Pécsi anzix

Bukdácsolás a Kulturális Fővárosban

Akik nem szeretik a profi módon kivitelezett és komoly médiafelületekkel megtámogatott, sorban állós, blockbuster kiállításokat, azoknak érdemes most lelátogatniuk Pécsre. Európa Kulturális Fővárosa kisléptékű, nyári turistalátványosságokkal kedveskedik a múzeumjáróknak. Félig elkészült beruházások, szóra sem érdemes felújítások és ijesztően fajsúlytalan tárlatok. Pécsi riportunk következik a lüktető mediterrán városból, ahol a fehéren szikrázó utcakő-burkolat minden pénzt elnyelt – többek között a megakiállítások elől.


Épül-szépül a Zsolnay gyár
fotó: Artmagazin


A Vasarely Múzeumban semmi sem változott
fotó: Artmagazin

A külföldi és belföldi turistákat egyaránt vonzó, nemzetközileg is értékelhető tárlatra nem is lehetett számítani, hiszen az eredeti tervek között szereplő Nagy Kiállítótér lekerült a napirendről, illetve átlényegült a Modern Képtár mellett álló kis bővítménnyé. Itt, azaz a Régi Vármegyeházánál még heveny építkezés folyik, munkások egyengetik a födém betonsíkját, nehéz elképzelni, hogy akár a falak is elkészülnek az ősszel esedékes két nagy képzőművészeti kiállításra, a Bauhausra és a Nyolcakra. (Pedig ezek szervezése régóta gőzerővel folyik.)

„Under construction” – írtuk két és négy évvel ezelőtti pécsi riportunkban a múzeumutcának nevezett Káptalan utcáról. Nos, a helyzet azóta megváltozott, a szakadozó aszfalt helyére csinos bazaltkockák kerültek, az út szélét szegélyező ódon múzeumépületkék vakolata is megújult. A Vasarely Múzeumot nagy médiafelhajtás közepette adták át újra, pedig nem sok minden történt: az épületet kívül-belül kifestették, ellátták egy akadálymentesítő minilifttel és precíziós világítótestekkel. De a girbe-gurba, ódon pécsi lakóház és Vasarely hi-tech művészetének összeegyeztetésére már nem maradt se pénz, se energia. Pedig a veszprémi Vass Gyűjtemény profi dizájnérzékenységgel kialakított múzeuma megmutatta, hogy hogyan kell a 21. században berendezni egy geometrikus profilú intézményt. A pécsi Múzeumutca nem álmodozik ilyen trendkövetésről, megelégedik a hetvenes-nyolcvanas években kiötlött arculat felújításával. (A Csontváry Múzeum homlokzatán pedig még most is, rendületlenül pereg a vakolat.)

Az építkezések frontján teljesen elcsúszó EKF története közismert. A Zsolnay Negyedben ugyan már félig elkészült a könyvtár, de mellette daruk, formátlan betoncsontvázak magasodnak most is. Az északról autóval érkezőket az egykori Zsolnay-gyár feketére koszolódott, kibelezett téglaépületei fogadják. A város legszínvonalasabb, épp most átadott négy csillagos szállodája, a finom cappuccino-minimálra hangolt Corso Hotel mellett is egy – az alapozásnál megrekedt – pláza éktelenkedik. A kortárs építészeti szemmel is értékelhető egyetlen kultúrberuházás a Cella Septichora már egy ideje működő földalatti csarnoka, a felülről járdaként használható üvegmennyezettel és a nyersen zsaluzott, látszóbeton falakkal.

A kiállítássaláta változatos. Élénkítő dózisként érkezett meg Debrecenből a Munkácsy-trilógia, ami – hogy, hogy nem – egy tornateremben kötött ki. Van még ravennai mozaikmásolat-kiállítás, ami már fél évszázada járja a világot, utcabútornak kitett pihenőszékek, vallásközi megbékélést elősegítő szobormű és építészeti poszterkiállítás. A Vasarely emlékét megidéző művészhallgatók kiállítása igazán üdítő eseménynek számít ebben a programsalátában, akárcsak Jakováli Hasszán pasa dzsámijának tükörfalú csodakamrája. A nem túl bombasztikus kínálatot elnézve szinte érthetetlen, hogy a hely szellemét ápoló olyan történeti kiállítások, mint az orgonakészítő Angster-família tárlata, vajon miért kapott mindössze tíz millió forintot.
 

A főtér puszta kő
fotó: Artmagazin


Tükörlabirintus a dzsámiban
fotó: Artmagazin


A Csontváry Múzeum homlokzata még felújításra vár
fotó: Artmagazin


Szerző: Rieder Gábor