A német kulturális örökséget ápoló amerikai Neue Galerie közszemlére állította egyik legújabb szerzeményét, Kirchner Berlini utcaképét. Az expresszionizmus egyik főművét tavaly novemberben szerezte meg 38,1 millió dollárért a galéria számára a világhírű kozmetikumcég, az Estée Lauder multimilliomos örököse. Roland Lauder nagyvonalú ajándéka nemrég még a berlini Brücke Múzeum falán lógott. Az eset persze egy restitúciós történet része. És elég kacifántos.

Ernst Ludwig Kirchner: Berlini utcakép, 1913-14, olaj-vászon, 121×95 cm, Neue Galerie, New York

Az expresszionista német festőmozgalom (Die Brücke) egyik alapítótagja, Ernst Ludwig Kirchner az első világháború előestéjén festette meg a vad királykékek, rózsaszínek és lángoló vörösök ellentétére épülő életképét. A lendületes, vonalkázó ecsetkezeléssel megfestett vászon két prostituáltat ábrázol egy forgalmas berlini főutcán. A mogorva, keménykalapos urak között kihívó dámákként vonulnak a bájaikat áruló nők. (A korabeli törvények az utcai prostitúció fölött szemet hunytak, míg a bordélyházakat üldözték.)

A német modernizmus egyik fontos műveként számon tartott festmény a cipőgyáros Alfred Hess gyűjteményét gazdagította a harmincas években. A zsidó üzletember 1931-ben elhalálozott, kollekcióját a náci rezsim elől menekülő Hess család juttatta át Svájcba Hitler hatalomra jutása után. A kiváló modernista gyűjtemény alkotásai különböző kiállításokon szerepeltek, majd a képet 1936-ban (vagy '37-ben) egy frankfurti műgyűjtő vásárolta meg 3000 kemény birodalmi márkáért. A korabeli viszonyoknak megfelelő összeget Hess unokája, Anita Halpin vitatja.

A restitúciós ügy győztese szerint a vételi ár kifizetéséről nincs bizonyíték, miközben Hess feleségének későbbi beszámolója szerint az eladásra a Gestapo emberei kényszerítették. A berlini önkormányzat helyt adott a panasznak és visszaszolgáltatta a festményt az unokának. Igaz, az 1980-as vételárért cserébe. (Egy magánszemélytől ugyanis 1980-ban 950,000 eurónak megfelelő áron vásárolta meg a festményt – jóhiszeműen és törvényesen – a berlini Brücke Múzeum.) Az összeget most a Christie's aukciós óriás állta, az örökös helyett, aki (mellesleg) a brit kommunista párt vezetője.

Az igazságosnak tűnő ügylettel kapcsolatban többen megfogalmazták kételyeiket is. Nemcsak a festményt – hatalmas haszonnal – villámgyorsan értékesítő árverezőház miatt. Egyes kutatók olyan korabeli levelekre hivatkoznak, amikben a 3000 márka kifizetése tényként szerepel. Mások nem értik, hogy a Gestapo miért nem kobozta el jóval korábban az „elfajzottnak” bélyegzett expresszionista művet. Sőt, van aki egyszerűen a gazdasági világválság hatásával magyarázza a festmény eladását. A kérdőjelek mindenesetre arra intenek, hogy a restitúciós gyakorlaton van még mit finomítani.

Rieder Gábor