Dorottya Galéria: üvegfalú kiállítóterem a Vörösmarty tér szomszédságában. A rendszerváltás előtt a Kulturális Kapcsolatok Intézete rendezett itt jobb-rosszabb tárlatokat a baráti népköztársaságok protokollanyagaiból, be-becsempészve ezek közé egy-egy hazai avantgárd művész bemutatóját.

A Dorottya Galéria később az Ernst Múzeum (a közelmúltban pedig a Műcsarnok) kisgalériájaként működött, színvonalas programmal. Egészen váratlan volt tehát a hír: 2009 elején a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elcserélte a Dorottya utca 8. alatti ingatlant egy másik V. kerületi ingatlanra. Vagyis az épület önkormányzati tulajdonba került, miközben az egész környék gigantikus ingatlanfejlesztésen megy keresztül, már mindent díszkőburkolat borít és mindenhol exkluzív üzletközpontok nyílnak. Mikor a kiállítóhely tavaly nyáron bezárt, még a galéria kibővítéséről és felújításáról volt szó. Bár fél évre ismét kinyitottak, a kurátorok csak 2009 végéig mertek tervezni.

Az átmeneti fél évet kitöltő tárlatsorozat utolsó felvonása álmodozásra hív. Képzeljük el – mondja a kiállító művész –, hogy a Dorottya Galéria változatlanul fennmarad az olasz divatszaküzletek uralta sétálóutcában, a luxushotelek közvetlen szomszédságában. A jövőjével kapcsolatban döntésképtelennek bizonyuló erők rálegyintenek, a profilját eddig alakító kulturális munkások érdeklődése pedig kifullad. Ezt a lehetetlen helyzetet használja ki a társadalomkritikus projektjeiről ismert Erhardt Miklós fiatal dizájnerhallgatók segítségével. A zárókiállítás célközönsége a kortárs művészet és az intézménykritika területén kevéssé otthonos, de kíváncsi járókelő.

Dorottya Galéria, 2009. november 25 – 2009. december 20.