Rippl–Rónai és a Nabis Kaposváron

Kiállításajánló

Előkelő francia társaság gyűlt össze idén május végén a Rippl-Rónai Múzeum kiállítótermeiben: a házigazda festőnél, a magyar nabinál vendégeskednek barátai, jó ismerősei festői pályafutásának abból a tizenhat évéből, amit Párizsban töltött és amit saját maga is a legértékesebbnek tartott.

„Ez az az idő, melyben teljesen átadtam magamat a legszebb gondolatoknak, s a legideálisabban felfogott művészetnek…” A névsor imponáló: Gauguin, Paul Sérusier, Toulouse-Lautrec, Odilon Redon, Aristide Maillol, Pierre Bonnard, Edouard Vuillard, Paul Ranson, Ker-Xavier Roussel, Eugéne Carriére, Maurice Denis és a skót barát, lakótárs, James Pitcairn Knowles képviseltetik magukat a közös évekből származó művekkel, megteremtve azt a közeget, amelyben Rippl-Rónai korai művei is egészen másként értelmezhetők, mint mondjuk a magyar kortársak, vagy még inkább elődök képei között.
 


Rippl-Rónai József: Egy Szent József-kápolna Levallois-ban, 1897, olaj, vászon, 100×142 cm, magántulajdon
A kiállítás különlegessége az Egy Szt József-kápolna Levallois-ban c. kép, részben mert eddig ismeretlen műről van szó, részben mert ilyen méretű, fekete korszakbeli, párizsi kép ritkán bukkan fel. A mű egy kaposvári hagyatékban feküdt évtizedeken át (felhengerelve), egészen 2006-ig. Előtörténetéhez tartozik, hogy 1902-ben szerepelt a Rippl-Rónai párizsi képeit a hazai közönségnek is bemutató, Merkur palotabeli kiállításon. (A katalógus 316. tétele volt, 1000 koronás áron.) A festményen látható oltár a Rue Rivay 59. alatti Saint-Justin templomban található, Párizs Levallois-Perret negyedében, a templom Szent Józsefnek szentelt kis kápolnájában. Neullyben Rippl-Rónaiék négyen laktak együtt. Rippl-Rónai barátnője, Lazarine rendszeresen járt templomba lakótársukkal, Knowles skót festő kedvesével, aki „kiugrott” apáca volt, és ez a templom esett hozzájuk legközelebb. A másik életrajzi adalék, hogy a művész szülei 1897-ben ünnepelték 40. házassági évfordulójukat, vagyis abban az évben, amikor Rippl ezt a képét festette. A művész édesapjának keresztneve is József volt (a kápolna védőszentje pedig Szent József): mindezek alapján azt feltételezzük, hogy Rippl-Rónai bizonyosan gondolkodott azon, hogy magyarországi látogatásakor milyen ajándékkal lepje meg vallásos szüleit. A mű nagy méretéből is következtethetünk valamiféle reprezentatív szándékra. Egyébként az akkori magyarországi látogatás régről ismert tanúja a Szüleim 40 évi házasság után című festmény is, amelyet már Kaposváron festett. Az életmű egésze szempontjából is különleges jelentőséggel bír a levallois-i kép, közvetlen előzménye ugyanis az Andrássy ebédlő bútorterveinek. A bútorrajzokon is ugyanez a szigorúan redukált rendszer, a szerkezeti egységekre koncentráló komponálásmód jelenik meg – ami majd a nagy Maillol-portréban teljesedik ki igazán. Az Egy Szt József-kápolna Levallois-ban című képen a puritán téglafalazat, a szimmetrikus bútor, a fehér, csipkés szélű oltárterítő, a gyertyatartó és a valószínűtlen színű virágcsokrok a Nabis csoport spirituális eszményeinek lényegi értelmezését adják. (Géger Melinda)

A nabi héber szó, magyarul prófétát jelent, de ami Párizsban sikerülhetett a nabiknak (nekik sem jutott persze széles körű elismertség), az első nekifutásra nem sikerült Rippl-Rónainak – vagyis az új festészet prófétájának lenni saját hazájában. 1902-es, Merkur palotabeli budapesti bemutatkozása a hazai kritikusokból nagyon erős ellenérzéseket váltott ki (még Lyka Károlyból is!), és még a mostani kaposvári kiállításon szereplő Rippl-Rónai-képeket nézegetve is könnyű felfogni, mi döbbenthette halálra az akkori közönséget. Nagyon másképpen voltak szürkék és barnák Rippl képei, mint mondjuk az akkoriban nemzetközi sztárnak számító Munkácsy-opusok, nehéz volt meglátni azokban a derengő portrékban, síkszerű kompozíciókban a mesterségbeli tudást, úgyhogy rögtön lehetett is támadni a messziről visszajöttet, hogy majmolja a kintieket. Most legalább – ha leginkább csak grafikák segítségével is – láthatjuk, kiket „majmolt”, illetve láthatjuk, mi volt az az egyéni íz, amit Rippl-Rónai magyar nabiként jelentett ebben a párizsi körben.

T.T.

Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár
2010. augusztus 22-ig
kurátor: Géger Melinda
katalógustanulmány: Horváth János