E számunk címlapján egy régi monoszkóp látható. A mögötte álló történet is jól érzékelhetővé teszi, hogyan változik a dolgok megítélése az idő előrehaladtával. A sematikus arcban, amit gyerekszemmel egy régebbi generáció viccesnek és barátságosnak tartott, szinte a család részének, hiszen Böbe babát és Cicamicát vezette fel, megtudva a háttértörténetet (hogy ezt a gyerekmonoszkópot olyan valaki rajzolta, aki húszas évei elejét koncentrációs táborban töltötte), már lett valami fenyegető. A sematikusság, ami addig a találékonyságot és a rendszerszerűséget sugallta (egy jó gyereknek mindig azonos időben kell lefeküdnie, másnap iskola), elkezdte megidézni a rendszeretet és a rendezettség sötét következményeit. Persze ami a további oldalakon következik, egyáltalán nem ennyire végletes: a cicavíziós monoszkóp csak arra utal, hogy húszéves az Artmagazin, kellett már egy revízió, kellett visszajelzés, mi az, amit a későbbi generációk, nevezetesen négy, az egyébként százötven éves Képzőművészeti Egyetem kurátor szakán most diplomázó hallgató érdekesnek talál a lapunk által tárgyalt témák közül, illetve mi az, amit szerintük jó lenne továbbgondolni. Ezt a számot ők szerkesztették, ez a diplomaprojektjük. Cikkeiket már eddig is olvashatták akár a legutóbbi számainkban, akár az Artmagazin Online-on, és remélhetőleg ez a jövőben is így lesz. Ajánlom tehát őket: Kergyó Zsófiát, Laczai Veronikát, Tamás Dorottyát és Urbantsok Tímeát az olvasó figyelmébe, diplomaprojektjük vezetőjének, szerzőnknek, Mélyi Józsefnek pedig köszönet az együttműködésért. Bővebb előzetesünk most a 4. oldalon! 

/Topor Tünde/

A 137. Artmagazin-szám szerkesztői csapatát, a Pszeudoposzt Kollektívát a Képzőművészeti Egyetem elméleti tanszékének négy idén diplomázó hallgatója alkotja: Kergyó Zsófia, Laczai Veronika, Tamás Dorottya és Urbantsok Tímea. Négyünk diplomaprojektje Mélyi József és az Artmagazin szerkesztőségének mentorálásával valósult meg. A közös munka első felvonása 2021 májusában az OFF-Biennáléról írt cikksorozatunk volt. Mind az öt szövegben a közös írás kísérleti formáit kerestük, hétről hétre új formátumot próbáltunk ki. Írtunk mesét a Buharov-fivérek indáiba gabalyodva, egymás mondatainak folytatásával. Elvittük a művészeti világon kívül tevékenykedő ismerőseinket kiállítást nézni, hogy az ő első benyomásaikból építsünk szubjektív recenziót, négy elfogulatlan nézőpontból. Saját kritikát is megfogalmaztunk a kellemes olvasást ellehetetlenítő kivitelezésben, hogy a formával is megidézzük a befogadás nehézségének tapasztalatát. Szerveztünk fókuszcsoportos beszélgetést kiállításról, végül a Biennále végén négyesben beszélgettünk az OFF harmadik kiadásáról, a szóban elhangzottakat pedig minimális szerkesztéssel publikáltuk. Az OFF köré szerveződött heti rendszerességű, rendhagyó közös írás után szövegeink szolidabbá szelídültek, egy-két kivétellel újra külön írtunk. Az elmúlt egy évben az írás mellett részt vettünk a szerkesztőség nekünk szervezett workshopjain. Itt nemcsak felületet kaptunk, hanem figyelmet és segítséget is: jobban megismerhettük a folyóirat közegét és működését, a szerkesztést és a szövegalkotást. Diplomaprojektünk az itt olvasható lapszám szerkesztésével zárult. Mi pár éve már a húszas éveinket tapossuk, az Artmagazin idén lépett huszadik évfolyamába. A szerkesztői tervezés előtt végignéztük az elmúlt húsz év lapszámait, és kiválasztottunk néhány cikket és témát, amit szerintünk izgalmas friss szemmel újraolvasni és újra megvitatni. P. Szűcs Julianna előző számban megjelent recenziója után Szalipszki Judit Velencei Biennálé-olvasatát közöljük, hogy a két generáció eltérő szempontjai és interpretációi között dialógust nyissunk. A biennálén kiemelt helyre emelt Leonora Carrington és fiatalkori szerelme, Max Ernst történetén keresztül tekintünk be a szürrealisták és az alkímia szövevényes viszonyába. A nemrég megnyílt Matisse-kiállításon látott bogrács (magnóliatakarásban) szintén a mágikus kémia és a festészet bűvkörében tartott minket. A nőművészek és általában a női művészek helyzetét vizsgálja két tanulmányunk, legyen szó a feminista avantgárd kontextusáról vagy a Magyar Pavilon női szereplőinek jelenlétéről, illetve hiányáról. Női utak jelennek meg az afroamerikai Howardena Pindell kiállításáról született beszámolóban és a Várószóba Projekt katalógusát bemutató ajánlóban is. Az emlékezetpolitikában is vízválasztó 2010-es évben indult Mélyi József Duna-parti szobrok sorozata – tizenkét év elteltével ismét kritikus korzóra indul az útvonalon szerzőnk. Úgy éreztük, az Artmagazinnal összefonódtak Fáy Miklós radikálisan más, ezáltal üdítő benyomásai, emellett a folyóirat egyik, számunkra legmeghatározóbb momentumának jelöltük ki az első popkultúrával foglalkozó cikket (Jósvai Péter írta) – és ahogy ő akkor, revíziónkban mi is korunk talán legnagyobb hatású popikonjának jelenségét elemezzük. 

/Pszeudoposzt Kollektíva/