Szerkesztői beköszöntő

Címlapunkon A bolondok hajója, az 500 éve született Hieronymus Boschtól, hátsó borítónkon pedig a 70-es évekbeli, vajdasági Bosch+Bosch csoport, akik névválasztásukkal ironikusan arra utaltak: a művészetfogalom kitágulóban van, a művészet már nemcsak „szééép dolog”, mint ahogy azt Jeles András valaha volt Monteverdi Birkózókörének tagjai szavalták a mostanra lebontandóvá minősített Petőfi Csarnokban kicsit később. Vagyis nemcsak Hieronymus a Bosch, hanem a csúcskategóriájú háztartásigép-márkanév is, amelynek termékei a  különutas Jugoszláviában már a hetvenes években is elérhetőek voltak, viszont ritkaságuk miatt a mainál jóval nagyobb jelentőséggel bírtak, és megtestesíthették azt is, a  jövőben milyen irányba (hétköznapiság, technológia) mozdul el a művek megalkotásának módszere. Ha akarunk látni művészettörténeti utalásokat, előképeket és hatásokat, akkor érdemes megnézni azt a festményt is egy amerikai múzeumról szóló cikkünkben, amely Michelangelo első műve, a források szerint 12 éves korában festette, egy Martin Schongauer-metszet alapján. Olvashatnak arról is, hogyan viszonyult nyolc festőnő 1931-es csoportos jelentkezése az eredeti Nyolcakhoz, mi változott a két kiállítás között eltelt húsz évben, és egymáshoz képest milyenek a férfi és a női művészkarrier-lehetőségek, akár az utókor figyelmének tükrében vizsgálva őket. Egy festő-restaurátor pályát végigkövetve az előképek tiszteletének fonákját is megláthatjuk: a saját ötletek hogyan rendelődnek a régi mesterek megoldásai alá – igaz, nézhetjük abból a szempontból is, milyen egy évtizedeken át ívelő, a Szépművészeti Múzeum falai között, illetve falain kibontakozó restaurátori hivatás. Húsvéti tudományos mellékletünk a mostani szám pluszoldalain az a tanulmány, amelyben visszatérünk egy régi címlapunkra. Akinek megvan még a 2014/1-es számunk, az tulajdonképpen egy sokpéldányos Szentjóby Tamás mail-art művet birtokol, egy Duchamp- és egy Maulbertsch-mű között feltételezett összefüggést bemutató képeslapot – ennek összes vonatkozását járjuk körül a mellékletben, értő vezetéssel, a NETRAF ügynök előtt tisztelegve. És ez még csak a művészettörténeti hinta, ezenkívül beszélgettünk Alföldi Róberttel is arról, hogyan gyűjt, és mert itt a tavasz, a  művészkertekbe is benézünk: nyílt-e valaha bennük pitypang. (tt)