Nemrégiben zárult a Szépművészeti Múzeum Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig című nagyszabású kiállítása (kurátor: Geskó Judit). A francia mester életműve és az európai avantgárd művészet 1906 és 1930 közti kapcsolatait vizsgáló tárlatnak volt egy nem várt, a magyar hatástörténetben eddig ismeretlen hozadéka, amely talán megfejtést kínál egy régi, rövid életű, ám az Európai Iskola kutatása kapcsán sokat emlegetett kiállítótér nevének eredetére

Egy felismerés, amelyre az alábbi, a kiállítás koncepcióját remekül összefoglaló, a kiállítótér egyik falszövegén szereplő idézet vezetett: „Képzeljünk el egy terebélyes fát, melynek törzse izmos ágakat bocsát a négy világtájnak. Ahány ág, annyi művészeti irány. Az ágakból temérdek gally indul szerteszét, és a gallyak végén, a szárakon levél és gyümölcs helyett megannyi stílusra különböző kép meg szobor terem. Ennek a tüneményes fának a törzse Franciaország áldott művészeti talajában gyökerezik, de csemetéi a világ minden országában, minden valamirevaló szellemi éghajlat alatt föllelhetők. Ezt a csodatermő fatörzset Paul Cézanne-nak hívják.” 1 Az idézet Kállai Ernő (1890–1954) műkritikus Cézanne és a XX. század konstruktív művészete című, magyarul az Anonymus Kiadónál a második világháború alatt (1944?) megjelent könyvének bevezetőjéből való. Ahogyan a szerző is utal rá az előszóban, a Cezanne-könyv alapjául az a vetített képes előadás szolgált, amelyet 1939. november 30-án, Cezanne születésének századik évfordulója alkalmából tartott a Zeneakadémia kistermében. Az előadás pontos szövege nem ismert, feltételezhető azonban, hogy nagy vonalakban megegyezhetett a Tükör 1939. áprilisi számában megjelent Paul Cézanne című írással (255–259. o.). A folyóiratcikkben még nem szerepel ilyen explicit módon a fametafora, ugyanakkor Cezanne jelentőségét hasonlóan fogalmazza meg: „Hiszen alig tudunk festőt, akinek művéből annyi szerteágazó és messzire ható serkentés indult volna, mint az övéből.” 2 Az előadáshoz képest az átdolgozásban a reprodukált művek száma nőtt, és ezek közül éppen azt emeli ki, hogy sok a magyar eredetű, azt is hangsúlyozva, hogy a Cezanne-ra visszavezethető konstruktív stílusfejlemények az új magyar művészetben is számottevőek. Kállait tehát Cezanne és a modern magyar művészet kapcsolata mélyen foglalkoztatta. Noha a bevezetőben és a könyvben magában is a konstruktív művészet jelenségeire koncentrál, felhívja a figyelmet a cezanne-i örökség sokértelműségére. A modern európai művészet központi jelenségét látja a francia festőben, „korszakos jelentőségű gócpont”-ot.3

Kállai szerette volna könyvét külföldön is megjelentetni. Ebben Max Bill svájci képzőművész segítségét kérte. Levelezésükből kiderül, hogy eleinte Bill hajlott rá, hogy megpróbálják kiadatni Kállai Cezanne-könyvét Amerikában, a Problems of Contemporary Art című sorozatban, azonban 1946 nyarán, miután egy példányt kézhez kapott és elolvasott, már úgy vélekedett, hogy a könyv ehhez nem elég modern.4

Kállai tehát 1946 első felében aktívan foglalkozott Cezanne-könyvével, annak további sorsával. A könyv kéziratát Makarius Sameer egyiptomi származású képzőművésszel küldte el Zürichbe. Makarius Sameer 1940-től tartózkodott Budapesten, a háború után Pán Imre művészboltján keresztül ismerkedett meg Kállai Ernővel és az avantgárd művészkörökkel, neve szerepel az Európai Iskola alapító okiratának aláírói között. 1946 tavaszára érzékelhetővé váltak az Európai Iskola alapítói és a Kállai Ernő köré csoportosuló nonfiguratív művészek közötti nézeteltérések, amelyek a csoport heterogenitásából, a kezdetektől fogva meglévő sokféleségből, az alapítók eltérő művészeti ízléséből adódtak. Az Európai Iskola alapítói az általuk haladónak ítélt művészet egészét együtt igyekeztek képviselni annak sokféleségében, a Kállai Ernő köré csoportosuló nonfiguratív művészek ellenben más művészeti stratégiát képviseltek. Úgy vélték, érdekeiket jobban szolgálja, ha külön rendeznek kiállítást, így jobban tudnak kapcsolódni a nonfiguratív művészet kortárs nemzetközi jelenségeihez. A geometrikus absztrakt stílusban alkotó Makarius Sameer volt az, aki művésztársai megbízásából felkereste Pán Imrét, és kérte, hogy az absztraktok külön állíthassanak ki az Európai Iskolán belül. Ez a kiállítás vezetett aztán a különválásához és az Elvont Művészet Első Magyar Csoportkiállításának megrendezéséhez 1946 májusában a Magyar Képzőművészek Szabad Szervezetének helyiségében az Andrássy út 69. szám alatt.5 A kiállításon Fekete Nagy Béla, Gyarmathy Tihamér, Jakovits József, Lossonczy Tamás, Marosán Gyula, Martinszky János, Martyn Ferenc, Vajda Lajos és Zemplényi Magda mellett Makarius Sameer művei is szerepeltek, aki a katalógust Kállai Cezanne-könyvével együtt elvitte Zürichbe Max Billnek, hogy a kiállításra szánt grafikai lapokon túl6 ezzel is hírt vigyen neki a kortárs magyar művészeti fejleményekről.

Fél évvel Makarius távozását követően, 1947 elején nyílt meg az absztrakt művészek saját kiállítóhelyisége a Misztótfalusi-könyvesbolt emeleti galériáján a Semmelweis utca 1. szám alatt. A kiállítóhely a Galéria a 4 Világtájhoz nevet kapta. A szakirodalom ezidáig nem kínált fogódzót a névválasztásra. A fentiek alapján azonban nagyon valószínű, hogy a névadó Kállai Ernő lehetett, aki az ezekben a hónapokban megjelentetni kívánt Cezanne-könyvben használt kifejezést ültette át egy másik környezetbe. A Galéria a 4 Világtájhoz ebben az értelmezésben meglehetősen ambiciózus titulus, amennyiben a modern magyar művészet központja kívánt lenni, új fejezetet indító gócpont, kiindulópont. A négy világtájhoz szókapcsolat egyben azt is jelzi, hogy a galéria nem egyetlen irányzatot kívánt képviselni, hanem megannyi stílusra nyitott volt, ahogyan Cezanne fájának ágai is különböző művészeti irányokat jelöltek. Nehéz meghatározni, hogy pontosan mely irányzatokat ölelte volna fel a kiállítási program, hiszen a tervezett tárlatoknak csak egy része valósulhatott meg, a művészek 1947 végén már nem tudták fizetni a bérleti díjat az üzlethelyiség tulajdonosának. Érdemes azonban röviden áttekinteni a néhány megvalósult bemutatót. A nyitó tárlat, az Új Világkép kiállítás kísérletet tett az absztrakt művészet természettudományos legitimációjára, eredeti művek mellett kortárs művek reprodukcióit és tudományos célú fotográfiákat is szerepeltetve. Ezt követően javarészt az Elvont Művészet Első Magyar Csoportkiállításán is szereplő absztrakt művészek monografikus kiállításai kaptak helyet a galérián: bemutatták Gyarmathy Tihamér, Lossonczy Tamás és Lossonczy Ibolya műveit, majd Fekete Nagy Béla és Martinszky János munkáit. 

Az utolsó tárlat azonban némileg kilóg a sorból: a Mohácsi busók című kiállítás a modern művészet és népművészet között keresett kapcsolódást, mitikus gyökerek, valami őseredeti után kutatva. (Az, hogy a népművészet felé forduljanak, illetve az az ambíció, hogy hidat kell képezni Kelet és Nyugat, Észak és Dél között, az Elvont Művészet Első Magyar Csoportkiállításán szerepeltetett, elődnek tekintett Vajda Lajostól származik.7) A kiállítási program tehát főleg az absztrakt, elvont művészet bemutatására koncentrált. A szürrealizmushoz közelebb álló mitikus téma vagy a népművészet iránti érdeklődés csak annyiban kapcsolódott ehhez, hogy néha olyan tárgyakat mutattak be, amelyek formai megoldásai közel álltak a galéria körül csoportosuló absztrakt művészekéhez. Továbbgondolásra érdemes, hogy Kállai mennyiben tudta a Cezanne-hoz köthető konstruktív stílusfejlemények körébe sorolni a galéria által bemutatott elvont művészeket a francia mester életművétől az 1945 utáni magyar avantgárd művészetig szőve a szálakat. Noha a művészek a maguk idejében marginalizált helyzetben voltak, a cezanne-i fejlődés vonulatába illesztett apró kiállítóhelyiség által képviselt szellemiség, közel nyolcvan év távlatából visszatekintve, a magyar avantgárd művészet fősodorjának bizonyul. 1948 után nem volt tere ennek a művészi iránynak, a Semmelweis utca 1. is megváltozott a fordulat éveit követően: az ötvenes években Horizont (szovjet) könyvesbolt nyílt itt – az 1956-os forradalom idején könyveket égettek előtte. 1973-tól itt működött a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza, ma pedig a Magyarok Világszövetségének székháza található az épületben.

Kállai Ernő (1890–1954) 

A művészettörténetet tanult Kállai Ernő több évtizedes műkritikusi és művészetszervező tevékenysége során a kortárs művészetben kiválóan eligazodva ismerte fel a kvalitást, a legmodernebb törekvések értője és támogatója volt. Egészen fiatalon kapcsolatba került az avantgárd művészeti körökkel, írásai Kassák Lajos Ma című lapjában jelentek meg. 1920-tól Berlinben élt, műkritikusként dolgozott, számos újságban, folyóiratban publikált, aktív résztvevője volt a képzőművészeti életnek, tanított a dessaui Bauhausban. 1935-ben az egyre erősödő nácizmus elől hazamenekült. Magyarországon is megőrizte tájékozódásának nemzetközi horizontját, figyelemmel kísérte többek között a német és svájci művészeti élet eseményeit. Kiállításokat szervezett, az Európai Iskola egyik alapítója volt. 1947 tavaszán indította útjára a Galéria a 4 Világtájhoz elnevezésű kiállítóhelységet, amelyben egyebek mellett a köré csoportosuló elvont művészek bemutatkozásának adott teret. 1948 után a kommunista kultúrpolitika nem engedte, hogy nyilvánosságot kapjon, haláláig fordításokból élt.

^{1 Kállai Ernő: Cézanne és a XX. század konstruktív művészete. In: Kállai Ernő. Összegyűjtött írások. 8. kötet. Szerk. Tímár Árpád. Budapest, Argumentum Kiadó – Művészettörténeti Kutatóintézet, 2003, 105–138., 105. o. | 2 Kállai Ernő: Paul Cézanne. In: Kállai Ernő. Összegyűjtött írások. 6. kötet. Szerk. Tímár Árpád. Budapest, Argumentum Kiadó – Művészettörténeti Kutatóintézet, 2004, 107–112., 112. o. | 3 Kállai Ernő 2003, 106. o. | 4 F. Mihály Ida: A „Bauhaus”-szal kapcsolatos levelek Kállai Ernő hagyatékából. In: Művészettörténeti Dokumentációs Központ Közleményei, 1963/3., 69–70. o. Max Bill áprilisban és júliusban kelt leveleit F. Mihály Ida közlése alapján egyszerre küldte el, így a Cezanne-könyv eljuttatása független kellett, hogy legyen Bill amerikai publikálásra vonatkozó felvetésétől. | 5 György Péter – Pataki Gábor: Az Európai Iskola és az Elvont Művészek Csoportja. Budapest, Corvina Kiadó, 1990, 27. o. | 6 A Makarius Sameer által elvitt grafikai anyagról lásd: 60 év alatt a Föld körül. Az Európai Iskola grafikái a Makarius–Müller-gyűjteményből. Kiállítási katalógus, szerk. Árvai Mária – B. Nagy Anikó – Róka Enikő. Budapest, BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, 2021 | 7 Vajda Lajos levele Richter Júliához, 1936. augusztus 11. In: Vajda Lajos levelei feleségéhez, Vajda Júliához. 1936–1941. Szerk. Jakovits Vera – Kozák Gyula. Szentendre, Erdész Galéria, 1996. 35–38. o.}