A magyar festészet történetében nehéz lenne Munkácsynál kultikusabb figurára lelni. Nem véletlen tehát, hogy halála után egyre-másra jelentek meg a róla szóló monográfiák, visszaemlékezések, melyek az asztalosinasból ünnepelt európai festővé váló művészt idézték meg viszonylag könnyedén, lévén maga a művész is rendszeresen és alaposan dokumentálta életét.

Ebbe a sorba csatlakozott 1934-ben az író, színidirektor Harsányi Zsolt Ecce Homo című életrajzi regényével, mely 1943-ig négy kiadást ért meg, ékesen bizonyítva, hogy a két világháború közti magyar polgárság nagyon is szívesen időzött a kissé korábbi és békésebb idők nemzeti nagyságainak társaságában.

Majd eltelt először húsz év és megjelent Dallos Sándor hasonló célokat maga elé tűző kétkötetes regénye Munkácsyról (A nap szerelmese, Az aranyecset), majd újra ötven, és az Ecce Homo ismét a könyvesboltok polcaira került. Az eltelt hetven évben mintha mi sem változott volna: Harsányi regényes biográfiája megint bestseller lett, annyira, hogy alig fellelhető az üzletekben és a világhálón.

A sikertörténethez minden bizonnyal jelentősen hozzájárult a Magyar Nemzeti Galéria aktuális Munkácsy-kiállítása, de erősen gyanítható, hogy a mai déd- és nagyszülők is szép emlékeket őriztek és adtak át a fiatalabbaknak az egykori kötetről. Ez a nosztalgia pedig egyáltalán nem volt alaptalan. A Vígszínház hajdani igazgatójának terjedelmes regénye ugyanis jól szerkesztett, alaposan átgondolt írás, mely hűségesen ragaszkodik az ismert életrajzi adatokhoz, és azokat csak annyira színezi ki, amennyire egy becsületes szépírónak ez dolga.

A nehéz gyermekkortól az endenichi elmegyógyintézetbe kerülésig felvázolt életútból egy sokat őrlődő, sokat szenvedő, csak az alkotásban menedéket találó, hatásos művészportré bontakozik ki. Az író az így felvázolt jellemhez kötve, abból kiindulva külön hangsúllyal és kedvvel meséli el a legnevesebb festmények keletkezéstörténeteit is – az új kiadás érdeme pedig, hogy ezek közül jó párat a függelékben le is közöl. Emellett a szövegben rendre megjelennek a híres kortársak és barátok is, Paál Lászlótól Lisztig, hogy az olvasó a 19. század pesti és párizsi művészvilágába is bepillantást nyerhessen.

A regény egyetlen hátránya tulajdonképpen csak a hossza: a csaknem hétszáz oldal néha próbára teszi a mai olvasót, meg-megakasztva figyelmét és az olvasás élvezetét. Amikor 2011-ben Széchenyiről Budapesten egy olyan kiállítás látható, mely a különc embert és alkotót állítja középpontba lerántva róla az ideákat, helye van az Ecce Homo Munkácsy-ábrázolásának is. Sőt. Úgy tűnik, hogy több mint 150 év távlatából még mindig igény van arra, hogy a „nagy magyarokról” kiderüljön: hús-vér, küszködő, szerelmes emberek voltak. De ennek ellenére erősen hittek valamiben. És talán így könnyebben követhetők is.

Harsányi Zsolt: Ecce Homo. Munkácsy Mihály életének regénye. Budapest, Alexandra, 2010. 752 oldal, 3900 Ft