KÍSÉRLETI VAGY KOGNITÍV

Sugár János sokszorosított grafikái

Geskó Judit

Vannak műcsoportok, amelyek egy tömbként tudnak kiemelkedni a részleges feledés gödréből, és tudják átrajzolni egy korszakról alkotott képünket. Ilyen jelenség volt májusban a Sugár János kb. harminc évvel ezelőtt készült grafikáit bemutató kiállítás az Art Quarter Budapest tereiben.

Screenshot 2020 03 20 at 10.40.14

Sugár János: Távlat (Az út és a pálya), 1986, ed 6 + 2EA / szitanyomat, rézkarc, dombornyomás, 70 x 100 cm Az Everybody Needs Art és a művész jóvoltából / HUNGART © 2019

Emlékszem, felkaptam a fejem. A Szépművészeti Múzeumban, az 1980- as évek legelején, az Indigo-foglalkozások egyike alkalmával Beke László jegyezte meg Sugár Jánosról: „...Sugár 21. századi művész”. Beke igazát akkor is éreztem, és ma már látjuk is, hogy Sugár János nyolcvanas évekbeli grafikáinak gondolati és érzéki finomságaival korához képest előreszaladt. Ám ezek a lapok visszamenőleg is a saját korukban léteznek. Sőt, lehet, hogy nehezen ellenőrizhetően, de erősen befolyásolták is a harminc évvel ezelőtti időszak művészetét. Gondolatgenerátorként működtek. Vagy ahogy az Idő-mőbiuszban Erdély Miklós írja: „[4.] Aki magára okként hat, az már olyan, amilyenné magát alakítani kívánja.” (Idő-mőbiusz, II. kötet, Magyar Műhely, 1991, 95.) Indigósként csak megerősíthetem, hogy 1978-at követően Sugár a határátlépés képességének is birtokába került, hasonlóan csoportbeli barátaihoz, azokhoz a festőkhöz, szobrászokhoz, grafikusokhoz és egy-két történészhez, akik szintúgy magukévá tették Erdély Miklós szemléletmódját. Erdély szerint az elmélet nem egy mesterséges, a műtárgyból kioperált rész, hanem a művek gondolati konstrukciója. Akkor is, ha a leglényegesebb benne az, hogy szinte megfogalmazhatatlanul pozitív értelmű és nyitott bizonytalanságról van szó. Sugár elfogadta a szabályt. Grafikáin is követhető a gondolkodás folyamata és íve. Ezeket az íveket, amelyek egy hétköznapi élményből vagy apróságból komoly távlatok felé vezetnek, kristálytisztán követi valamennyi most bemutatott kompozíció. Sugár és az indigósok, akárcsak a kulturális visszaszorítottság idején néhány író, filmrendező, építész vagy zenész, úgy dolgoztak, ahogyan az a művésznek kötelessége: a társadalomban kialakult helyzetre a művészet eszközeit alkalmazták. A csoport egyik tagja, Enyedi Ildikó utolsó filmje helyszínét, a büki erdőt gótikus katedrálishoz hasonlította. Az indigósok így éltek és gondolkodtak: egyszerre nagyon reális és absztrakt környezetben. Mindenben azt keresték és keresik, hogy ne legyen semmi elvont, misztikus, legyen minden reális. Az elképzelés legyen megvalósítható, akkor is, ha feszegeti a kortárs művészetfogalom határait. Sugár legutóbbi kiállításán, az AQBben két korai grafikája, két szitanyomat-sorozata és litográfiái mellett egy 1988-ban készült installációját mutatta be. A lapokon – akár egy 16. századi fametszeten – pontosan végigkövethető volt a gondolat születése. A nyolcvanas években az ilyen munkákra mondták azt, hogy kísérleti grafika. Ez azonban nagyon rossz kifejezés; a 21. századból visszapillantva különösen rossz. (Hasonlóan értelmezhetetlen a kísérleti film kategóriája is.) Mindkét esetben összefügg a művészi fordulat a kognitív forradalommal. A megismerő ember újrafelfedezése során eltolódnak a hangsúlyok, a kutatások arányai megváltoznak, és ennek az új, kognitív szemléletnek köszönhetően kialakul egy erőteljes csoporttudat. Részben ebből merített Sugár eredeti stílusú művészete.

Screenshot 2020 03 20 at 10.40.56

Balról jobbra: Sugár János: Gyorskettő, 1984, szita, A/3 és Gyorskultúra, 1984, szita, A/4 Az Everybody Needs Art és a művész jóvoltából / HUNGART © 2019

Az itt kiállított munkák zárólapja az életmű egyik legfontosabb alkotása, a Kognitív nonszensz című rézkarc 1994- ből, nyolc különböző színben lenyomtatva. Az 56,5 x 76 cm-es grafika a „képtelen”- hez közelít, egy másik abszolút főművet is felidézve, a 2008-ban készült Wash Your Dirty Money With My Art című stencilmunkát. A képtelenhez közelít, mert gondolati eszközökkel teremti meg azt a lehetőséget, hogy az inga visszalendüljön, és a jelentés titka fellebbentse a fátylat az információról. Sugár 1980 után egyébként is az egyik első propagálója volt a jövő felé vezető számítógépnek, amelynek művészetben való használatával „végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni”, információs társadalmat építeni, a kényszerhelyzetre kreatívan válaszolni. E művének jelenleg Bécsben látható párdarabja az osztrák Katharina Cibulka 2018-as munkája, amely az Akademie der bildenden Künste felújítása során a homlokzati védőhálóra került óriási rózsaszín betűkkel: „As long as the art market is a boys’ club, I will be a feminist” (© Solange, 2018). A kiállításon szereplő legkorábbi művek az 1984-ben készült, Gyorskettő és Gyorskultúra című lapok, két plakát, amelyek a magyarországi plakáttervezés mozgósító hagyományához köthetők. Az 1986-ban, Erdély Miklós május 22-én bekövetkezett halála alkalmával készült öt szitanyomat pedig a Szépművészeti Múzeum-beli rajzkurzusok és beszélgetések, műelemzések összes intellektuális nyomát magukon viselik. Ezeket a heti rendszerességgel megtartott összejöveteleket kiállítással zártuk 1983-ban. Az indigós művészek két éven át rajzoltak a múzeumban, minden második héten egy elkülönített, elsötétített teremben elemezték az elkészült tematikus munkákat, miközben a lapokat szűk fényfolttal világították meg. A záró kiállításon – Sugár ötlete nyomán – a rajzok egy részét fröccsöntött, átlátszó műanyag keretben helyeztük el, a többivel pedig beborítottuk a kiállítóterem padlóját, majd hatalmas üvegtáblákkal le is fedtük a lapokat. Sugár három év múlva, 1986-ban öt sokszorosított grafikai lappal reagált mesterünk, Erdély Miklós halálára: a most kiállított munkákon megemlékezik Erdély halálának órájáról, percéről, másodpercéről, továbbá a kórházi ápolás pillanatairól. Különösen szépen idézi fel a beteg pizsamájának gomblyukát, az örök idő szimbólumát. Ezekkel a gombokkal mindig baj van! A nagybeteg ápolásakor a gond Betegség-elméletté vagy Panasszá válik. Finom utalással komponálja a képbe a beteg házastársának karját. A halál ténye merész asszociációkat indít el Sugárban: gyönyörűen köti össze az orosz matrjoska baba testét a mumifikált testek bebalzsamozott rétegeivel. Az út és a pálya, a sorozat záródarabja az Erdélyt örökké foglalkoztató zsidó-keresztény kérdéskörrel foglalkozik. A művész az út és a pálya bonyolult rejtélyét itt már három sokszorosított grafikai eljárással rajzolta meg, majd nyomtatta ki a Váci Műhely szakembereinek segítségével, akik évtizedeken át úgy álltak a magyar grafikusok mellett, ahogyan a nagy francia nyomdászok állottak Picasso, Matisse vagy Chagall mellett.

Screenshot 2020 03 20 at 10.41.40

Sugár János: Panasz (Betegség-elmélet), 1986, ed 6 + 2EA / szitanyomat, rézkarc, dombornyomás, 70 x 100 cm Az Everybody Needs Art és a művész jóvoltából / HUNGART © 2019

Az Indigo-kurzusok (1978–1986) hatását még későbben, 1989 körül is nyomon követhetjük: Sugár Uovosole című litográfiája Enyedi Ildikó filmrendező egy 1981-es csirkeportréját idézi, amely gyengéd ceruzarajz a Testről és lélekről című film rejtett kiindulópontja lehetett. Mindkét művel és a csoport többi tagjának munkájával kapcsolatban is felmerül a személyes felelősség kérdése, amelyet legpontosabban Orosz Márton művészettörténész fogalmazott meg A fejünkre eső tégla című írásában (Tanárok a Képzőművészeti Egyetemen IX. – Sugár János, Artmagazin, 2006/4. 60–65.). „Erdély betegsége [...] kedvezőtlenül befolyásolta azt az egzisztenciális helyzetet, amely a csoportot összehozta. Egyre szorongatóbbá vált a kérdés, hogy az a közeg, amelynek radikalizmusát eddig a személyes felelősség aurája biztosította, hogyan lesz képes ezután a nyilvánosságban egyénileg, egyenként is érvényesülni, illetve az adott helyzetbe integrálódni.”

Screenshot 2020 03 20 at 10.42.20

problémaSugár János: Majom és a szemüveg, 1987, ed 8 + 2EA / szitanyomat, rézkarc, dombornyomás, 70 x 100 cm Az Everybody Needs Art és a művész jóvoltából / HUNGART © 2019 és Sugár János: Matrjoska baba és múmia, 1986, ed 6 + 2EA / szitanyomat, rézkarc, dombornyomás, 70 x 100 cm Az Everybody Needs Art és a művész jóvoltából / HUNGART © 2019

Igen. 1986 májusa után már kevésnek bizonyolult, hogy Erdély egyszer esetleg azt mondta valakinek: – Klassz leszel! Sugár ekkorra már alaposan ismeri Maurer Dóra 1976-ban kiadott, Rézmetszet, rézkarc (Műhelytitkok) című kötetét. A szitanyomatokra rézkarc technikával és dombornyomással nyomtat részleteket, a technikák gazdag tárházával vezeti el a nézőjét egy-egy problémakör kapcsán a nem értéstől az értésig. Az 1987-ben készült munkák közül is kiemelkedik az Első kő című rézkarc, amely az avantgárd radikalizmus összefoglalásának tekinthető. Összefoglalásának, mert ahogyan János ekkoriban tűpontos válaszként megfogalmazta egy kérdésre (miszerint „Hová tűnt az avantgárd?”): „Az avantgárd fogta magát, és elment programozni.” A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének későbbi jeles tanára ekkor még nem sejthette, hogy milyen jövő áll előtte, de tanszéki munkájában is az az elv vezeti, hogy ne engedjen a kísértésnek, fogalmazza meg, mondja ki vagy egyértelműsítse a fontos dolgokat. Egyszerűbb követni a megismerés diadalútját. Sugár szemléletmódjának, a kognitív felfogás körvonalazódásának jellemzője az emlékezet- és képzeletkutatás is (Az emlékezet valóságtartalma). Belső modelljeit rajzolja meg. Keresi azokat a problémákat, amelyek konfliktusokat okoznak a jelennek. Egy ellentmondásokkal terhes világban szeretne útmutatást kapni vagy adni arra nézve, hogyan tudsz ezekkel az ellentmondásokkal együtt élni. A kettős beszéden innen és túl „emberi lényként másban, mint az értelemben, nem bízhatunk. Az erő és a furfang leszerepeltek. Az ösztöneinket is csak értelemmel tudjuk mederben tartani.” (Nádas Péter, Litera, 2019. március 6.)

Screenshot 2020 03 20 at 10.43.10

Sugár János: Uovosole, 1989, ed 8 + 2EA / háromszínű litográfia, 50 x 100 cm Az Everybody Needs Art és a művész jóvoltából / HUNGART © 2019

Screenshot 2020 03 20 at 10.43.54

Részlet Sugár János Történet a nulladik évből. Soxorosító grafikai munkák, 1986–90 című kiállításából; a Kognitív nonszensz és a Római számok című művekkel Fotó: Weber Áron / HUNGART © 2019

A szöveg Sugár János Történet a nulladik évből. Soxorosító grafikai munkák, 1986–90 című kiállításán (AQB Project Space, 2019. április 5. – május 6., kurátor: Bencze Péter) elhangzott megnyitóbeszéd szerkesztett változata.

full_005115.jpg
Sugár János: PST könyvbemutató és az œuvre című munka kiállítása

Sugár János public art tevékenységét bemutató könyv története 2006-ra, illetve annál korábbra, 1993-ra, a Sztriptíz című munkájához nyúlik vissza. A Városház utca egyik épületén, a nyolcvanas évekből származó „Sztriptíz” graffiti bronzba öntésének terve először a Polifónia: A társadalmi kontextus mint médium a kortárs magyar képzőművészetben című kiállításra készült, majd a kivitelezés hiányában, 2006-ban a tranzit.hu Meg nem valósult művek című felhívásának nyertes pályaműve lett, azonban az újbóli sikertelen engedélyeztetési tárgyalások miatt, a kétezres években is kudarccal zárult a terv megvalósítása. Ezek után született meg a könyv ötlete, amely Sugár Jánosnak azon a műveit és projektjeit gyűjti össze, amelyek – a Sztriptízhez hasonlóan – elsősorban nem a művészeti közeg, hanem a városi, köztéri nyilvánosság számára készültek. A tranzit.hu gondozásában megjelent PST (Public – Street – Tactical) Sugár János public art tevékenysége című magyar-angol nyelvű kiadvány egyszerre kívánja elhelyezni Sugár János public art gyakorlatát egy nemzetközi keretrendszerben, a hazai sajátságokat is szem előtt tartva, valamint sorra venni a PST gyűjtőfogalma köré sorolható műveit, újraértelmezve, olyan, a nyolcvanas években készült munkáit is, mint a Gyorskultúra (1984–1988) vagy a Perzsa séta (1985).

full_000254.jpg
Tanárok a Képzőművészeti Egyetemen IX. - Sugár János

Néhány hónapja, egy szeles áprilisi szerdán, pár perccel este nyolc előtt két barát a Forsch Botond kiállítás előkészületei kapcsán látogatott el a Képíró utcába, a Fiatal Képzőművészek Stúdió-Galériájába. Mielőtt becsapódott volna mögöttük az ajtó – élve az alkalommal, hogy a kiállítóterem ebben a szokatlan órában is látogatható – egy malteros nadrágú alak is besurrant utánuk a szomszédos építkezésről. Mint mondta, pusztán arra volt kíváncsi, hogy mire használják az utcára néző ablakra erősített és alulról egy-egy farúddal megtámasztott, leginkább egy felnagyított villanykapcsolóra emlékeztető két tárgyat.