MEGVAN AZ IDEI STRABAG ARTAWARD SHORTLISTJE

A továbbjutó művészek listáját idén is a pályázat honlapján tették közzé.

A március végén kihirdetett eredmény szerint a pályázat első rostája után kialakult névsorba több magyar művész is bekerült – így a következő fordulóban Bernáth Dániel,  Dóra Ádám, Ezer Ákos, Győri Andrea Éva, Kristóf Gábor, Kusovszky Beáta, Mátyási Péter, Nemes Anna, Süveges Rita, Szabó Kristóf, Szolnoki Szabolcs és Trapp Domonika munkái is Bécsbe utaznak, hogy a zsűri személyesen is megnézze azokat.

Award ceremony c evakelety 1

Fotó: Eva Kelety

Az idei nemzetközi zsűri tagjai Vladimír Beskid, a Jan Koniarek Gallery igazgatója, Roman Grabner, a Universalmuseum Joanneum kurátora, Vít Havránek, prágai Képzőművészeti Akadémia dékánhelyettese, Edith Raidl, műgyűjtő, Anda Rottenberg, kurátor és művészettörténész, Somogyi Hajnalka, az OFF Biennále társalapítója és kurátora, Tanja Skorepa, a STRABAG Kunstforum vezetője és Wilhelm Weiß, a  STRABAG Kunstforum igazgatója.

Az élő zsűrizés április 28-án zajlik, a STRABAG Artaward díjátadóját pedig június 9-én tartják majd.

Íme a teljes névsor a második fordulóba jutott művészekről:

B

Bernáth, Dániel

björnsonova, Timková, Mičíková, Žabková /

Bogner, Anna-Maria

Buchtelík, Václav

Burszta, Matylda

C

Campanile, Chiara

Chrvala Petržalová, Margaréta

Cvik, Peter

D

De Vos, Stefanie

Desperak, Alicja

Desperak, Piotr

Dmowska, Olga

Dohr, Michael

Dora, Adam

Dubina (Egarmina), Anna

Dunaj, Lucia

E

Eichler, Teresa

Ezer, Ákos

F

Fabová, Lucia

G

Garczyński, Przemysław

Grammel, Johannes

Győri, Andrea Éva

H

Haberler, Georg

Hancharova, Darya

Hlavatá, Klaudie

Honz, Tomas

Hrubant, Vojtěch

J

Jarząb, Katarzyna

Jasik, Marcin

Jindrák Skřivánková, Lucie

K

Kägi, Maureen

Karpińska, Magdalena

Kawiorska, Marta

Klobassa, Charlotte

Kopová, Julie

Köppinger, Ulrike

Kristóf, Gábor

Królicki, Dawid

Krolikowska, Julia

Kujda, Hanna

Kusovszky, Beáta

L

Lindenhofer, Juliana

Louda, Dominik

Lukáčová, Marie

M

Mátyási, Péter

Murzek, Christian

N

Nemes, Anna

P

Paštéková, Oľga

Patzak, Fabian Erik

Pinteritsch, Georg

Podhorský, Rastislav

Posch, Lukas

R

Rąbel, Monika

Rams-Pikuła, Sylwia

Reiterer, Stefan

Rhomberg, Kathrin Isabell

S

Sabol, Filip

Sala, Marta

Slavkovská, Denisa

Sokolova , Alina

Stępień, Adam

Suschnig, Veronika

Süveges, Rita

Svobodová, Ira

Szabó, Kristóf

Szeszycka, Katarzyna

Szolnoki, Szabolcs

Ž

Šakový, Adam

Šuranská, Michaela

Žáková, Monika

T

Tóth, Helen

Trapp, Dominika

U

Urant, Jan

W

Werner, Andreas

Winiarski, Tomasz

Wirnsperger, Stefan

Z

Zahorjanova, Sara

Zatvarnická, Jana

Award Ceremony_c_EvaKelety.jpg
Ismét kiírták a STRABAG Artaward International pályázatát

Az Ausztriában 1994 óta, nemzetközileg pedig 2009 óta kiosztott rangos díjon a 40 évesnél fiatalabb, a festészet vagy a grafikai területén tevékenykedő művészek munkáját ismerik el.

Screenshot 2021-01-21 at 12.05.30.jpg
Újra startol a STRABAG Artaward International pályázata

A STRABAG művészeti díja 2021 és 2023 között ismét megrendezésre kerül, többek között Magyarországon. A pályázatra online lehet jelentkezni február 5-ig.

Andrea-Fajgerne-Dudas-Picaboo.-2021-oil-on-canvas-150x120cm.jpg
Megvan a Strabag Artaward shortlistje

A továbbjutó művészek listáját a pályázat honlapján tették közzé.

full_000259.jpg
Sikertörténet - a STRABAG-díj 10 éve

A hazai kortárs művészetet támogató cégek mezőnyéből biztos dobogós a STRABAG – nem is az évente erre költött összeg miatt, bár az sem csekély – hanem a koncepciózus munka és a rang miatt, amit a 10 éve létrehozott festészeti díj elnyerése jelent. A mostani rang előfeltétele volt persze, hogy a díjat olyan valaki gondozza – Pinczehelyi Sándor –, aki maga művész, de tanít is, rajta tartja a szemét a fiatalokon, és önzetlenül dolgozik a legtehetségesebbek felkutatásán. Aztán az is kellett, hogy mindenféle nagyhatalmú „hozzáértő” helyett a díj odaítélését egy megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyekből álló kuratóriumra bízzák, amelynek évekig Néray Katalin, Kovalovszky Márta és Hegyi Lóránd voltak a tagjai – és ami 2005-ben Jerger Krisztina és Petrányi Zsolt személyével bővült, majd Hegyit Készman József helyettesítette. (Elképzelhető, hogy Petrányi és Készman nem örül a díjkiírás feltételeinek, vagyishogy csak festménnyel lehet pályázni, nyilván szívesen teret adnának a más médiumokkal foglalkozó művészeknek, viszont az eredeti kiírás ebben konzervatív.)