A Franciaországban élő és alkotó magyar származású festőművész oeuvre-je nálunk gyakorlatilag ismeretlen - nem így fogadott hazájában. 1950-ben, az akkor ellehetetlenült és kilátástalan politikai helyzet miatt volt kénytelen emigrálni. Ausztrián, Németországon és Belgiumon át jutott végül, viszontagságos körülmények között, Párizsba, ahol a korábban a budapesti Képzőművészeti Egyetemen megismert és azóta szintén Párizst választó Hantai Simon és Bíró Antal segítségére, barátságára számíthatott. Az ötvenes évek francia művészeti életének egyik legdominánsabb iránya, a szürrealizmus, elemi erővel hatott rá és formálta át festészeti érdeklődését. Elsősorban az automatikus írás technikája indította el azon az úton, melynek révén eljutott a teljes testi és szellemi automatizmusig, az ösztönből jövő festészetig, mellyel André Breton nagyrabecsülését is kivívta.

 

Korai korszakának erőteljes, tónusos képei után valódi gesztus-sorozatokat készít, mint például a Déroulement (Folyamat) (1973-80), Homme (Ember) (1966-72), Entrée-Sortie (Bejárat - Kijárat) (1986-88), vagy az egyik legutolsó, a New York, 11 septembre 2001. Festészete oda-vissza jár két végpont, figurativitás és absztrakció között, egyfajta egyensúlyteremtési kísérletként.

 

 

Reigl érdeklődésének középpontjában maga az alkotás (menete) és az általa használt eszközök viselkedése, a hordozó tulajdonságainak kiaknázása, faktúra- (sokszor egyenesen architektúra) építés áll.

 

„Egész testemmel részt veszek az alkotásban, ez magyarázza képeim nagy méretét is." Az alkotás eszközének tekinti önmagát is - a gesztus, a mozdulat, a ritmus sokszor zene hatására születik. Test, penge, hajlított függönytartó rúd, lepedő - valamennyi más-más minőség életrehívására volt alkalmas egy-egy sorozat létrejöttekor. A vászon, mint hordozó felület szabadon függ -nincs keretre feszítve - így sokszor alkalmat ad arra, hogy mindkét oldalát használja, a feltárás és elrejtés játékával. A kép-építés egyfajta analizáló irányultságot takar - így kísérletezett festék- és fémpor vegyítésével a Volutes, Torsades, Colonnes, Métal (Gomolygás, Csavarás, Oszlop, Fém 1982-83) sorozatban; vagy a kép „olvasási" irányának módosításával, mikor a kész képeket függőlegesbe fordította.

 

 

Igen érdekes az 1958-tól 1965-ig tartó Guano-korszak története. Amikor Reigl Judit olyan műtermet bérelt, ahol a vadonatúj padlóra vigyáznia kellett, így elrontott képekkel borította be. Éveken át festék, por hullott rá, új rétegek rakódtak egymásra. Ezek a védő-vásznak később új művek ihletői, hordozói lettek, „leképezve" a természet körforgását: a trágyából, szemétből, használhatatlanból új sarjad. A művész dolgozni kezdett rajtuk, új festékrétegeket vitt fel, vagy kapart le, és lassan megszülettek az izgalmas Guano-képek. Valódi objet trouvék...