. Itt „restaurálta” a 19. század közepén egy helyi kismester, bizonyos Johann Gruss. Ez a szakszerűtlen beavatkozás már-már társszerzővé avatta Grusst: az ő munkája Mária arca és a térdei, ahonnan eltűnt a valódi légy illúzióját keltő trompe l'oeil légy is.

1928-ban a művet – újabb kérdéses restaurálás után – Nürnbergben állították ki. A harmincas években a Csehszlovák állam visszavásárolta a kolostortól a korábban elkótyavetyélt műkincset. Azóta is a prágai Képtár büszkesége. Érthető, ha a cseh művészettörténészek most izgatottan várják a hiteles restaurálást lehetővé tevő korai másolat felbukkanását. A The Art Newspaper kutatásai szerint ugyanis a Johann Rottenhammer által készített, 1606-os velencei kópia nem tűnt el nyomtalanul, vagyis nem csak egy huszadik század eleji fekete-fehér fotográfia maradt róla. A legkorábbi és leghitelesebb festménymásolat 1945-ben megfordult Londonban, ma pedig egy ismeretlen brit vagy német magángyűjteményben várja, hogy felfedezzék!