HETI POP – Velencei női művészek, Ingres hegedűje, Kopeczky Róna a XVIII. Tallinni Grafikai Triennále kurátora

Velence női művészei kerülnek reflektorfénybe a Women Artist of Venice, azaz WAV névre hallgató és most induló restaurációs program keretein belül. A Save Venice (Mentsük meg Velencét) új kezdeményezése több mint harminc női művészre fókuszál, akik a 16. és 18. század között dolgoztak a régióban. Így a Tiziano mellett tanuló Irene di Spilimbergo, a 17. századi portréfestő, Chiara Varotari, Tintoretto lánya és asszisztense, Marietta Robusti és Rosalba Carriera képei is kutatás tárgyává válnak majd – nagyjából huszonöt másik női művész munkássága mellett. A kezdeményezés első fázisában a kutató művészettörténészek összeállítanak egy listát a Velence környékén az említett időszakban dolgozó női festőkről. Ezzel olyan további tanulmányokat kívánnak ösztönözni, amelyek később számos kérdésre választ adhatnak. Például, hogy valóban Velence fogékony volt-e a női festőkre, valamint hogy régen milyen képzési lehetőségek álltak a női művészek rendelkezésére.

0c5eb39486229549297fd40b6c3f9125de1f2746 756x987

Marianna Carlevarijs: Caterina Balbi (1740-42)

A Christie’s elárverezi az ikonikus, meztelen női hátat ábrázoló Man Ray fotót, amely a becslések szerint rekord áron, akár 5 millió dollárnál is többért találhat új gazdára. Az ikonikus Man Ray fényképről készült vintázs nyomat – amely a művész múzsáját, Alice Print, művésznevén Kiki de Montparnasse-t ábrázolja – ritka, mivel eredeti, a fénykép készítésével egy időből származó nyomatnak számít. Így különösen értékes a fotográfia iránt érdeklődők szemében. Az 1924-es Le Violon d’Ingres (Ingres hegedűje) az aukciót követően akár a legdrágábban eladott fotográfiává is válhat. Ezt a rekordot most Andreas Gursky 1999-es tájképe, a Christie’s 2011-es aukcióján 4,3 millió dollárért eladott Rhein II tartja.

Violon dingres

Man Ray: Le Violon d’Ingres

Kopeczky Róna a januárban nyílt XVIII. Tallinni Grafikai Triennále kurátora. A Warm. Checking Temperature in Three Acts (Meleg. Hőmérséklet ellenőrzése három felvonásban) címet viselő esemény tematikáját tekintve elsősorban a Kelet-Közép-Európát érintő radikális politikai, kultúrpolitikai és társadalmi fordulatokra fókuszál, ezeket a változásokat vizsgálja globális perspektíván keresztül. A projekt olyan a kortárs művészek munkáit mutatja be, akik Közép- és Kelet-Európai régióban élnek – vagy onnan származnak –, és bátran, valamint kritikusan reflektálnak olyan égető témákra, mint a jobboldali politika térnyerése, a globálisan elhibázott prioritások, a demokráciák összeomlása, a szabadság, valamint az ellenségesség napjainkban általánosan uralkodó érzése. Az eseményen szerepel többek között Gróf Ferenc, a Société Réaliste, Maurer Dóra, Perneczky Géza, illetve Ágnes Dénes is. A triennále 2022. március 27-ig látható több tallinni galériában, illetve a magyar kulturális intézetben (Liszt Institute Tallinn).

Mg 6131

Források: theartnewspaper.comwsj.comtriennial.ee

Lee-Miller-scaled-e1611858057901-1536x1216.jpg
KÖRKÉP – Man Ray és baráti köre

Man Ray utolsó asszisztense, Lucien Treillard magángyűjteménye kerül kalapács alá március 2-án a Christie's párizsi székházában. A kollekcióban a szürrealizmus nagy mesterének tárgyai, fotói, könyvei, kéziratai és litográfiái szerepelnek, amelyek nemcsak azért érdekesek, mert betekintést engednek Man Ray munkásságába, hanem mert baráti köre is feltérképezhető általuk.

full_006061.png
HETI POP – Kihirdették a 2020-as Velencei Biennálé kurátorát, hazai kortárs aukciós hírek és ingyenes filmmaraton az ünnepekre

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006151.png
HETI POP – Megérintett műtárgyak, Artemisia Gentileschi portréi és a Velencei Biennálé művészlistája

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.