Turáni vázák, avagy az idegenforgalmi gondolat

Rieder Gábor

Gorka Géza életműve egészen különleges izgalmakat rejteget. Például egy fedeles edényt, aminek segítségével új fejezetet nyithatunk a magyar art deco-kutatásban.

Alig magasabb, mint egy arasz (egész pontosan: 26,5 cm), de elbűvölő a formavilága. A masszív talp felett kibomló, síkokkal megtört kerámiateste felfelé enyhén szélesedik, hogy a nyak alatti visszaszűkülésben cikcakk mintát rajzoljon ki. Önmagában még nem lenne szenzációs ez a forma, de a négy lépcsőben szűkülő kupak egészen sajátos, keleties hatást kölcsönöz neki. És mindehhez járul a szép királykék alap, amire teljesen szeszélyesen csorgott rá az eozin­jellegű, szivárványszínben játszó máz. Metálos­lüszteres zöldarany patina: mintha egy kurgán mélyéről ásták volna elő a régészek egy nomád fejedelem urnáját, akit valamiért nem lovak és asszonyok közé temettek, hanem elhamvasztottak. Gorka Géza számtalan tobzódó formaleleménnyel állt elő élete során – ezt bizonyítja a Chovanecz Balázs gyűjteményéből született könyv és kiállítás –, de számomra a legnagyobb talányt ez a 131­es leltári számon szereplő tárgy jelentette. (1) Miközben szerkesztettem a nagy Gorka-kötetet, sokszor beszéltük át a tárgyanyagot a könyv szerzőjével, Szabó Lillával. Így kristályosodott ki bennem, hogy ez a váza – a katalógus pontos meghatározása szerint „fedeles serleg” – nem is a nemzetközi art deco műtárgy-állományon belül értelmezhető, hanem a magyar művészetre a korban jellemző turáni gondolat környezetében, de úgy, hogy közben az art deco-halmaz is érvényes marad.

 123 rieder1

Részlet a Kieselbach Galéria A megtörhetetlen Gorka – Gorka Géza életműve Chovanecz Balázs gyűjteményében című kiállításából; Gorka keleties kerámiái kínaizáló polcon. Fotó: © Artmagazin

123 rieder2

Részlet a Kieselbach Galéria A megtörhetetlen Gorka – Gorka Géza életműve Chovanecz Balázs gyűjteményében című kiállításából. © Chovanecz Balázs gyűjteménye

Mikor egy­két éve Ablonczy Balázs kiváló esszékönyvét (2) olvastam a magyar turanizmus történetéről, nem lehetett nem észrevenni azt a furcsaságot, hogy ebből a markánsan hazai szellemi áramlatból mennyire hiányoztak a művészek. Ablonczy érzékletesen tudja sorolni a turanizmus híveit, a m. kir. nyugalmazott rendőrtanácsosokat, a nótaköltőket, az ügyvédeket, a mérnököket, a nyomdászmestereket, a péksegédeket és az egyetemi tanárokat. A Turáni Társaságban ugyanúgy megfordult a székely rovásírás meghonosításával foglalatoskodó postatiszt, mint az orientalista tudós vagy éppen a budapesti mecsetépítésért lobbizó nyugdíjas generális, de az 1913–1944 közötti magyar miniszterelnökök is szinte mind tagok voltak. (3) Persze a sok ezer név között felbukkan egy-két képzőművész, például az egzotikumokban tobzódó naiv zseni, Mokry­Mészáros Dezső, a gödöllőieket egyedül képviselő Remsey Jenő vagy a debreceni Déri Múzeum paraszti múltban törzsökös keleti örökséget sejtők köréhez tartozó, a Turáni lovast 1930­ban megmintázó Medgyessy Ferenc szobrász és az atlétatermetű, a harmincas években az archaikus hortobágyi szilaj pásztorokat festő Boromisza Tibor. De ők is csak távolról érintkeznek azzal a színes társasági és tudományos élettel, ami a Turáni Társaságban zajlott. Az Európából és annak modernségéből kiábrándult lelkek Kelet felé keresték a megváltást, azt az alternatív civilizációs dimenziót, ahol a Trianonban megcsonkított ország végre megint nagy, büszke és erős lehet. Ebbe a Keletbe – vérmérséklettől függően – sok mindent bele lehetett képzelni, a sztyeppei népek szállásterületétől a távoli Japánig, az Oszmán Birodalomig vagy akár a szintén nem árja és nem sémi finnugor testvérekig.

123 rieder3

Gorka Géza: Fedeles serleg, 1929–1931, mázas finom cserép, 26,5 cm, Chovanecz Balázs gyűjteménye, 131-es leltári szám. © Chovanecz Balázs gyűjteménye / HUNGART © 2020

De hiába a sok dacos lélek: egy Nyugatból kiábrándult festő vagy szobrász nem sok mindent tudott kezdeni az emlékanyag-hiányos sztyeppei kultúrával – miközben Európa nagyvárosaiban járva elbódultak a nyüzsgő művészeti élettől, a piktorok hadától, a szabadiskolák tömegétől, a stílusos szalonoktól és a habzó modernségtől. Gorka Géza is megjárta a nyugati iskolákat. A mezőtúri paraszti fazekasok örököseként (egy Badár Balázs nevű mester műhelyében inaskodott) a Tanácsköztársaság bukása után jónak látta emigrálni Németországba. Itt érintette meg a kerámiák modern esztétikája és a kisipari gyártást jellemző hatékony munkaszervezés. Mikor a húszas évek derekán Nógrádverőcén megalapította saját műhelyét, már ezek az eszmék lebegtek a szeme előtt. A német Bidtel cég egyszínű mázaival borította sokszorosítható art deco plasztikáit és vázáit. De miközben sikerre vitte saját műhelyét az amerikaias art deco stílussal, közben – 1930 körül – őt is megérintette Turán szelleme. A Kieselbach Galériában rendezett, A megtörhetetlen Gorka címet viselő kiállításon ezekhez a delejes, eozinos jellegű mázaktól csillogó, orientalista kis edényekhez direkt választottam kurátorként a kínai porcelánok klasszikus kör alakú polcát. A királykék fedeles serleg csak azért nem itt kapott helyet, mert az életrajzi falon kellett képviselnie a turanizmus témakörét, kiemelt módon.

A turanizmus a nyugatos, kapitalista vállalkozó Gorka életművében egy vékonyka, de izgalmas és jól dokumentált mellékszál volt. Szabó Lilla a nagy könyvben fel is dolgozta a „turáni korsók” történetét. (4) A nemzetközi kultúrexpanzióra törekvő magyar kormány 1931­ben elegáns idegenforgalmi irodát nyitott a bécsi belvárosban, az Operaház mellett. A turisztikai ügynökség tervezője, ifj. Richter Aladár modern kerámiákat is beleálmodott a látványos enteriőrökbe, többek között Gorka Géza két hatalmas, általa megrendelt vázáját. A hivatalos leírás szerint a kerámiákat a honfoglalás kori sírokban talált edények ihlették. A még erősebb orientalista hatás végett testüket zöldes és kékes eozinmáz (feltehetőleg inkább „eozin­jellegű” máz) borította. Masszív formájukat vaskos, indaszerű fülek vagy lábak, illetve a zárókupakok tették egyedivé. Bár minden bizonnyal megsemmisültek, a fekete­fehér fotók, illetve a Chovanecz­gyűjteményben őrzött, kisebb méretű, fedeles serleg segítségével majdnem pontos képet alkothatunk róluk.

123 rieder4

Gorka Géza vázái, amelyeket a bécsi idegenforgalmi iroda számára készített, sajnos már csak fotón léteznek. 1931, archív fotó. Kapcsos könyv (Gorka Géza Múzeum, Verőce)


A magyar turanista művészet története nincs még megírva, pedig kevés 20. századi téma értő szellemtörténeti elemzése tudna többet elmondani a jelenlegi kormányzati Zeitgeist durcásan öntelt keleti fordulatáról. Az biztos, hogy egy ilyen kutatásban a festészet helyett előkelőbb helyen szerepelne az építészet, a szobrászat és mindenekelőtt az iparművészet. Gorka különös turáni vázáit nézve pedig az is megkockáztatható, hogy izgalmas lenne az 1930 körül született „turanista” műveket úgy szemlélni, mint a különféle egzotikus forrásokból merítő art deco magyaros alváltozatát. Ahogy egy New York-i felhőkarcoló-tervező a latin–amerikai örökséghez nyúlt, az azték piramisok lépcsőzetes gúlájához, addig egy magyar művész választhatta inspirációként a nagyszentmiklósi kincset vagy valamelyik tetszőleges sztyeppei övcsat domborított mintáját. Ahogy létezik az USA déli államaiban a „Pueblo Deco”, úgy el lehetne mesélni a turanizmust a magyar art deco részeként is. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a Gorka által Bécsbe készített „turáni vázákat” a szélsőjobboldali politikusok hangosan kritizálták, miközben a liberális sajtó védte őket. Nagy szerencse tehát, hogy legalább a bécsi kerámiák kisebb testvérei egy elszánt gyűjtőnek köszönhetően megőrződtek, és most a szélesebb közönség is megismerhette őket.

 

(1) A legnagyobb Gorka­gyűjteményhez idén nyáron album (Gorka Géza életműve Chovanecz Balázs gyűjteményében. Írta: Szabó Lilla. Szerk.: Rieder Gábor. Kieselbach Galéria, 2020) és kiállítás (A megtörhetetlen Gorka – Gorka Géza életműve Chovanecz Balázs gyűjteményében, Kieselbach Galéria, 2020) is készült, e sorok szerzőjének közreműködésével.

(2) Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! A magyar turanizmus története. Jaffa, Budapest, 2016

(3) Uo. 15–17. o.

(4) Lásd a Turanista intermezzo című fejezetet a könyvben (Gorka Géza életműve Chovanecz Balázs gyűjteményében, i. m. 61–62. o.)